Farkas András: már júniusban jöhet a következő nyugdíjemelés
2023. január 10. 10:43
A 15 százalékos év eleji nyugdíjemelés rekordnak számít, az infláció mértéke miatt azonban a nyugdíjszakértő biztos abban, menet közben újabb emelésre lesz szükség.
Januárban 15 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ez minden egyéb ellátással együtt összesen két és fél millió embert érint. "Ez a 15 százalék a legmagasabb emelés, ami valahol volt a magyar nyugdíjak történetében. Ám nagyon úgy néz ki, hogy ez sem lesz elegendő a 2023-as infláció ellenében" – mondta Farkas András, a nyugdijguru.hu alapítója.
A szakértő úgy véli, még a nagy mértékű emelést is gyorsan el fogja értékteleníteni a még mindig növekvő ütemű pénzromlás, ezért biztos abban, hogy ismét szükség lesz az évközi nyugdíjemelésekre. Arra is emlékeztetett, hogy a törvény a novemberi korrekciós nyugdíjemelést írja elő abban az esetben, ha a januári emelés mértékénél magasabb lenne a tényleges infláció mértéke.
"Erre meglehetős biztonsággal lehet most fogadni, hiszen a kormányzat a jegybanki inflációs előrejelzés legalsó szintjét, a 15 százalékot vette figyelembe, ez került be a költségvetési törvénybe is a módosítás során, de úgy tűnik, az MNB által megjelölt 15–19,5 százalék közötti tartomány akár tovább is nőhet, és majd csak az év vége felé várható enyhülés az inflációs nyomáson.
Nagyon nagy valószínűsége van annak, hogy még júniusban vagy júliusban, mint 2022-ben, bekövetkezik majd egy rendkívüli emelés"
– mondta Farkas András.
A szakértő ezért azt javasolja, hogy rendszeresebbé kell tenni a nyugdíjemelést, mert ennyire elszaladó inflációs közegben, ha csak utólag korrigálják a januári emelést, akkor a nyugdíjasokat kényszerítik arra, hogy hitelezzék a magyar államot.
Farkas András szerint a korrekciós emelések természetesen utólag javíthatnak a nyugdíjasok anyagi helyzetén, illetve az is kedvező, hogy 2023 februárjában érkezik a 13. havi nyugdíj a már 15 százalékkal emelt összegben. "Így a nyugdíjasoknak van egy olyan biztonsági zónájuk is, ami éves szinten 8,3 százalékos plusz emeléssel ér fel. Ez valamelyes védettséget adhat" – tette hozzá.
Szentkirályi Alexandra: a nyugdíjasok 2023-ban is számíthatnak a kormányra
A kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalára feltöltött videójában kifejtette: az új év újabb nyugdíjemelést hozott, január 1-jétől újabb 15 százalékkal nőttek a nyugdíjak. Ez átlagnyugdíjnál havi 27 120, illetve a 13. havi nyugdíjat is figyelembe véve évi 352 560 forintos emelést jelent.
Hozzátette: a kormány a mostani emeléssel megelőlegezi az idénre becsült inflációt, ami a háború és a brüsszeli szankciók miatt jóval magasabb, mint az előző években volt. Ennek az az oka, hogy a brüsszeli szankciók felhajtják az inflációt és ezzel együtt egész Európában nőnek az energia- és élelmiszerárak.
forrás: infostart.hu
Kapcsolódó cikkek
Fontos határidő zárul le hamarosan a középiskolásoknak
2024. szeptember 04. 16:21
Már nem sok ideje maradt azoknak a diákoknak, akik jelentkezni szeretnének az őszi érettségire. Mutatjuk, kiknek is szól az őszi vizsga, hogyan készülhetnek, milyen módon jelentkezhetnek rá és melyik középiskolákban érettségizhetnek majd.
Szeptember 5-én véget ér a jelentkezés a 2024-es október–novemberi érettségi vizsgákra. Jó tudni, hogy az őszi érettségi vizsgának több fajtája is van, de melyek ezek?
Szeptember 5-én véget ér a jelentkezés a 2024-es október–novemberi érettségi vizsgákra. Jó tudni, hogy az őszi érettségi vizsgának több fajtája is van, de melyek ezek?
Szemléletváltás a kertépítésben
2023. április 20. 14:00
Az elmúlt tíz-húsz év kutatási eredményei is segítettek megérteni, milyen összetett rendszerrel állunk szemben: az emberi társadalmat és a természetet is bonyolult hálózat alkotja. Egyes tudósok szerint a fő gond, hogy ezek a hálózatok, kapcsolati rendszerek mára megszakadtak. Fontos lenne, hogy az ember ne az életet tönkretevő, kizsigerelő, hanem az azt támogató, regeneráló folyamatokat segítse, szolgálja.
Ehhez önrevízióra van szükség, és arra, hogy más szemmel tekintsünk saját életünkre, munkánkra is, hívta fel a hallgatóság figyelmét előadásában Herczegné Ghyczy Zsuzsanna tájépítész, az Árgus Kft. ügyvezetője a zöld szakma februári konferenciáján.

