Brutálisan sok növényvédő szert használunk az EU-ban. Elég lenne a fele is?
2023. május 11. 16:21
A növényvédő szerek hatásairól készült széles körű vizsgálat.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) egy tanulmányt adott ki a növényvédő szerek emberi egészségre és ökoszisztémára gyakorolt hatásairól – írja az agrarheute.com.

A tanulmány megállapítja, hogy Európában jelenleg, évente mintegy 350.000 tonna növényvédő szert használnak fel, ami helyenként súlyos, de nehezen számszerűsíthető károkat idéz elő az élő környezetben. Pozitívumnak tekinthető, hogy az EU négy legnagyobb mezőgazdasági termelő országa betiltotta a leginkább környezetkárosító szereket, de sajnos még mindig engedélyezi azok exportját az EU-n kívüli országokba. Ebből adódóan előfordulhat, hogy a harmadik országokból importált élelmiszerek és takarmányok az EU-ban nem engedélyezett szerek maradványaival vannak szennyezve.
Erre utal az a tény, hogy a bevizsgált élővizekben a peszticidmaradványok küszöbértékei az esetek 21,6 százalékában meghaladták a megengedett mennyiségeket, sőt humán-egészségügyi vizsgálatoknál is hasonló jeleket tapasztaltak.
Nagyobb figyelmet szükséges fordítani bizonyos szerek szükséghelyzetben történő, kivételes engedélyezésére, és különösen arra, hogy az adott szert a szükséghelyzet megszűnésével újra tiltottnak tekintsék – írják a tanulmányban.
Hozzáteszik, hogy az EU elkötelezett amellett, hogy a veszélyes növényvédő szerek használatát 2030-ig 50 százalékkal kell csökkenteni. A peszticidekre az emberi egészségre és az élő környezetre (többek között a méhekre) gyakorolt hatását az illetékes uniós szervek folyamatosan figyelni kívánják, éspedig az eredmény méréséhez az eddiginél szigorúbb szabályokat alkalmazva.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Hogyan kell bejelenteni a tavaszi fagykárt?
2023. április 12. 10:55
Az Agrárminisztérium tájékoztatója segít a probléma megoldásában.
A 2023. kárenyhítési évben eddig a termelők több mint 400 hektárra kiterjedő területre jelentettek be tavaszi fagykárt, ez a szám az április első hetének fagyos éjszakái miatt egész biztosan jelentősen nőni fog. A kárenyhítési rendszer lehetőséget teremt a keletkező károk részbeni enyhítésére, ezért ennek kapcsán az Agrárminisztérium az alábbiakra hívja fel a figyelmet.
A tudás biztos befektetés
2023. szeptember 05. 12:35
Lázas készülődés a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa tanévnyitó ünnepsége ma is lázba hozza a résztvevőket.
Fiatalok és már régebben végzettek beszélgetnek kisebb csoportokban, ám szemükben ugyanaz az izgatott csillogás. Zsong a terem a kezdés előtt, itt mindenkinek van közös témája: egyesek most kezdik az egyetemi létet, másokat az itt eltöltött évek repítenek vissza időben.