Ez a megközelítés azonban két ok miatt is hibás. Először is a globális és lokális környezeti károkért elsősorban nem az felelős, hogy hogyan utazunk, és csak kis részben az, hogy mibe van becsomagolva, amit veszünk. A legfontosabb tényező az, hogy mit eszünk.

Jelenleg az élelmiszeripar bocsájtja ki a globális felmelegedésért felelős gázok nagyjából 20%-át, csakhogy míg a többi iparág elsősorban CO2-őt bocsájt ki, addig a húsipar metánt (ami 25-ször kártékonyabb) és dinitrogént (ami majd 300-szor). Az esőerdők kiirtásáért nagyrészt a húsipar a felelős, és az óceánokban található műanyag is majdnem fele egyszer használatos halászhálókból származik. Az élelmiszeriparon belül is a húsipar okozza a legtöbb környezeti kárt, mivel zöldségeket és gyümölcsöket termelni lényegesen környezetbarátabb, mint húst előállítani.

Nagyon egyszerű válasznak tűnik az, hogyha valamit tenni akarsz a bolygóért, legyél inkább vegetáriánus, de még jobb, ha vegán. Viszonylag egyszerű életmódváltás, és jelentős mértékben lecsökkented az ökolábnyomodat. Egyéni szinten az is jó irány, ha csak magyarországi, vagy csak európai termékeket veszel, odafigyelsz a csomagolásra, leoltod mindig a villanyt, keveset fürdesz, csak tömegközlekedést használsz, nem szállsz repülőre, nem veszel új ruhákat, mindent szelektíven gyűjtesz és még számtalan rendkívül hasznos trükköt lehet olvasni az interneten arról, mégis hogyan kéne megváltoztatnod az életedet ahhoz, hogy a bolygó – és az emberiség – megmeneküljön.

Ez a megközelítés azonban elvezet minket a második és ugyancsak súlyos hibához, ami az egyéneket mint egyedi fogyasztókat teszi felelőssé a környezeti (vagy éppen szociális, gazdasági vagy társadalmi) károkért. Bár bizonyos emberek természetesen képesek lehetnek arra, hogy ne egyenek állati eredetű ételt, vagy ne utazzanak, csak tömegközlekedéssel, ez egyáltalán nem mondható el a társadalom nagy részéről, és nem azért mert ők gyengék, következetlenek vagy ostobák lennének.

A jelenlegi gazdasági rendszer úgy van felépítve, hogy minél többet fogyassz és azt lehetőleg az értéklánc legmagasabb szintű cikkeiből tegyed. Ilyen például az autó.

Amikor az autóipart éri valamilyen negatív hatás, azt az egész gazdaság megérzi, hiszen az autó egy olyan áru, ami rengeteg más árura épül. Amikor autót veszel rengeteg más dologért is fizetsz.

Abban, hogy sok autó fogyjon nem csak az autógyárak, de az egész őket kiszolgáló beszállítói is lánc érdekelt, nem is beszélve azokról a politikai elitekről, melyek országuk gazdaságát a gépjárműgyártásra alapozzák.

Az élelmiszeriparon belül a húsipar az autógyártás megfelelője

Ahhoz, hogy valakinek az asztalára kerüljön akárcsak egyetlen kiló marhahús vagy hal, jellemzően rendkívül komplex gazdasági mechanizmusokra van szükség, amihez rengetegen kapcsolódnak. Egy marha felneveléséhez szükség van nagy mennyiségű szójára vagy gabonára, amihez műtrágya és GMO magok kellenek, szükség van iszonyatos mennyiségű antibiotikumra, és a feldolgozás, csomagolás és eladás különböző fázisai is ugyancsak ehhez a gazdasági lánchoz tartoznak.

A nemrég megjelent A Foodie’s Guide to Capitalism című könyvben a szerző közérthető módon mutatja be, hogy miért is lehetetlen olyan élelmezési rendszert kialakítani a kapitalizmuson belül, ami két alapvető kritériumnak is megfelel: annak, hogy mindenkinek jusson étel, és közben ne okozzunk visszafordíthatatlan környezeti károkat. Amikor élelmiszeriparról beszélünk és „célokra” gondolunk, akkor elfelejtjük, hogy valójában a jelenlegi rendszer a kapitalizmus terméke, tehát elsősorban nem az emberiség vagy a fenntarthatóság mozgatja, hanem a profit.

