A minisztériumok közötti csatában dől el az élelmiszerek áfája

2017. március 22. 09:49
További élelmiszerek általános forgalmi adójának lehetséges csökkentését jelezte a földművelésügyi miniszter. Viszont ez az FM és a nemzetgazdasági tárca további egyeztetésén múlik.

A trappista sajt és a felvágottak áfája is öt százalékra csökkenhet – ezt a földművelésügyi miniszter közölte az RTL Klub Híradójával. Ugyanakkor Fazekas Sándor azt mondta, a tartós tejek kedvezményes forgalmi adóját nem támogatja a kormány. A Magyar Hírlapnak pedig azt mondta, hogy a kedvezményes körbe kerülhetnek egyes tejtermékek, pékáruk, zöldség- és gyümölcsfélék, és a vadhús is. 
– Jó néhány területen fehérítené az ágazatot az áfacsökkentés, viszont a kieső adóbevételeket pótolni szükséges, ehhez pontos háttérszámítások kellenek, amelyeket jelenleg is egyeztetünk a Nemzetgazdasági Minisztériummal. Nyilván a magyar termelést akarjuk erősíteni, hogy friss, egészséges élelmiszer kerüljön a polcokra, kedvező áron, ehhez egy lehetséges eszköz az adócsökkentés – tette hozzá a miniszter az MH-nak.


Korábbi híradások szerint az étkezési és telepítési célú hal áfája is csökkenhet. A folyamat tavaly kezdődött a sertés tőkehús áfájának csökkentésével 27-ről 5 százalékra, az idén pedig tovább folytatódott a friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának 5 százalékra mérséklésével. A baromfihús és a tojás 27-ről, a friss tej áfája pedig 18 százalékról csökkent 5 százalékra.

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Az amerikai szőlőkabóca elleni növényvédőszer megvásárlásához 2018-ban is igényelhető támogatás

2018. február 26. 08:27
A Földművelésügyi Minisztérium 240 millió Ft keretösszeggel 2018-ban is biztosítja a szőlőtermelők részére a 75%-os támogatást a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca elleni növényvédőszeres védekezéshez. Felhívjuk a termelők figyelmét, hogy a megelőzés támogatása iránti kérelmeket két körben, először 2018 márciusában lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz.

Emelt összegű családi pótlék milyen jövedelem mellett szűnhet meg?

2018. február 27. 12:23
Emelt összegű családi pótlék folyósítása melletti munkavégzésnél a 3 havi jövedelemkorlátnál a 3 egymást követő hónapban szerzett jövedelem átlaga számít, vagy akkor szűnik meg az ellátás ha a 3 egymást követő hónap mindegyikében meghaladja a kereset a minimálbér összegét. Minimálbért dolgozom, de előző hónapban e feletti összeget kerestem.