Budapesten tárgyalt az Unió agrárbiztosa

2018. október 12. 08:37
Több pénz jutna a fiatal gazdáknak és az agrárkutatásra, de az új Közös Agrárpolitika tervezett költségvetésének csökkentését leginkább több tagállami befizetéssel lehetne ellensúlyozni – mondta az EU-s agrárbiztos budapesti látogatásakor. Magyar részről az agrárminiszter és a NAK elnöke is védené a jelenlegi forrásokat, és a hazai gazdák érdekeit.
 

Hétfőn két budapesti helyszínen is beszélt az EU-s agrártervekről az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosa. Phil Hogan elsőként az Agrárminisztériumban Nagy István agrárminiszterrel tárgyalt a 2020 utáni közös agrárpolitikáról (KAP), majd a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara fórumára látogatott el a Magyar Tudományos Akadémiára.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara részéről Győrffy Balázs elnök a következőket mondta:

Számunkra elfogadhatatlan, hogy a KAP finanszírozása csökkenjen, miközben a gazdálkodóknak láthatóan egyre több terhet jelent a különböző előírások betartása. Így azt kérjük öntől, hogy ne engedje a költségvetés mérséklését! Folyamatosan azt hallottuk, olvastuk, hogy a közös agrárpolitikát egyszerűsíteni kell, ám a júniusi rendelettervezet alapján úgy látjuk, hogy újabb adminisztratív terhek jelennek meg a gazdálkodóknál és a tagállami közigazgatásnál. Úgy véljük, a gazdálkodók szintjén kell mérsékelni az adminisztratív jellegű előírásokat, nem pedig a brüsszeli bürokráciánál. Ezek az I. pillért érintő bonyolítások pedig szerintünk veszélyeztetik a KAP jövőbeni sikerességét. A reformban megfogalmazott célokkal egyet tudunk érteni, de fontosnak tartjuk, hogy a KAP végrehajtása 2020 után is gördülékenyen történjen, a stratégiai terv elfogadása vagy a fenntarthatósági eszközök alkalmazása nem okozhat fennakadásokat a támogatások kifizetésében.

 20181008_103101

 

Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a kormány nem tudja elfogadni a KAP-források javasolt csökkentését.

Voltak olyan javaslatok az Európai Bizottságon belül, amelyek a KAP-források akár 30 százalékos csökkentésére, vagy éppen az I. pillér társfinanszírozottá tételére tettek volna javaslatot. Tudom, hogy Hogan úr bizottságon belüli határozott fellépésének köszönhetően ezek a kezdeményezések nem nyertek teret. A KAP-források csökkentésével végső soron az élelmiszerárak emelkedését, a választék csökkenését, vagy a minőség csökkenését kockáztatjuk – mondta a miniszter.

A tárcavezető elmondása szerint a költségvetés szinten tartásához a magyar kormány úgy tud hozzájárulni, hogy a saját befizetését emeli. Erre pedig Magyarország vállalást is tett.

Olyan szabályozásra van szükség, amely alacsony pénzügyi kockázat mellett a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban továbbítja a forrásokat a gazdákhoz. Úgy gondolom, hogy az új rendszer legfontosabb elemének továbbra is a hektáralapon kifizetett közvetlen kifizetéseknek kell maradniuk. Ugyanis ez nyújt megfelelő jövedelembiztonságot a gazdáknak. Fontos üzenet az európai gazdáknak, hogy ezek a támogatások – mind termeléstől elválasztott, mind pedig termeléshez kötött formában – a jövőben is megmaradnak. Nem felejthetjük el, hogy a jövedelmek a mezőgazdaságban még mindig jelentősen elmaradnak más ágazatokétól, illetve, hogy a közvetlen kifizetések piaci válsághelyzetekben is nagy segítséget nyújtanak a gazdáknak – mondta Nagy István.

 

20181008_115732
 

Az észrevételekre reagálva Phil Hogan elmondta, hogy az 1962 óta létező KAP az unió legsikeresebb politikája. Viszont az is a természetes gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi evolúciós folyamathoz tartozik, hogy a kereteket időnként át kell alakítani. Szerinte a KAP az Unióból kilépni szándékozó Nagy-Britannia okozta helyzet miatti 5 százalékos csökkentése még indokolt is lehet, amit viszont a tagállami befizetések növelésével tudnának ellensúlyozni. Viszont már most is van 5 tagállam – köztük az EU soros elnöke, Ausztria –, amelyek ezt nem akarják megtenni. Hogan szerint nagyon fontos feladat lesz ezeket az országokat meggyőzni a befizetés emelésének szükségességéről. Ebben szerinte sokat tehetnek az uniós agrárminiszterek az uniós pénzügyminisztereknél történő lobbizással.

A szabályok egyszerűsítésről azt mondta, hogy szakítani akarnak azzal, hogy egységesen ugyanazok az előírások legyenek érvényesek egy magyar, egy finn és egy svéd farmerre, ezért az Európai Bizottság inkább csak a fő célokat jelölte meg, a tagállamok pedig az országukra jellemző sajátosságaikat figyelembe véve saját előírásokkal érnék el ezt. Erről itt írtunk korábban

A biztos arról is beszélt, hogy a mezőgazdasági célú kutatás-fejlesztési források segítségével új piacok nyílnának meg a termelők előtt, és az új KAP védené a nemzeti környezeti erőforrásokat, valamint segítené a gazdákat a precíziós mezőgazdaság kiterjesztésében. Ezeken kívül elhangzott, hogy az új Közös Agrárpolitika 2 százalékát fordítanák a fiatal gazdák támogatására, ezzel is támogatva a generációváltást.

 

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

IFS Élelmiszer-biztonsági Konferencia (2017. október 27., péntek)

2017. október 05. 08:08
Időpont: 2017. október 27. (péntek)
Helyszín: Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kar, 1118 Budapest, Villányi út 29-43

Így adózunk 2019-ben

2018. július 25. 10:35
Jövőre csak a SZÉP kártya marad meg béren kívüli juttatásként, vonzóbb lesz a kiva, elhal az eva, többet adóznak az alkoholos italok, megszűnik a baleseti adó, és bevezetik a bevándorlási különadót. Az Országgyűlés pénteken fogadta el a vaskos és komplex 2019-es adócsomagot.