Amikor arról gondolkodunk, hogy mégis hogyan lehetne ellátni élelemmel a Föld minden egyes lakóját, jellemzően azt képzeljük, hogy még több élelmiszert kéne termelni. Ezzel szemben a valóság az, hogy most is másfélszer annyit termelünk, mint amennyit elfogyasztunk, iszonyatos mennyiségű élelmiszert dobunk ki és a fogyasztás megoszlása is egyenlőtlen: szinte minden környezeti kárért a bolygó lakosságának szerencsésebb 10%-a felelős.

Ugyanígy fel lehetne tenni a kérdést, miért égetik fel az erdőket, ahol marhákat akarnak legeltetni, miért nem vágják ki őket (ami persze még mindig borzalmas, de talán kevesebb CO2 kibocsájtással járna). Azért, mert ez gyorsabb, egyszerűbb, jobban profitál. Az élelmiszer termelési oldalán is iszonyatosan nagy pazarlás van, és ha megnézzük, hogy ennek mi a végső oka, akkor azt találjuk, hogy a profit mindig megelőzi a természetet.

Ha a pénz és a bolygó jövője között kell dönteni, a tőke mindig az előbbit fogja választani.

A felelősséget az egyszerű fogyasztóra terhelni ezekért a szörnyűségekért hiba. A fogyasztó jellemzően nincs tisztában azzal, mivel jár egy áru megtermelése, de még ha tudja is, az egész rendszer úgy van felépítve, hogy az embereket a minél nagyobb volumenű vásárlás irányába lökje. A tőke nem csak termelési, de fogyasztási oldalon is profitorientált.

A legtragikusabb az egészben az, hogy mindkettőt teljes joggal teszi. A tőkének természetéből adódóan nem kell, sőt nem szabad mással foglalkoznia, mint a profittal, nem dönthet úgy, hogy most ez neki nem olyan fontos, még csak nem is azért, mert akkor a tőke tulajdonosai személy szerint csődbe mennének.

A kapitalista, és főleg a neoliberális gazdasági rendszer csak akkor tud működni, ha folyamatosan növekszik, ezért minden korlátozó intézkedésnek ellen kell állnia, hiszen az megakasztja vagy lelassítja a termelés menetét, ami végső soron a rendszer totális elsorvadásához vezethet.

Amikor valaki a környezeti károkat akarja csökkenteni bármilyen módon, annak figyelembe kell vennie azt, hogy amíg az élelmiszer áru, addig azért állítják elő, hogy valakinek hasznot hozzon. A vegánság vagy a pálmaolaj kiiktatása az étrendből egyéni szinten lehet jó irány, de ahhoz hogy ezek tartós és valódi változást érjenek el, teljes szemléletváltásra van szükség. Megszoktuk, hogy az ételt pénzért vásároljuk, és hogy pénzen bármit meg lehet venni, ezért egy olyan tévképzettel rendelkezünk, hogy ha más irányba költjük el a pénzt, akkor visszafordíthatjuk a környezeti károkat. Míg egy kiló marhahúsnak vagy csokoládénak van egy piaci ára, addig annak a természeti kárnak, amibe az előállítás került nincsen, azt pénzben nem fizeti meg senki, mégis teljesen valóságos.

Ahhoz hogy ezen túllépjünk, az egész rendszert, amin belül az élelmiszert termeljük, át kell alakítanunk, és elsődleges értékké nem a profitot, hanem az embert, az egészségét, a természetet és annak megőrzését kell tegyük. Ahhoz pedig, hogy ezt elérjük, nem csak egyéni, de közösségi, nemzeti és nemzetközi szinten is tenni kell, hogy valódi változást érjünk el és megmenthessük a Földet, az emberiséget, a gyermekeinket és magunkat.