Hőségben erre fokozottan figyelniük kell a munkaadóknak!
2024. július 10. 15:09
Valamint a munkavállalóknak is.
Melegben végzett munka esetén a munkaadónak megfelelő hőmérsékletű és mennyiségű védőitalt kell biztosítania a munkavállaló számára – hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatás-felügyeletért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Melegben végzett munka esetén a munkaadónak megfelelő hőmérsékletű és mennyiségű védőitalt kell biztosítania a munkavállaló számára – Fotó: Shutterstock
Zöld-Nagy Viktória annak kapcsán, hogy a tárca tájékoztatót tett közzé a honlapján a melegben betartandó munkavédelmi szabályokról, kiemelte, védőitalnak a csapvíz is megfelel, nem kötelező ásványvizet adni, ugyanakkor fontos, hogy a folyadéknak ne legyen magas a cukortartalma.
Megjegyezte, a munkavállalóknak azt tanácsolják, hogy melegben végzett munka során kerüljék a cukros, illetve a magas koffeintartalmú italok fogyasztását.

Zöld-Nagy Viktória elmondta, ilyen jellegű munka esetén módosulnak a pihenőidő szabályai, adni kell óránként 5-10 percet, amit a munkavállaló pihenéssel tölthet el hűvösebb helyen.
Szólt arról is, hogy a munkavédelmi szabályok kialakításakor a munkaadóknak kötelező kockázatértékelést végezniük. Ez érinti a melegben végzett munkavégzést is, így a munkavédelmi szabályzatban előre lehet gondoskodni az ilyen esetekben alkalmazandó intézkedésekről.
A munkavédelmi hatóság szakemberei az elmúlt években hangsúlyosan ellenőrizték a melegben végzett munkára vonatkozó szabályok betartását. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkaadók egyre jobban odafigyelnek a munkavállalókra, ezért ezt az idén nyáron már nem külön, hanem az összes munkavédelmi előírás ellenőrzésének részeként vizsgálják – tette hozzá a helyettes államtitkár.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Zöld-Nagy Viktória hozzátette, ilyen munka esetén nemcsak a levegő hőmérsékletét kell figyelembe venni, hanem a munkavégzésnél használt gépek, egyéb berendezések hőjének sugárzását, a levegő páratartalmát, a légáramlás biztosítását is.
Az ellenőrzések tapasztalata szerint a munkaadók a védőitalt általában biztosítják, ugyanakkor az iroda megfelelő szellőztetésére még most is fel kell hívni a figyelmet – mondta az NGM helyettes államtitkára.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Idén is meghirdették a 2023. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot
2023. november 21. 13:38
A pályázatra azon Magyarországon bejegyzett vállalkozások, szervezetek jelentkezhetnek, amelyek 2023-ban kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítményt értek el. A jelentkezések 2024. február 5-éig adhatók be. A nagydíj mellett további nyolc kategóriában díjazzák a jelentős innovációs teljesítményeket.
Gyermekvasutasokat avattak Hűvösvölgyben
2023. június 12. 15:11
180 ifjú gyermekvasutas tett fogadalmat a hűvösvölgyi végállomáson. A budai hegyekben kanyargó kisvasút idén jubileumát is ünnepli: 75 éve szállítja a kirándulókat, a szolgálatot 10-14 éves kisvasutasok látják el.