A felperes 2007. november 1-jétől állt az alperesnél munkaviszonyban, melyet az alperes 2015. november 13-án felmondással megszüntetett. A felperes keresetében a felmondás jogellenességének jogkövetkezményeként elmaradt jövedelem címén kártérítést, végkielégítést, és 10 millió forint forint sérelemdíjat igényelt. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen elmaradt jövedelem címén kártérítést, végkielégítést, valamint egymillió forint sérelemdíjat. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében megváltoztatta, és a keresetet elutasította. A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Másodlagosan a jogerős ítélet „megváltoztatásával” az alperes kereset szerinti marasztalását igényelte, a sérelemdíj összegét egymillió forintban meghatározva. Harmadlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta. Az alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

A Kúria nem tartotta megalapozottnak a felülvizsgálati kérelmet, mivel megítélése szerint a szabadalommal összefüggésben a másodfokú bíróság téves jogi álláspontra helyezkedett.

A bizonyítási kötelezettség a felmondás indokai körében az alperest terhelte (Mt. 64. § (2) bekezdés), aki ennek nem tudott eleget tenni. A felperes az eljárás során következetesen állította, hogy 2007. november 1-jén létesített az alperesnél jogviszonyt, a szabadalommal érintett kutatási tevékenységet ezt megelőzően végezte. Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá arra, hogy önmagában az a körülmény, miszerint a felperes nevét a szabadalmon feltüntették, ítéleti bizonyossággal megállapíthatóan nem támasztja alá, hogy a felperes az alperesnél való foglalkoztatása alatt, annak eszközeivel eljárva végzett harmadik személy részére tudományos tevékenységet. Tanúvallomás pedig megerősítette a felperes állítását, miszerint a munkáltató azon projekttel, amelyen a szabadalom alapult, érdemben nem foglalkozott, azt nem tekintette olyannak, mint ami a profiljába tartozik. Mindebből következően ezen felmondási indok alperes által nem nyert igazolást, nem sérültek az Mt. 6. és 8. paragrafusaiban foglaltak.

Ugyanakkor a másodfokú bíróság helytálló álláspontra helyezkedett a felperes által engedély nélkül elvitt eszközökre vonatkozóan. A felperes által sem vitatottan, 2015. október 22. és november 4-e között több alkalommal, engedély nélkül vitt ki megpakolt dobozokat, illetve egy vegyszer tárolására alkalmas műanyag kannát. A felperes az eljárás során következetesen azt állította, hogy a ládák saját tulajdonát képezték, és azokban értékkel nem rendelkező katalógusokat, illetve tudományos cikkéhez tartozó fénymásolatokat vitt magával. A per tárgyát képező műanyag kanna pedig kidobásra várt.

A műszaki vezető tanúvallomása szerint: „engedély nélkül semmiféle intézeti tulajdont nem lehet kivinni, ezért az a gyakorlat alakult ki, hogy bárki bármit szeretne kivinni, azt bemutatja a portán, hogyha nem a saját tulajdona, akkor mellé az engedélyt is. Nekem személyesen nem jelentett semmiféle kivitelt a felperes”.

A biztonsági őr vallomása szerint pedig a dolgok elvitelekor a felperes nem a megszokott, megengedett parkolási rendet alkalmazta, ami feltűnt a biztonsági személyzetnek is. A bizonyítás eredményeként a másodfokú bíróság helyesen vont le következtetést arra vonatkozóan is, hogy a kanna veszélyes hulladéknak minősült, mivel abban vegyszert tároltak, azt újrahasznosították, külső cég közreműködésével, kezelése megfelelő eljárási rend szerint történt. A felperes – saját maga által sem vitatottan – a kannát magával vitte, annak pedig e körben nem volt kiemelt jelentősége, hogy végzettségére figyelemmel meg tudta-e állapítani, hogy veszélyes hulladékról van-e szó, mivel semmit nem lehetett a munkáltatótól engedély nélkül elvinni.

A felperes egyébként maga is tisztában volt azzal, hogy „a veszélyes hulladék kezelését csak erre jogosult cég végezheti”. Ezzel összefüggésben egy tanúvallomás szerint „veszélyes hulladékot nem vihetnek ki a munkavállalók semmilyen körülmények között. A vegyszeres kanna, amennyiben nincs megfelelően kitisztítva, veszélyes hulladéknak minősül, mivel az alperesnél nincs lehetőség a kimosásra. Egy céget szerződtetett az alperes, amely ezt elszállítja”.

A Kúria szerint helyesen mutatott rá arra a másodfokú bíróság, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkahelyről engedély nélkül elvitt tárgyak forgalmi értékének nincs jelentősége a jogsértés súlyának megállapításakor (Mfv.I.10.484/2018/4.), és azonnali hatályú felmondás jogszerű indoka lehet olyan tárgy elvitele is, aminek egyáltalán nincs pénzben kifejezhető értéke.

Jelen esetben a munkáltató a felperessel szemben nem a legsúlyosabb munkáltatói intézkedést hozta, a jogviszonyt felmondással szüntette meg, bizalomvesztésre hivatkozással. A másodfokú bíróság helytállóan rögzítette, hogy több felmondási ok esetén egyetlen bizonyított, valóságnak megfelelő és okszerű indok is megalapozhatja a felmondást (Mfv.I.10.465/2000.).

Jelen esetben ez utóbbi felmondási indok alapján a jogviszony megszüntetése jogszerűen történt, a másodfokú bíróság döntése pedig megfelelt a jogszabályi előírásoknak. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a fenti indokolásbeli módosítással hatályában fenntartotta a Pp. 275. paragrafusának (3) bekezdése alapján.

adozona.hu