Megújult az egyik legnépszerűbb erdei kisvasút
2024. március 26. 17:30
Mintegy 1,2 milliárd forint kormányzati támogatással, 2018-tól két ütemben újult meg a Mátravasút, az egyik legnépszerűbb erdei kisvasút pályája és a szerelvények teljes állománya.

A kormányzat már 2013-ban célul tűzte ki a hazai természetjárás, az erdei és az aktív turizmus fejlesztését. Az állami erdészeti társaságok azóta mintegy 42 milliárd forintot fordítottak az erdei közjóléti-turisztikai infrastruktúra fejlesztésére, erdei iskolák, kilátók, ökoturisztikai központok, tanösvények, erdei szállások újultak meg vagy létesültek – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára kedden a Heves vármegyei Gyöngyösön a Mátravasút Gyöngyös-Mátrafüred pályaszakasz projektzáró rendezvényén.

Az állami erdészeti társaságok Magyarország zöldvagyonának egyik legfontosabb részét, a 2,3 millió hektárnyi fával borított terület felét kezelik, a zöldvagyon komplex szolgáltatásai között pedig kiemelt szerepe van a turizmusnak – tette hozzá.
Egy friss tanulmányra hivatkozva közölte, hogy a Pilisi Bioszféra Rezervátum tavaly körülbelül 4,6 milliárd forint értékű rekreációs-turisztikai szolgáltatást nyújtott az oda látogatóknak.
Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója ismertette: az elmúlt 12-13 évben a kormány és az Európai Unió támogatásával végezték a fejlesztéseket. A fejlesztés előző ütemében a Gyöngyös-Gyöngyössolymos pályaszakasz újult meg, és a Mátravasút gördülő állományának teljes felújítását is elvégezték.
A mátrafüredi szakaszon több mint 7 kilométeren cserélték ki az ágyazati kőzetet, a régi talpfákat betonaljra cserélték, és nagyobb teherbírású sínanyagot építettek be a pályába. Ennek köszönhetően nőtt a kisvasút pályaszakaszának utasbiztonsága, terhelhetősége, és így növelhető a vasúti vonalon fenntartható járatsűrűség is.

Bíznak benne, hogy a fejlesztés révén nő majd a térség, Gyöngyös és a Dél-Mátra turisztikai látogatottsága, hiszen ez a kisvasút a Mátra turisztikai régiójának az egyik legfontosabb déli belépési pontja – tette hozzá a vezérigazgató.
Horváth László, a térség országgyűlési képviselője elmondta: ahhoz, hogy megmaradhasson a kisvasút, új funkciót kellett találni, ebből pedig turisztikai attrakció lett. A Mátravasútnak augusztustól több mint 30 ezer vendége volt.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár a rendezvényen rámutatott: akkor lehet rávenni az embereket a mozgásra, ha élményt nyújtanak hozzá, ezért kerékpárutakat építenek, felújítják a turistaházakat – az elmúlt években a Mátrában öt épület újult meg –, és felújítják a kisvasutakat is. A Mátravasúton a mátrafüredi előtt korábban a Szalajkaházhoz vezető szakaszt adták át.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
A pannonhalmi Boldog Mór-kilátó Az Év Kilátója 2024-ben
2024. október 07. 15:40
A Pannonhalmi Bencés Főapátság épületével egy dombon áll a Boldog Mór-kilátó. Az egyik első pannonhalmi szerzetesről elkeresztelt építmény nem csak nevében, de kinézetében, egyszerűségében és formájában is illeszkedik az apátság szellemiségéhez.
Idén ötödik alkalommal hirdette meg az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ az Év Kilátója pályázatot.
A hétvégén ismét megnyílik a Sándor-palota a nagyközönség előtt
2023. május 08. 18:09
A hétvégén ismét megnyílik a köztársasági elnök hivatalának otthont adó budavári Sándor-palota a nagyközönség előtt, Novák Katalin köztársasági elnök beiktatásának első évfordulóján.