Egyre kevesebbet öntöznek a magyar gazdák

2017. október 10. 11:58
Jelenleg Magyarországon 100-130 ezer hektárt tesz ki az öntözött területek nagysága, ez korábban háromszor nagyobb volt. A szélsőséges időjárás miatt legalább évi 50 ezer hektárral kellene emelkednie a ténylegesen öntözött mezőgazdasági területnek. A magyar gazdák többsége azonban nem fejleszti öntözését, szerintük ugyanis anélkül is növekszik a magyar mezőgazdaság.

Csökkent az öntözött területek száma Magyarországon, ma 100-130 ezer hektárt öntöznek a korábbi 300-400 ezer hektárral szemben. A termésbiztonság érdekében egyre nagyobb szükség van öntözésre, a csapadék egyenetlen eloszlása miatt ugyanis ingadoznak a hozamok – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Tisza-völgy rendezéséről szóló konferencián. 

A kormány célja, hogy a ténylegesen öntözött mezőgazdasági terület évi 50 ezer hektárral emelkedjen, minél hamarabb elérve a rendszeresen öntözött 350-400 ezer hektárt. Öntözésfejlesztéssel ugyanis 20-40 százalékos pluszbevételt érhetne el a magyar mezőgazdaság - tájékoztatott a miniszter. 

Az öntözésnek kiemelt szerepe van a szélsőséges időjárással járó kockázatok kivédésében Magyarországon. A hazai gazdák azonban azért sem öntöznek, mert szerintük enélkül is lehet termelni, a magyar mezőgazdaság ugyanis az elmúlt években képes volt a növekedésre öntözés nélkül is. A közfoglalkoztatási programmal összekapcsolva az öntözéses gazdálkodás fejlesztése növeli a vidéki foglalkoztatottságot is. Szükséges tájhasználat optimalizálása is, ezzel a Nemzeti Vízstratégia is foglalkozik - közölte Fazekas Sándor. 

Az öntözhető területek 73 százaléka az Alföldön található, 23 százaléka a Dunántúlon. A fennmaradó rész szétszórtan helyezkedik el, Nógrád, Pest, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az utóbbi száz évben a csapadék és a hőmérséklet eloszlása alapján 17 év volt kedvező, 32 csapadékos, 23 száraz, 28 pedig aszályos.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Emberemlékezet óta nem érett ilyen korán a szőlő

2018. augusztus 16. 12:20
Korábban érik a szőlő idén, emberemlékezet óta nem tapasztaltak ilyet a csepregi szőlőhegyen, írja riportjában a vaol.hu.

Megint világverők leszünk dinnyében

2016. július 20. 08:12
Eredményes a 2011-ben elindított nemzeti dinnyeprogram, azóta jelentősen emelkedett a görögdinnye termőterülete Magyarországon; most mintegy 6 ezer hektár körül mozog - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.