A kormány a tejtermelőkkel van

2016. március 16. 07:55
Lassan egy éve tiltakoznak Franciaországtól Belgiumon keresztül egészen Finnországig az európai uniós gazdálkodók a tartósan alacsony európai tej átvételi árak miatt, érdemi lépéseket követelve a folyamatok megfordítása érdekében.

Örülünk, hogy az LMP közel egy évvel az események után kullogva maga is felfigyelt a tejágazat kihívásaira és nehézségeire, annak pedig még jobban örülnénk, ha tisztában lenne az eddigi kormányzati intézkedésekkel – legyen az élelmiszerfeldolgozáshoz kapcsolódó technológiafejlesztés kiemelt támogatása a Vidékfejlesztési Programban, a közösségi tejmarketingre fordított több mint 400 millió forintos többlettámogatás vagy az európai szinten kiugróan magas szintű termelői támogatási rendszer. Az európai szintű válságra európai szintű megoldások szükségesek, a 2016. március 14-i Mezőgazdasági és Halászati Tanácson is a magyar tejtermelők érdekében kíván intézkedéseket kiharcolni a Földművelésügyi Minisztérium sok más agrárkormányzattal szövetkezve. Mindemellett pedig szolidaritásunkról biztosítjuk mindazokat a tejtermelőket, akik demonstrációk keretében kívánják felhívni valamennyi piaci szereplő, kereskedő figyelmét a tisztességes forgalmazói magatartásra, amelyet hatóságaink révén mi magunk is mindenkivel be kívánunk tartatni.

Forrás: FM

Kapcsolódó cikkek

Na, erre jók igazán a böjti szelek

2016. március 22. 07:48
Talajszárító hatásuk miatt kedvezők a böjti szelek a szántóföldi növénytermesztésben, mivel érzékelhetően csökken a belvízzel borított terület nagysága. A korábbi sok csapadék miatt eddig csak a nagyon korai vetések csúsztak.

Lezárult az élelmiszerek vizsgálata

2017. március 30. 08:53
A „kettős mérce” jelenség feltárása érdekében februárban mintegy 100 élelmiszerlánc-termék átfogó ellenőrzését rendelte el az agrártárca. A vizsgálat eredményei igazolták az előzetes feltételezéseket.