Hízik a pécsi buszos balhé: pénzt követelnek
2024. március 12. 16:57
A SZAKSZ visszaállítja eredeti bérkövetelését, így az autóbuszvezetők számára a munkáltató által bevezetett 18,5 helyett 25 százalékos alapbéremelést tart elfogadhatónak.
Eredménytelen volt az idei harmadik sztrájk is a pécsi helyi közösségi közlekedésben, mert a munkáltató nem volt hajlandó tárgyalni a szakszervezettel. Utóbbi ezért visszatér eredeti bérköveteléséhez – jelentette be a munkabeszüntetést meghirdető Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke csütörtökön.
Dobi István, a Tüke Busz Zrt. mellett működő, és a sofőrök többségét tömörítő érdekképviselet elnöke a szakszervezet közösségi oldalán azt írta: a SZAKSZ visszaállítja eredeti bérkövetelését, így az autóbuszvezetők számára a munkáltató által bevezetett 18,5 helyett 25 százalékos alapbéremelést tart elfogadhatónak.

Az elnök minderről a társaság vezérigazgatóját is tájékoztatja, és arra kéri őt, hogy „a további munkabeszüntetések elkerülése céljából mielőbb tűzze ki a bértárgyalások következő időpontját”. Az elnök levelében jelezte az is, hogy az érdekképviselet március 22-én határoz arról, mikor és milyen nyomásgyakorlást alkalmaz a bérkövetelés teljesülése érdekében.
A Tüke Busz Zrt.-nél az MTI érdeklődésére nem nyilatkoztak, várhatóan pénteken ad ki közleményt a társaság a munkabeszüntetéssel kapcsolatban. A héten zajló sztrájk már a harmadik az idén, hiszen a SZAKSZ január és február végén is két-két napos sztrájkot tartott. A szakszervezet ennek során a kezdeti 25 százalékos alapbéremelési követelését 20-ra csökkentette.
![Hétfőtől a Tüke Busz Zrt. járatain is büntetnek a maszk nélkül utazásért | Magyarbusz [Info]](https://magyarbusz.info/wp-content/uploads/2020/09/tuke_busz_cimlapkep.jpg)
A februári sztrájkot követően a társaság vezérigazgatója saját hatáskörben döntött úgy, hogy a korábbi tárgyalásokon bejelentettnél valamivel magasabb, de nem 20, hanem csak 18,5 százalékos azonnali és 2024 januárig visszamenőleges alapórabér-emelést hajt végre.
Az éves átlagban 387 alkalmazottat, ezen belül 238 autóbusz-vezetőt foglalkoztató Tüke Busz 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cég, amely 160 járművel látja el a közösségi közlekedési feladatokat Pécsen.
forrás: economx.hu
Kapcsolódó cikkek
Már gyáron belül nézelődik a Dunaferr lehetséges üzemeltetője - holnap tárgyalnak a vasműről a minisztériumban
2024. december 18. 21:38
A napokban megvizsgálták a volt Dunaferr létesítményeinek állapotát azok a műszaki szakemberek, akik a Világgazdaság korábbi cikkében már említett potenciális üzemeltetőpárost képviselték. Miközben egyre esélyesebb a Dunaferr újraindítása, az egész vasmű eladása nem valószínű belátható időn belül.
Szemünk világa - természetesen
2022. november 18. 14:45
A szem nagyon értékes érzékszervünk, talán nem kell különösebben bizonygatni, hogy miért. A látás segítségével fogadjuk be a körülöttünk lévő világ legnagyobb részét. A látás romlása, illetve a szembetegségek ezen fontos érzékszervünk hatékony működését csökkentik.

