KÖTELESSÉGÜNK ELISMERNI A MAGYAR GAZDÁK MUNKÁJÁT
2022. november 21. 10:09
A magyar gazdák szorgalmának és munkájának köszönhetően az agráriumot ért kihívások ellenére is biztosított a kenyér, ami a magyar családok asztalára kerül – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az idei évi termésért hálát adó Istentiszteleten, vasárnap, november 20.-án Mosonmagyaróváron.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnep Isten előtti hálaadás. Köszönettel tartozunk a földért, amelybe magot vethetünk, a gazdákért, akik művelik a földet, betakarítják a termést, a feldogozóiparban tevékenykedő emberek munkájáért, akik a termésből élelmiszert állítanak elő és az egész agráriumért, mert élelmet tesz az asztalunkra. A miniszter arra emlékeztetett, hogy a Hálaadó nap hagyományát 2018-ban hívtuk újra életre. Egyrészt a bibliai értelemben vett ünneplés miatt, másrészt azért, mert kötelességünk elismerni a magyar gazdák munkáját, az agrárium teljesítményét is. Hangsúlyozta, a modern kor embere elfeledte azt a kapcsolatot, azt a láncszemet, hogy mennyi-mennyi munka, veríték kell ahhoz, hogy a magból termés legyen, a termésből pedig élelmiszer a boltok polcain. A miniszter szerint sajnos egy világjárvány kellett ahhoz, hogy rádöbbenjünk, mekkora érték, milyen isteni kegyelem, hogy az agráriumban hivatásszerűen dolgozó emberek biztosítják a mindennapi kenyeret, munkát és élelmet adnak családoknak. A közelünkben zajló háború pedig megmutatta azt, hogy mekkora jelentősége van az önellátásnak egy nemzet életében.
A tárcavezető köszönetet mondott mindenkinek, aki az agráriumban dolgozik, hiszen eredményeket csak munkával érhetünk el. Emberé a munka, Istené az áldás – emelte ki Nagy István.
Forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Az átlátható folyamatok jelentősen befolyásolják a profitot
2024. március 04. 17:39
Egyre nagyobb szerep jut a vállalatirányítási rendszereknek az élelmiszeriparban.
A PREGA Konferencia és Kiállításon, Magyarország agrárdigitalizációs fórumán 2024-ben Vállalatirányítási rendszer bevezetésének kihívásai az informatika szempontjából a mezőgazdaságban – gyakorlati tapasztalatok címmel Somogyvári Gábor a Techwave Zrt. konzultációs vezetője tartott előadást.
Aszfalton 62, erdőben 29 Celsius-fokot mértek
2024. július 16. 14:52
Van megoldás az extrém magas hőmérsékletek csökkentésére.
Egy Facebook-bejegyzés kiválóan szemlélteti, milyen komoly jelentősége van annak, főleg kánikula és hőségriadó idején, hogy egy adott területen van-e árnyékot adó fa, bokor vagy akár le nem vágott füves rész.