Magyarország nem hagyja magára a tejtermelőket

2016. június 08. 08:20
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Informális Agrártanácsülésen vesz részt Eindhovenben, ahol a tejpiacon kialakult válság az egyik fő téma.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a tavalyi támogatásokhoz hasonlóan az idén is szükség lesz uniós segítségre, nem a Közös Agrárpolitika támogatási rendszeréből, hanem más európai uniós forrásokból. Csakis így biztosítható, hogy az orosz embargó hatásainak árát ne a gazdákkal fizettessék meg.

Fazekas Sándor a mai napon több EU-tagország agrárminiszterével folytatott informális tanácskozást, ahol a magyar álláspontot mindenkivel ismertette. A kormány a magyar tejtermelők mellett áll, és a rendelkezésre álló eszközökkel mindent elkövet az ágazat stabilizációja érdekében.

A hazai tejtermelő gazdaságok 2016 tavaszán uniós és nemzeti forrásból, mintegy 17 milliárd forint többlettámogatást kapnak, a már meglévő támogatási jogcímeken felül.

Mindent egybevetve, a magyar tejágazat megmentésére, stabilizálására a 2015-ös 49 milliárd után, idén minden korábbinál nagyobb – uniós összevetésben is magas -, mintegy 63,5 milliárd forint támogatási keret áll rendelkezésre.

A miniszter hangsúlyozta, nem hagyjuk magukra a gazdákat, érdekeiket továbbra is egyértelműen és következetesen képviselni fogjuk minden létező fórumon.

Forrás: hirek.elelmiszerklub.hu

Kapcsolódó cikkek

EVDSZ állásfoglalás

2018. augusztus 06. 08:07
Állásfoglalás a 2018. július 20-án elfogadott 2019. évi adótörvényekkel kapcsolatban. 

Erre a bizonyítványra nem lesz büszke Magyarország

2016. október 06. 08:07
Egyre több a baleset a magyar munkahelyeken, a vállalatok alig akarják vállalni a felelősséget, inkább azt teljes egészében a dolgozóra tolják. Szinte nincs olyan munkahely, ahol ne találnának valami szabálytalanságot az ellenőrök.