AM: a gazdálkodók uniós támogatásának összhangban kell lennie a környezetvédelmi követelményekkel

2019. április 16. 08:36
A mezőgazdasági ágazatnak is hozzá kell járulnia a környezetvédelmi szempontok érvényesüléséhez, és a klímaváltozás elleni küzdelemhez, azonban megfelelő egyensúlyt kell találni az új Közös Agrárpolitika (KAP) környezetvédelmi ambíciószintje és a rendelkezésre álló uniós források nagysága között – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára hétfőn, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács luxemburgi ülésén.

Az agrártárca közleménye szerint az ülésen az uniós agrárminiszterek a 2020 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) új környezet- és klímavédelmi rendszeréről egyeztettek.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy nem növelhetők a gazdák számára előírt környezet- és klímavédelmi vállalások úgy, hogy közben az Európai Bizottság (EB) javaslata szerint jelentősen csökkennének a támogatások.

Az államtitkár szerint az is kiemelt jelentőségű, hogy az új rendszer ne eredményezzen a jelenleginél bonyolultabban végrehajtható szabályokat, sem a gazdálkodók, sem pedig a tagállami hatóságok számára.

Emlékeztetett arra is, hogy a bizottság javaslata jelentősen változtatna a KAP jelenlegi zöldítési szabályain. Magyarország azon kevés tagállamok egyike, amelyik alacsony hibaaránnyal hajtotta végre a 2015-ben bevezetett zöldítési szabályokat, ezért nem tartják indokoltnak a jelenlegi rendszer gyökeres átalakítását.

A magyar gazdálkodók sikeresen teljesítik az olyan „zöld” követelményeket, mint a terménydiverzifikáció, az állandó gyepterületek, vagy az ökológiai célterületek fenntartása. A magyar gazdák által elért környezeti eredményeket a bizottság is elismeri. Ezeket a gyakorlatokat Phil Hogan agrárbiztos a bizottsági ülésen tett kijelentése szerint Magyarország – várhatóan akár változtatás nélkül – továbbviheti a 2020 utáni időszakban.

Az AM közölte: az új KAP szabályaira vonatkozó tárgyalások a következő hónapokban is intenzíven folytatódnak.

 

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Elérhető a hazai ökoszisztéma-alaptérkép

2019. november 12. 08:20
Elkészült Magyarország – nyilvános – ökoszisztéma alaptérképe, amely az ország természeti rendszereinek állapotát mutatja be és értékeli.

II. rész - A következő tíz évnek a vidékről kell szólnia” – interjú Lázár Jánossal - II. rész

2021. április 23. 07:47
Nagyinterjú a kormánybiztossal a vidékkel szembeni adósságok törlesztéséről, a kiskereskedelmi multik megregulázásáról, Csányi Sándorról és Mészáros Lőrincről.