A KAP finomhangolásáról tárgyalt az agrárminiszterek tanácsa

2017. április 05. 08:26
A Kormány célja a magyar gazdák helyzetének javítása a Közös Agrárpolitika finomhangolása során – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Mezőgazdasági és Halászati Tanács április 3-i luxemburgi ülése után – közölte az agrártárca.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság 2016 szeptemberében hozta nyilvánosságra a Közös Agrárpolitikára vonatkozó négy uniós alapjogszabály egyszerűsítését célzó javaslatát, amellyel mind a termelők, mind pedig a végrehajtásért felelős tagállami intézmények adminisztratív terheit könnyítené. Fontos, hogy a javasolt módosítások nem jelentik a legutóbbi, 2013-ban elfogadott reform felülvizsgálatát.

Magyar szempontból fontos eredmény, hogy az önkéntes termeléshez kötött támogatások keretei nem változnak, azok továbbra is a magyar gazdákat segítik, ösztönzik a foglalkoztatást.

Az aktív gazda vizsgálat tekintetében több egyszerűsítést irányoz elő a módosítás, amelyek döntően a termelők adminisztratív terheit csökkenthetik.

A zöldség és gyümölcs termelői szervezetek nemzeti támogatását negyedére csökkentette volna a bizottsági javaslat, azonban magyar kezdeményezésre, több tagállam támogatásával olyan szöveg került be a körvonalazódó tanácsi álláspontba, amely nemcsak megakadályozza a csökkentést, de akár a jelenleg fizetett támogatás kétszeresének kifizetésére is lehetőséget biztosíthat. – emelte ki Czerván György

A mai ülésen született megállapodás a mezőgazdasági miniszterek álláspontját tükrözi, a szabályok végleges elfogadásához az Európai Parlament, mint társ-jogalkotó egyetértése is szükséges. Ennek megszerzése az ősz folyamán várható, így a módosításokkal érintett új szabályok 2018. január 1-el lépnek hatályba, így a 2018-as igénylési évtől alkalmazhatóak. tette hozzá az államtitkár.

A Tanácsülésen a Bizottság bemutatta az ökológiai fókuszterületek két éves végrehajtási tapasztalatairól készített jelentését. Az ebben foglaltak alapján a Bizottság nem tervezi az ökológiai jelentőségű területek jelenlegi kötelező 5 százalékos arányának növelését.

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

37 milliárd jutott eddig fiatal gazdák beruházásaira

2018. április 03. 07:16
2018. februárban, a budapesti Fiatal Gazda Konferencián mutatta be a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA „Az ügy, ami összeköt - Nemzeti minimum az agrár nemzedékváltásért” címet viselő anyagát. A javaslat csomag teljes terjedelmében elérhető az agrya.hu weboldalon. 2018. március 28-án sajtóbeszélgetés keretében tekintették át a vidékfejlesztési támogatásokhoz és a finanszírozáshoz kapcsolódó ügyeket.

Hőségben ezekre figyeljen a munkában

2017. június 22. 09:33
A hőség idején a munkáltatóknak hűtött védőitalt, rendszeres – óránként legalább 5, de legfeljebb 10 perces – pihenőidőt kell biztosítaniuk a szabadban dolgozó munkavállalók számára, lehetőleg hűvösebb, árnyékos helyen – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi főosztálya.