Kevesebb a munkabaleset az agráriumban

2018. február 13. 11:38
Egy év alatt jelentősen, mintegy 33 százalékkal csökkent a mezőgazdaságban a végzetes kimenetelű munkabalesetek száma, köszönhetően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Fókuszban a mezőgazdaság – első a munkavégzés biztonsága elnevezésű kétéves munkavédelmi kampányának – közölte a Magyar Időkkel a gazdasági tárca.

A kampánynak köszönhetően 2017-ben a munkabalesetek számában is érdemi javulás ment végbe, így 22 százalékkal, 837-ről 654-re mérséklődött ez a mutató. Az agrárszektorban a legfőbb veszélyt a felborulásos balesetek jelentik, emellett gyakran előfordul az állatok támadása vagy a vegyszerek felelőtlen használata, ráadásul sokan az ismeretek hiánya miatt szenvednek valamilyen sérülést. A sajtónyilvános rendezvények, szakmai fórumok, valamint a tájékoztató anyagok alapvető célja a balesetek számának csökkentése, az ágazatban tevékenykedő munkaadók figyelmének felhívása a biztonságos munkavégzésre – figyelmeztetett az NGM.

A legfőbb veszélyt a borulások jelentik

A legfőbb veszélyt a borulások jelentik

A tárca adatai alapján 2016-ban az agráriumban – beleértve a halászatot és az erdőgazdálkodást – több mint hétszáz munkáltatót ellenőrzött a munkavédelmi hatóság. Az ellenőrzött munkáltatók háromnegyedénél tapasztaltak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot. Tavaly ugyanakkor a munkakörülmények jelentősen javultak, az ellenőrzött munkáltatók közül már csak kétharmaduknál találtak szabálytalanságot. Annak érdekében, hogy tovább javuljanak az említett ágazatokban a munkakörülmények, a munkavédelmi hatóság a második és harmadik negyedévben kiemelten ellenőrzi a mezőgazdasági munkáltatókat.

magyaridok.hu

Kapcsolódó cikkek

Kiváló minőségűek az idei pálinkák

2016. október 17. 07:50
Kiváló minőségűek az idei pálinkák, és a mennyiség is csaknem kétszerese a tavalyinak az első fél év adatai alapján - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a szombati napon tartott kunadacsi III. Kolbász és Pálinkafesztiválon.

Ismét súlyos tévedésben az LMP

2017. szeptember 20. 07:52
Ellentétben a Lehet Más a Politika (LMP) ma kiadott közleményével, a FIDESZ-KDNP parlamenti képviselőinek szavazataival Magyarország elsőként tűzte ki célként Alaptörvényében a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaság biztosítását.