Már megint az a bizonyos hal, meg az ő feje jut eszembe… És pár kis történet, ami magáért beszél, és én is paff lettem tőle, pedig csak közvetve vagyok bennük érintett:

1.

Fél éven túli időtartam óta vadul álláshirdet nagyobbacska multi: jelöltkém tökéletesen passzol. Küldi egyszer, nem reagálnak. Küldi a következő megjelenéskor, a cég holnlapján keresztül is, nem reagálnak. Harmadjára jön hozzám, kicsit kipofozzuk az önéletrajzát, ami egyébként nem volt rossz enélkül sem. Küldjük, nem reagálnak, de hirdetik már a Linkedinen is. Csakazért is küldi a kitartó jelöltkém, én már csak ezért kezdenék vele beszélni munkáltatóként. Ők nem. Ismerős ismerősének vonalán rákérdezek, ez mi? A pozi nyitott, de az illető túlképzett, ezért őt nem… Annyira egyébként nem is baj, hogy nyitott marad a pozi, elvannak ők így is, szóval nem valószínű, hogy változtatnak a hirdetésen. Álláskeresőmnek szóltam, hogy ezt hagyja a fenébe, nagy, komolytalan cég, valószínűleg betanított adminisztrációt takar a hangzatos „manager” pozíciónév, amire tényleg kár lenne a szakirányú egyetemi diplomáját vesztegetni.

2.

Másik jelölt álláshirdetés és önéletrajz összevetése szerint szintén passzol. Jelentkezik, nagy az öröm, mert felhívja a reménybeli leendő munkáltató telefonon rövidesen, hű de sürgős nekik az ember, örülnek ők is, hogy jelentkezett. Megkérdezik, hogy van-e jogosítványa (van, önéletrajzban is leírva), és hogy hajlandó-e néha külföldre menni néhány napokra, mert ez is kell. Hajlandó. E hívás után többé nem jelentkezett a cég, de megjelent újra a hirdetés. Vajon melyik válaszával hibázott?

3.

Újabb jelölt jelentkezik egy álláshirdetésre, gondosan beírva az álláshirdetésben megadott referenciaszámot és a pozíció nevét. Pár nappal később kap egy e-mailt, hogy köszönik pályázatát, de az adott pozícióra nem találták megfelelőnek a szakmai múltja alapján. Ez még értékelhető is lenne, hiszen legalább visszajeleztek, de emberünk nem arra a pozícióra jelentkezett, amire a levél szerint nem találták alkalmasnak. És igaz, amire elutasították, arra tényleg nem alkalmas, de ezt nem is állította, mi több, nem is jelentkezett rá. Próbálta telefonos érdeklődéssel tisztázni a nyilvánvaló tévedést, nem sikerült.

4.

Ugyanez pepitában más álláskeresővel, aki már állásinterjúra is eljutott: német nyelvtudását nem találták megfelelőnek, elutasították levélben. Az álláshirdetésben angol nyelv volt a követelmény, angolul interjúztak, és abban pont igen penge… Németről szó sem volt, de tény, ami tény, nem beszél németül. Ő nem próbálta tisztázni a tévedést, annyira azért nem akarta ezt az állást, hogy még telefonáljon is érte egyet ezek után.

5.

Gazdasági VAGY műszaki végzettséggel keresnek pozícióra kollégát, álláshirdetésben. Közgazdász, sokéves, azonos műszaki iparágban szerzett szakirányú tapasztalattal jelentkezik. Mindenben megfelel, állásinterjúzik egyik vezetővel, másik vezetővel, vár a végső döntésre. Válasz: hát mégis inkább műszaki végzettségűt keresnek… Talán át kellett volna gondolni azt az álláshirdetést.

6.

Ajánlok ismerősnek egy álláskeresőt, sokszor teszek ilyet, mert a win-win-win jó dolog. Az instrukcióm a jelölthöz, hogy írásban jól kommunikál, magyarul, angolul, szóban nem. Magyarul sem, angolul sem… Nem a szavak embere, nagyon nem. Nem baj, mert ez nem is kell ahhoz a munkához, amit igen jól ért jelöltünk. Ismerős továbbadja mindezt a passzoló nyitott pozícióért felelős kollégájának. Aki felhívja az álláskeresőnket, és jól „letelefonos-interjúzza”, amikor magyarul nem megy, akkor angolul is próbálkozik. Emberünk kétségbeesetten jön vissza, hogy ő milyen béna volt, szégyelli, szorong. Nem neki kell szégyenkezni, nyugtattam meg, és keresünk tovább.

Magamban ilyenkor csendben felsikítok: miért?

És igen, mindenki hibázik, tudjuk, megértjük. De van, ahol minimális elvárás a hiba kijavítása…

hrblog.hu