Megnyílt a 33. Budapest Borfesztivál
2024. szeptember 16. 12:42
Georgia (Grúzia) díszvendégségével nyílt meg csütörtökön a 33. Budapest Borfesztivál, amely számos magyar és nemzetközi termelő boraival, gasztronómiai különlegességekkel, pódiumbeszélgetésekkel és egyéb programokkal várja az érdeklődőket a Budavári Palota teraszain vasárnapig.
Nagy István agrárminiszter köszöntőjében elmondta: a fesztivál látogatói megismerkedhetnek a többezer éves georgiai borkultúra hagyományaival, de a legjobb magyar termelők közül is sokan jelen vannak. Márai Sándort idézve kiemelte, a bornak nemcsak íze, illata és szesztartalma van, de szelleme is, amelyet a termelő szőlészektől, borászoktól kap.
Nagy István az MTI-nek elmondta, a kormányzat a KAP stratégiai terv forrásai révén 2027-ig több mint 100 millió eurót fordít a borágazat támogatására, ebből a legnagyobb szeletet a szőlőművelés és borkészítés hatékonyságát növelő beruházások támogatása teszi ki. Felhívta a figyelmet a magyar bor népszerűsítést, bel- és külpiaci jelenlétének erősítését szolgáló forrásokra is: erre a célra 6 millió euró áll rendelkezésre 2027-ig.

fotó MTI
Tamara Liluashvili, Georgia magyarországi nagykövete hangsúlyozta, hogy a georgiai borkészítés gyökerei nyolcezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza, a borkultúra pedig ma is nemzeti identitásuk egyik sarokköve. A Borfesztiválon bemutatkoznak Georgia borvidékei és számos őshonos szőlőfajtája. A georgiai borok világát minden délután mesterkurzusok mutatják be a turulszobor alatt található georgiai standon, a szemközti színpadon pedig Georgia kultúrájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők - közölte Tamara Liluashvili.

fotó: ProfitLine
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
AGROmashEXPO 2023: Beszélgetés az AGROTEC termékmenedzserével (videó)
2023. január 30. 13:42
Molnár Istvánnal, az AGROTEC Magyarország Kft. New Holland termékmenedzserével beszélget Mátrai Zoltán az Agrotrend Csoport ügyvezető igazgatója, az AGROmashEXPO-n.
Újdonságok a terményszárításban és -tárolásban
2022. december 09. 11:54
A vártnál jóval nagyobb, rekord létszámú részvétel mellett tartott teltházas Szakmai Napot Kecskeméten a HETECH Group Zrt.
A rendezvényre ellátogató agrárszakemberek az ágazatot érintő fontos fejlesztésekről, lehetőségekről kaptak tájékoztatást a meghívott előadók, valamint a cég saját szakembereinek tolmácsolásában.
D. Nagy Zoltán vezérigazgató a köszöntőjében elmondta, hogy nemcsak a HETECH, de minden, a rendezvényen résztvevő vállalkozás folyamatosan fejleszt, ezért is tartja nagyon fontosnak, hogy az általuk és a meghívott előadók által kidolgozott lehetőségeket megmutassák, ezzel is segítve a bővítésben, modernizálásban gondolkodó, az ágazatot érintő problémákkal küszködő gazdálkodókat.

