Kiderült, hogy a húsok 88%-ában találhatók mikroműanyagok
2024. január 17. 13:53
A mikroműanyag ugyanolyan elterjedt a szárazföldi eredetű fehérjékben, mint az óceánból származókban.
Másfél tucat húskészítményt vizsgáltak, és nem volt olyan, amelyben ne lett volna mikroműanyag, sőt még a húst helyettesítő vegán termékekben is kimutatták a szennyeződést – írja a hvg.hu.

A vizsgált minták 88 százalékában voltak jelen a mikroműanyagok – fotó: Shutterstock
Tudjuk, hogy már mindenhol jelen vannak a mikroműanyagok, a felhőktől az emberi szív szövetéig mindenhol kimutathatók, jogos tehát a feltételezés, hogy élelmiszereink jelentős része is tartalmaz ilyen anyagot. Most felmérés készült ennek mértékéről, aminek ijesztő és megdöbbentő eredménye született.
Kutatók 16 fehérjetípusból vettek mintát – magasan feldolgozott fehérjetermékekből és minimálisan feldolgozott friss élelmiszerekből is. Vizsgálták a lazacot, a garnélát, a csirkemellet, a sertéskarajt, a bélszínt, a csirkefalatokat és növényi alapú nuggetseket, tofut és a marhahúst helyettesítő növényi alapú húspogácsát is.
Mind a 16 fehérjetípusban volt mikroműanyag, összesen a vizsgált minták 88 százalékában volt jelen a szennyeződés.
Tehát a mikroműanyag ugyanolyan elterjedt a szárazföldi eredetű fehérjékben, mint az óceánból származókban. Koncentrációját tekintve nem volt statisztikai különbség a szuperfeldolgozott termékek és a friss termékek között.
Ráadásul nem lehet tudni, hogy más típusú ételek mennyi műanyagot tartalmazhatnak, tehát az sem megoldás, hogy húsok helyett mást fogyasztunk.
Az azonosított mikroműanyagok 44 százaléka műanyagszál, 30 százaléka pedig műanyagdarabka volt. A ruhákból és egyéb textiltermékekből származó műanyagszálak a mikroműanyag egyik legelterjedtebb formái.
Arról még nincsenek pontos adatok, hogy milyen hatással vannak ezek a mikroműanyagok az emberi egészségre.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Magyarország is ott volt az egyik legfontosabb zöldség-gyümölcs rendezvényen
2023. június 05. 12:15
Szó esett a fajtainnováció legújabb fejleményeiről is.
A MACFRUT a gyümölcs-zöldség-fűszernövény szektor fontos nemzetközi eseménye, amelyre idén május 3. és 5. között már 40. alkalommal került sor az olaszországi Riminiben. A rendezvényen a gyümölcs és szőlő szakterület, valamint a fajtanemesítés és a szaporítás kiemelt szekcióként szerepeltek.
Gondoltad? A gyümölcsjoghurtok 80 százaléka külföldről érkezik. Egy magyar vállalat felveszi a kesztyűt
2023. május 10. 16:26
A Nádudvari körülbelül 30 millió liter tejet dolgoz fel évente.
Közel 35 százalékkal 16,7 milliárd forintra növelte az árbevételét tavaly a Nádudvari Élelmiszer Kft. A cég az idén több mint 18 milliárd forintos forgalomra számít, pár éven belül pedig 20 milliárd forintot is meghaladó árbevételt tervez. A tejtermékeket, húskészítményeket és fagyasztott élelmiszereket gyártó vállalat szerint az élelmiszerárak csökkenhetnek a következő időszakban. A Nádudvari célja, hogy hosszabb távon európai szinten is versenyképes élelmiszeripari vállalattá váljon, ennek érdekében folyamatos beruházásokkal fokozza a hatékonyságot.