KÖZÉPPONTBAN AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS JÖVŐJE
2023. június 06. 16:10
Szakmai vitát tartottak az erdőgazdálkodási szabályozásról az egyetemek, az erdészeti szakma és az Agrárminisztérium képviselői a PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézete, az NKE Eötvös József Kutatóközpontja együttműködésével, az Országos Erdészeti Egyesület támogatásával az „Erdőgazdálkodás Magyarországon Múlt – Jelen – Jövő” című konferencián Budapesten.
Országunk területének 25,4%-át, vagyis az egynegyedét erdei fajokból álló vegetáció borítja, amiből több mint kétmillió hektár jogilag is erdő. Erre a természeti vagyonra bátran alapozhatunk – emelte ki előadásában Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a konferencián.
A kezdeményezés céljaként az erdőkre, illetve az állami erdőgazdaságokra, mint szolgáltatókra hívta fel a figyelmet, amelyek feladatukként a természetes ökoszisztéma szolgáltatásait közvetítik a társadalom számára. Az Országos Erdőállomány Adattárában erdőként nyilvántartott területek 56%-a van állami kézben, ami európai szinten kimagasló arány. A fakészlet esetében több mint 225 millió köbméter élő faanyag található az állami erdőkben, amiből kicsit több, mint 4 millió köbmétert termelnek ki évente.

Az államtitkár előadásában hangsúlyozta, hogy miközben az állami erdőgazdaságok stratégiai szerepet töltenek be az ország faellátásában, az erdő sokkal több, mint faanyag: klíma- és egészségvédelmi szerepe, rekreációs szolgáltatásai, a biodiverzitás védelme és gazdasági értéke együttesen teszi értékessé számunkra. Nemzeti érdeknek nevezte, hogy a klímaváltozás időszakában megőrizzék a meglévő erdők minőségét, növeljék természetességüket, bővítsék a fával borított területeket. Tájékoztatott arról, hogy az erdőgazdálkodás a KAP vidékfejlesztési pilléréből 11 százalékkal részesedik, ennek csaknem 80 százaléka közvetlenül zöld célokra fordítandó.

Andréka Tamás, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára előadásában a hosszútávon fenntartható állami erdőgazdálkodás intézményi feltételeinek biztosításáról, az állami tulajdonba álló erdők elsősorban közcélú hasznosításának elősegítéséről, az állami erdővagyon-kezelés szervezeti egységének megteremtéséről, valamint az állam tulajdonában álló erdőknek egységes erdőgazdálkodási körbe vonásának szükségességéről, illetve a szervezeti racionalizálásról és holdingba szervezésről beszélt. A szervezeti integráció kapcsán kiemelte annak kérdését is, hogy a hatósági szervezetrendszer vonatkozásában is érdemes új megközelítést alkalmazni, amely szerint a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok erdészeti, halgazdálkodási, természetvédelmi és vadászati hatósági feladatokat ellátó szervezeti egységeinek integrációját emelte ki. Legfontosabb célként többek között a természeti kincseink megismertetését, és a megőrzésüket biztosító szakemberek megbecsülését határozta meg.

A konferencia paneljeiben szó volt továbbá az erdőgazdálkodás történetéről és folytonosságairól Közép-Európában, az erdők társadalmi szerepéről, az erdőgazdálkodás jövőjéről, szabályozási és oktatási reformokról, valamint az erdőgazdálkodás nagy kérdéseiről.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Hihetetlen, hogy a kender milyen sokoldalúan hasznosítható
2023. február 13. 10:15
Még a klímaváltozás negatív hatásainak az ellensúlyozásában is szerepet játszhat.
A kender az utóbbi évtizedekben világszerte erősen háttérbe szorult a nagy szántóföldi növények mögött. Ez elsősorban a kender kábítószer alapanyagként való hasznosításának tilalmával, valamint azzal hozható összefüggésbe, hogy ezt a növényt szinte kizárólag textilipari nyersanyagnak tekintették – olvashatjuk a medium.com hírportálon.
Így módosult a Natura 2000 felhívás
2023. március 14. 11:48
A változások az erődterületekhez kapcsolódó kompenzációs kifizetéseket érintik.
A palyazat.gov.hu-n megjelent közlemény szerint alábbiak szerint módosult a „Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések" című (VP4-12.2.1- 16 kódszámú) felhívás.
A 3.4.1.1. Műszaki és szakmai elvárások fejezet I. Jogosultsági kritériumok 2. bekezdésének módosítása alapján azok az erdőgazdálkodók is támogatásban részesíthetők, amelyeknek 2021. december 31-én megszűnt a megbízási szerződése és a 2022. évi egységes kérelem utolsó napja előtt az erdészeti hatóságnál kezdeményezte a nyilvántartásba vételi eljárás megindítását, amely kérelem alapján 2022.09.30. napján bejegyzett erdőgazdálkodóként szerepel az Országos Erdőállomány Adattárban, továbbá 2022.09.30. napján az adott erdőrészlet vonatkozásában rendelkezik az erdészeti hatóság által jóváhagyott jogerős erdőtervvel, vagy jóváhagyott jogerős erdőtelepítési kivitelezési tervvel.

