Javaslatokat dolgoztak ki az agráros nemzedékváltásra

2017. november 21. 08:24
Szakmai anyagot készített az agrárgazdasági nemzedékváltásról a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – Agrya. A tervezetet a közelmúltban mutatták be a parlamenti pártok agrárpolitikusainak, illetve a Miniszterelnökség és a Földművelésügyi Minisztérium vezetőinek.

"Az ügy, ami összeköt – Nemzeti minimum az agrár nemzedékváltásért" címmel készített szakmai anyag az Agrya. Ebben a szövetség nemzedékváltást célzó intézkedéscsomagra tesz javaslatot, amely a földügyi, az adózási és az adminisztratív szabályozásra, illetve a kommunikációs és szervezeti kérdésekre is kiterjed.

Az elkészült tervezetet november 15-én mutatták be a parlamenti pártoknak, a Miniszterelnökségnek, a Földművelésügyi Minisztériumnak, illetve meghatározó agrárpiacii szereplőknek és agrárszakértőknek - áll az Agrya közleményében. Az ő véleményük ismeretében is készül el a dokumentum végleges változata.

Az Agrya szerint az agrár-nemzedékváltással kapcsolatos probléma évtizedek óta ismert, ám nem készültek megfelelő tervek és nem történtek érdemi intézkedések. A szakmai anyaggal a szervezet cálja, hogy szakmai-politikai közmegegyezést alakítson ki az agrárgazdasági generációváltással kapcsolatban.

agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Lázár János a Mezőgazdasági Bizottság ülésén

2016. október 19. 08:35
Az uniós támogatásoknál 2016 a pályázatok éve lesz, míg 2017 a kifizetéseké és a megvalósítás megkezdéséé - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén.Lázár János a testület előtt az előző év munkájáról szóló tájékoztatásában hangsúlyozta, hogy a kormány tartja magát célkitűzéséhez, miszerint az európai uniós támogatások jelenlegi ciklusának összes pályázatát kiírják 2017. március 31-ig.

„Nem igaz, hogy nem rúghatom ki azt, akivel nem bírok együtt dolgozni!”

2018. szeptember 24. 11:03
Számtalanszor hallom ezt a felháborodott mondatot vezetők szájából. Nem azért, mert nem tudják, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű, hanem azért, mert a munkahelyi konfliktusok mindenkit felőrölnek. És függetlenül attól, hogy kinek mennyire van igaza. Ilyenkor munkajogászként átváltok együttérző pszichológusba, és elmondom, hogy mélyen megértem a frusztrációt, de a felmondásnak vannak szabályai, és ha az ember nem úgy csinálja, akkor lehet, hogy sokba kerül neki. Persze láttam már olyan ellenszenvet, ahol a pénz se számított.