Jogerős fogházbüntetést kapott a munkavezető a bagaméri földomlás ügyében

2018. január 12. 08:45
Jogerősen is egy év fogházbüntetésre ítélte - két évre felfüggesztve - a Debreceni Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki munkáltatóként megszegte a munkavédelmi előírásokat, és egy közfoglalkoztatott meghalt, amikor ráomlott a homokfal Bagamérban, 2015 decemberében - írja az MTI.

Tatár Tímea, a törvényszék sajtószóvivője tájékoztatása szerint a vádlottat - az első fokon eljáró Debreceni Járásbíróság ítéletét helybenhagyva - halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek a törvényszék, és kötelezte csaknem 300 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is.

A tényállás szerint a vádlott a közfoglalkoztatottak munkavezetőjeként 2015. december 2-án reggel eligazítást tartott a település közmunkásainak. A sértett és négy kollégája az önkormányzat zártkerti ingatlanjára ment, a Kisszőlő ("Öregszőlő") tanyán lévő homokdombhoz, hogy ott lapát segítségével homokot termeljenek ki Bagamér utcáinak síkosságmentesítéséhez. 

A homokbánya nem volt bekerítve, a lakosok földnyerő helyként szabadon használhatták, bár a terület bányászati engedéllyel nem rendelkezett. Az elszállított homok miatt néhol 5-8 méter magas, szinte függőleges, omlásveszélyes partszakaszok alakultak ki, de a területen nem volt figyelmeztető, jelző- vagy tájékoztató tábla.

A sértett és négy társa több szállítmány homokot termelt ki. A pótkocsis traktor közvetlenül a homokfal mellett állt, a közmunkások pedig a leomlott homokból lapátoltak a platóra. A homokfal az utolsó szállítmány felrakodása közben szakadt rá a pótkocsi mellett álló közmunkásokra. Míg a pótkocsi szélein álló munkások el tudtak ugrani a lezúduló, megközelítőleg 1 méterszer 0,8 méteres, kővé szilárdult "kovárvány" elől, addig a pótkocsi középső részénél álló sértettet a homoktömb nekinyomta a pótkocsi oldalának. 

A leomló homokfal a sértettet mellkasa alsó részéig betemette, és olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy Gy. J. a helyszínen meghalt. Bár a sértett és társai az előző napi esőzésektől nedves, omlásveszélyes területen nyerték ki a homokot, a vádlott nem hívta fel a munkások figyelmét a biztonságos munkavégzésre, nem biztosította a biztonságos munkavégzéshez szükséges eszközöket, és a baleset bekövetkezéséig egyszer sem ellenőrizte a munkavégzést. 

A közmunkások kaptak ugyan munkavédelmi oktatást, de az nem terjedt ki a földkitermelés kockázataira. A bíróság ugyanakkor a sértetti közrehatást is kimondta, a munkavédelmi előírásokat ugyanis Gy. J. sem tartotta be.

Kovács Péter, a Debreceni Törvényszék tanácselnöke indoklásában kiemelte: a vádlottnak akkor is be kellett volna tartatnia a foglalkozási és munkavédelmi szabályokat, ha ő maga sem ismerte azokat. Ez alól akkor sem mentesül, ha nem részesült megfelelő munkavédelmi oktatásban. Az ugyanis tény, hogy B. László földmunkákra valóban nem kapott kioktatást. Az ügyben lehetett volna más felelős is, az ügyészség azonban csak B. Lászlót vádolta meg a bűncselekmény elkövetésével - jelezte a bíró.

hrportal.hu

Kapcsolódó cikkek

Támogatják a fűszerpaprika termelőket

2016. március 04. 08:56
A minőségi fűszerpaprika-előállítás ösztönzése céljából 2016-ban is jelentős forrásokat különítettek el a fűszerpaprika-termelők részére, mintegy 170 millió forint összegben. A támogatás mértéke a 2015. október 20. és 2016. április 30. közötti időszakban (támogatási időszak) megvásárolt fémzárolt vetőmag nettó árának 75%-a, de kilogrammonként legfeljebb 30 000 forint. A támogatási kérelmet és mellékleteit május 1. és augusztus 5. között papír alapon lehet benyújtani.

Minden tizedik munkavállaló feketén dolgozik

2018. szeptember 25. 11:47
A foglalkoztatók kétharmadánál tártak fel munkaügyi jogsértéseket a hatóságok; továbbra is meghatározó a feketefoglalkoztatás, az ellenőrzött munkavállalók csaknem 12 százaléka így dolgozik – írja a Világgazdaság.