A Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben verseny eredménye

2016. március 04. 09:01
Tizenkettő, az ország különböző pontjáról érkező közétkeztető csapat mérte össze tudását tegnap a Hungexpon megrendezett V. Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) döntőjében. A "Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában meghirdetett versenyen végül a Sodexo Magyarország Kft. miskolci csapata vehette át az aranyérmet.

A közétkeztetők legnívósabb versenyének számító OKÉS-t az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND), a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szervezi. A közétkeztetési gasztro kupa idei témája a „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” volt, célja pedig, hogy bebizonyítsa, a hagyományos ízeknek is helye van az étlapon, csupán a közismert fogások modernizálására, a mai kor követelményeihez igazítására van szükség.

A versenybe bármely közétkeztetést végző főzőkonyha 2 fős csapata (szakács és segítője) benevezhetett és cégenként akár több csapat is elindulhatott a megmérettetésen. A 26 indulóból végül 12-en, biatorbágyi, budapesti, hódmezővásárhelyi, kecskeméti, miskolci, nyíregyházai és pécsi csapatok állhatak a tűzhely mögé, hogy bemutassák tudásukat.

Az ismert és elismert szakemberekből álló zsűri – többek között Vomberg Frigyes, Gundel János, Wolf András, Bernáth József – a legjobbnak a Sodexo Kft. miskolci csapatát találta. A legfinomabb előételt szintén a Sodexo csapata készítette, akik harcsfasírtot tálaltak céklapürével és marinált sárgarépával.

A főételek közül a Hungast Mecsek Kft. pécsi indulói által készített sajtos káposztával töltött csirkecombfilét találták a legjobbnak, amit céklás árpakásával, valamint zöldborsócsírával gazdagított zöldborsó-pürével tálaltak.

Desszert kategóriában a PQS International Hungary Kft. nyíregyházi csapatának „Dara duó gyümölcsvarázzsal” nyerte meg leginkább a bírák tetszését.


Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Élelmiszer és Takarmány-biztonsági Igazgatóság

Kapcsolódó cikkek

Megszűnnek a munkaügyi bíróságok

2018. november 16. 10:42
Az mfor.hu szerint az igazságügyi miniszter benyújtotta a parlamenthez a közigazgatási felsőbíróság felállításáról szóló törvényjavaslatot. Ennek értelmében egy új felsőbíróság veszi át a jelenleg működő közigazgatási és munkaügyi bíróságok feladatait, utóbbi szervezetek meg is szűnnek - írja a lap.

Évek óta nem volt ilyen rossz szezon a méhészek szerint

2019. július 19. 09:04
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása megkeserítette a méhészek életét. Az elmúlt évtizedek egyik legrosszabb szezonjáról a Nagykanizsa és Környéke Méhészegyesület elnöke, Somogyi Gyula beszélt a zaol.hu-nak.