Európának béremelés kell

2017. február 15. 07:37
2017. február 14-én ünnepélyes konferenciával indítja az Európai Szakszervezeti Szövetség kampányát, amely középpontjában a béremelések állnak. "Ideje, hogy béreink is erősödjenek!" - hirdetik majd egy éven keresztül a nemzetközi szervezet és tagszervezetei szerte Európában. A konferencia Luca Visentini ESZSZ főtitkár megnyitójával kezdődik, majd gazdasági szakemberek és szakszervezeti tisztségviselők fejtik ki, miért szükséges, hogy a gazdasági válság után a pénztárcánkban lévő válságot is leküzdjük.

A felszólalók névsorát átnézve, úgy tűnik, a kérdés megítélésében nagy az egység. A vitában felszólal például Oszló polgármestere, Bulgária korábbi Munkaügyi és Szociális minisztere, Luxemburg Foglalkoztatási, gazdasági és szociális minisztere, az Eurokamarák vezérigazgatója, a Szlovák munkaügyi minisztérium államtitkára, az európai munkáltatói szövetség képviselői és természetesen szakszervezeti vezetők szerte Európából.

"A vállalti profit és a vezetői fizetések már visszaálltak a válság előtti szintre, itt az ideje, hogy a fehér- és a kékgalléros dolgozók bére is visszaálljon."- jelentette ki korábban Luca Visentini, majd hozzátette, "a kampány különösen aktuális ma, amikor minden harmadik munkavállaló a megélhetésért küzd." Természetesen nem ez az egyetlen esemény, amely fémjelzi a kampányt, a kampányrendezvény-sorozatát seregnyi konferencia, előadás, vicces plakát, tanulmány és sajtóanyag jellemzi majd. A kampány tematikájában pedig – magyar javaslatra – hangsúlyt kap az a bérkülönbség csökkentésének gondolata, amely nyugati és a keleti országok között megfigyelhető. A cikk fölött mindenesetre közöljük az egyik ábrát, amely az elmúlt években a bérek arányát mutatja a vállalati profitból. 

A korábbi, a jobb béreket, magasabb életszínvonalat és szociális jogokat követelő egy hónapos kampány petícióját 15 531-en írták alá. Kérdés, hogy egy év alatt mire mennek a szakszervezetek Európában. És Magyarországon.

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Kirúghatnak próbaidő alatt, mert kismama vagyok?

2018. március 20. 12:59
Az lenne a kérdésem, hogy Gyes-en vagyok,leszámoltam az előző munkahelyemről és új munkahelyen kezdtem el dolgozni. A próbaidőm öt hónap. Most derült ki (egy hónap ledolgozott próbaidő után), hogy ismét kismama vagyok. Elmehetek táppénzre úgy, hogy nem kell félnem attól, hogy kirúgnak?

Olcsóbbak lesznek az őstermelői igazolványok

2016. augusztus 01. 08:16
Közel 190 ezer kártyát kell legyártani Az új, kártya alapú őstermelői igazolványok később készülnek el, de előállításuk a felébe kerül csak, mint korábban tervezték  - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője szombat este az M1 aktuális csatorna műsorában.