Cafeteria: brutális kártérítést fizet a magyar kormány

2017. szeptember 19. 09:45
Kifizette egykor a Ticket Express utalványokat forgalmazó francia Edenredet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A francia étkezésicsekk-forgalmazó kiebrudalása a magyar csekkpiacról eddig 10,1 milliárd forintba került az adófizetőknek, ám újabb kártérítések is jöhetnek még - tudta meg a Zoom.hu.

A cafeteriapiac államosítása 2011 őszén az adótörvények vitájában került elő a semmiből, így 2012 januárjától kvázi állami monopóliummá lett az étkezési csekkek piaca. Ezt megelőzően a több mint húszmilliárd forintos étkezési utalványpiacon több, jellemzően francia cég osztozott, és a tevékenység jelentős profitot hozott - olvasható a portálon.

 

Ráadásul az étkezési csekkek piacát az évtizedes gyakorlat szerint adókedvezményekkel ösztönözte az állam, a hideg- és meleg étkezési utalványokat bizonyos összeghatárig adómentesen kaphatták a munkavállalók. A kormánynak az így szerezett haszon "szúrhatott szemet", ezért 2012-től rapid módon átalakították az adókedvezményeket, mégpedig úgy, hogy azt csak az akkor gründolt állami cég, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. Erzsébet-utalványai kapták meg.

Pontosabban 2012 januárjától az Erzsébet-utalványok és Széchenyi pihenő (Szép) kártyák "csak" 30,9 százalékkal adóztak, szemben a francia multik termékeire kivetett 51 százalékos adóval. Ez a diszkriminatív kormányzati-törvényhozási döntés azonnal átrendezte a piacot, kirántotta a francia cégek alól a talajt.

A 2012-es kvázi államosítás vesztesei, a Sodexo, a Le Cheque Déjeuner, illetve a Ticket Express szinte azonnal bíróság elé vitték az ügyet. A Ticket Express jegyeket forgalmazó francia Edenred S.A. tavaly decemberben nyerte meg a pert a Világbank mellett működő választott bíróságon, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID).

A kártérítési összeg kiegészült a perköltséggel és a késedelmi kamattal, így összesen 10,1 milliárd forintot fizetett ki a magyar állam a francia Edenred S.A.-nak - válaszolta a Zoom.hu kérdésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A Ticket Express a 2010-es 6,1 milliárdos forgalom után kapott 7,1 milliárdos kártérítést, s ha a másik két perben is hasonló döntés születik, még 20-25 milliárd forintos kártérítést is fizethetnek az adófizetők Erre a kártérítésre jönnek még a kamatok és a perköltségek. Az egész piac államosításnak kára összességében elérheti a 30-40 milliárd forintot.

napi.hu

Kapcsolódó cikkek

Megszűnt az MVH

2017. január 05. 07:44
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megszüntetéséről, valamint egyes ezzel összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 328/2016. (X. 28.) Korm. rendelet értelmében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 2016. december 31-ével beolvadásos különválással megszűnt.

Fel kell készülni arra, hogy egyre több helyen drágul a kenyér

2017. augusztus 25. 08:04
Szeptembertől 5-10 százalékkal emeli a kenyérféleségek és más termékei árát a Lipóti Pékség a munkabérek növekedése miatt. Más cégek szerint a lisztárak emelkedése is kenyérdrágulást vonhat maga, de számos sütőipari vállalkozás egyelőre kivár az árnöveléssel.