Látszólag egyre kevesebbet betegeskednek a magyar munkavállalók, valójában azonban csak a fizetésüket féltik. Joggal.
Egyre kevesebb időt töltenek munka nélkül a magyar munkavállalók: míg a rendszerváltás utáni években átlagosan 45 napnyi munkaidő-kiesés jutott egy dolgozóra, addig az utóbbi években csupán 39. Nem a fizetett szabadságok száma csökkent azonban le, hanem a betegség miatti távollét lett jelentősen kevesebb - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal napokban megjelent Munkaidőmérleg című kiadványából. A tanulmány szerint 2016-ban a versenyszférában összességében a hivatalos munkanapok 14 százalékában nem dolgoztak szabadság, betegség, igazolt vagy igazolatlan távollét miatt.
Összesen 255 munkanapot kellett volna teljesíteni, ebből egy átlagos dolgozó csaknem 27 napot szabadságon töltött.
A munkavállalók által kivett fizetett szabadság átlagos hossza egyébként 1995 óta lényegében állandó, mivel a szabadságra vonatkozó törvényi előírások alapvetően nem változtak ez idő alatt (1992-ben viszont még 3 nappal kevesebb szabadságra mentek el a dolgozók). Más a helyzet a betegség miatt munkától távol töltött napokkal, amelyek száma folyamatosan csökken: 1992-ben még átlagosan 17 napot nem dolgoztak betegség miatt a munkavállalók, 2016-ban viszont már csupán 10 napot vettek ki betegség miatt. Vagyis látszólag egyre kevesebbszer betegednek meg a magyar dolgozók. Miután Magyarországon kirívóan magas a munkaképes korú lakosság halálozási aránya - a 65 évesnél fiatalabb nők halálozási aránya közel kétszerese, a férfiaké több mint kétszerese az uniós országokban tapasztaltnak -, kicsi a valószínűsége, hogy a statisztikai adatok hátterében valóban a dolgozók javuló egészségügyi állapota állna. Sokkal valószínűbb, hogy a munkavállalók inkább betegen is egyre inkább bemennek dolgozni. Erre utalnak az idősorból kiugró 2011-es adatok is, akkor ugyanis még a mostaninál is rövidebb, mindössze 8 nap volt a betegség miatti átlagos távollét ideje.
„Vélhetően azért, mert a munkaerőpiaci krízis tetőpontján a dolgozók minél kevésbé szerették volna veszélyeztetni munkahelyüket egy huzamosabb, betegség miatti távolléttel. Feltételezhető az is, hogy a létszámleépítésnél a munkáltatók megváltak azoktól, akiknek folyamatos munkájára az átlagosnál kevésbé számíthattak”
– keresi a magyarázatot a KSH tanulmánya is a jelenségre.
A jelenlegi munkaerőhiányos helyzetben kevesebb okuk van a munkavállalóknak az állásuk elvesztésétől tartani, egy betegség idején azonban joggal tarthatna attól, hogy jelentősen csökken a keresetük – mondta érdeklődésünkre László Zoltán, a Vasas Szakszervezet alelnöke. A táppénz összege ugyanis olyan kevés – a napi átlagkereset 50-60 százaléka -, hogy a munkavállalók inkább betegen is bemennek dolgozni. Pláne, hogy a legtöbb munkaadó havi 10-15 ezer forintos jelenléti bónuszt is fizet dolgozóinak. Ennek felét azonban már egy egynapos távolmaradással is elveszítik, 2-3 napos betegség esetén pedig az egészet. Egy kezemen meg tudom számolni, hány cég nem él ezzel az „ösztönzővel” a Vasas Szakszervezet területén – fogalmaz László Zoltán, aki szerint ez a munkaadói hozzáállás rendkívül káros a magyar munkavállalókra és a társadalom egészére nézve is.
Egy rövidtávú gondolkodásmódról tesz ugyanis tanúbizonyságot: nem baj, ha beteg a munkavállaló, és akár a többi dolgozót is megbetegíti, a lényeg, hogy a napi feladatot elvégzi. Hogy holnap mi lesz, hogy adott esetben a ki nem pihent betegség miatt már nem lesz, aki elvégezze a munkát, arra már nem gondolnak
– jegyezte meg.
A KSH tanulmánya szerint egyébként a versenyszférában a szervezet mérete is erősen meghatározza a távollét hosszát. Minél nagyobb létszámú egy vállalkozás, annál több a betegség miatt kieső napok átlagos száma. Míg az 5-49 fős szervezeteknél dolgozók átlagosan mindössze 3,8 napot voltak táppénzen vagy betegszabadságon 2016-ban, addig az 50–249 fős cégeknél már 8,7 napot. A legalább 250 főt foglalkoztató vállalkozásoknál pedig jellemzően 11,2 napot maradnak betegség miatt távol a munkától a dolgozók. A tanulmány szerzői úgy fogalmaznak: mivel ilyen nagyarányú különbséget a munkaerő eltérő összetétele nem indokol, marad magyarázatként a foglalkoztatás eltérő biztonsága.
Egy nagyobb méretű szervezetnél a hiányzó munkavállalók pótlása általában nem ütközik nehézségbe, szemben a kisméretű vállalkozásokkal, akik emiatt igyekeznek megválni azoktól, akik sokat hiányoznak. Valószínűsíthető az is, hogy a kisebb szervezeteknél dolgozók gyakrabban mennek betegség idején inkább fizetett szabadságra, mint táppénzre vagy betegszabadságra. Mivel betegszabadság idejére a kereset 70, a táppénzen töltött időre pedig 50, illetve 60 százaléka jár, általánosságban is igaz, hogy rövidebb betegség esetén a dolgozók a szabadságuk terhére maradnak otthon, ami különösen az idősebb munkavállalókra jellemző – mutat rá a tanulmány.
A végzett munkától is függ a hiányzás
Cégmérettől függetlenül átlagosan kétszerannyi időt töltenek betegség miatt munkahelyüktől távol a fizikai munkát végzők, mint a szellemi foglalkozásúak. A KSH szerint ennek oka, hogy a fizikai munka növeli a foglalkozási betegség miatti távollét valószínűségét, ráadásul a fizikai munkakörben dolgozókat a szellemieknél jóval nagyobb valószínűséggel érheti a táppénz igénybevételére kényszerítő baleset is. Az érem másik oldala, hogy a szellemi munkát végzők nagyobb eséllyel tudják időnként otthonról is elvégezni munkájukat, így valószínűleg betegség idején gyakrabban élnek is ezzel a lehetőséggel.
nepszava.hu
