Elindul a kárenyhítések kifizetése

2016. március 30. 10:14
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében március 24-én az érintett 3 333 gazdálkodó részére megkezdi az összesen közel 6 milliárd forint összegű kárenyhítő juttatás kifizetését.

Az MVH által elkészített kifizetési terv jóváhagyását követően az agrártárca soron kívül intézkedett a szükséges forrás rendelkezésre bocsátásáról, ezáltal a kárenyhítő juttatások kifizetésére megkezdődik.

A kárenyhítő juttatásra vonatkozó jogosultság, továbbá a kárenyhítő juttatás összegének megállapítása során az MVH a 2014. november 1. napjától 2015. október 31. napjáig tartó kárenyhítési időszakban bekövetkezett, és a termőterület fekvése szerinti Kormányhivatalok által igazolt káreseményeket vette alapul, figyelembe véve a kárenyhítési hozzájárulás befizetésének teljesítését, továbbá a teljes értékű kárenyhítő juttatás feltételét jelentő piaci biztosítás meglétét.

A rendelkezésre álló keret nagysága idén is lehetővé tette, hogy a fentiek alapján meghatározott jogos igényeket az MVH visszaosztás nélkül teljesíteni tudja.

A mezőgazdasági kockázatkezelő rendszer működését meghatározó jogszabályok elérhetők az MVH honlapján (www.mvh.gov.hu).

Forrás: MVH

Kapcsolódó cikkek

Útmutató készült a legális fakereskedők számára

2017. október 06. 11:19
Tájékoztatót készített a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a fakereskedő vállalkozások részére, a hatóság vizsgálatai alapján ugyanis kiderült, hogy a faanyag nyomon követéséhez használt nyilvántartásoknál még a jogkövető vállalkozásoknál is előfordulnak hiányosságok, szabálytalanságok.
 

Vége! - Befejezik a földárveréseket

2016. szeptember 26. 08:42
Lezárja a kormány az állami földárveréseket, a 270 milliárd forintos várható bevételt pedig az államadósság csökkentésére fordítja. A Földművelésügyi Minisztérium szerint továbbra is az a cél, hogy a kisüzemek-nagyüzemek aránya 80-20 százalék legyen a korábbi 50-50 százalék helyett.