Mészáros Melinda: nem is a vendégmunkások foglalkoztatása, inkább az elbocsátásuk lehet a gond
2024. január 23. 14:40
2024. január 22-én az Inforádióban a Liga Szakszervezetek vezetője hangsúlyozta, drágább a harmadik országbeliek foglalkoztatása, ugyanakkor az alkalmazásuknak nincs bérletörő hatása.
A dél-koreai Bumchun salgótarjáni üzemében 60 főt bocsátottak el, többségében magyarokat, kisebb részben külföldieket. Az eset felháborodást okozott, ugyanis decemberben vietnámi vendégmunkások érkeztek a gyárba, akiket éppen a kirúgott munkavállalók tanítottak be. A történtek után a Nemzetgazdasági Minisztérium is vizsgálódni kezdett.
„Nyilván hallunk ilyenekről, de ezeken a helyeken tudomásunk szerint nem is működnek szakszervezetek” – mondta a salgótarjáni eset kapcsán Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője a vg.hu-nak, hangsúlyozva, éppen ezért kell hatékonyabbá tenni az ellenőrzéseket, hogy a jövőben ilyen visszaélések ne fordulhassanak elő.
Az idén életbe lépő idegenrendészeti törvény szerinte akkor lesz működőképes, ha az szigorú, nagy gyakoriságú és hatékonyságú ellenőrzéssel párosul. „Minden jogszabály annyit ér, amennyit abból betartanak vagy betartatnak” – jegyezte meg.
Mészáros Melinda az InfoRádióban elmondta: változatlanul fennáll, hogy a munkáltatónak többe kerül a harmadik országbeliek foglalkoztatása a járulékos költségek (utaztatás, étkezés, szállás) miatt, mint a magyar munkavállalóké. A többletköltség alapvetően abból jelentkezik, hogy az utaztatási költségüket, az előzetes szervezési költséget, a magyarországi tartózkodásuk időtartama alatt az elszállásolások költségeit és az étkezési költséget is a munkáltatók fizetik.
"Kimondható az, hogy legalább 1-1,5 millió forinttal többe kerül éves szinten egy külföldi munkavállaló foglalkoztatása a magyar munkavállalókhoz képest. A bérek tekintetében pedig - mivel rájuk is a magyar munkajogi szabályok vonatkoznak, és a legtöbb cégnél bértarifák vannak érvényben - gyakorlatilag ugyanazt a bért kell biztosítani, mint a magyar munkavállalók számára. Vagyis ilyen oka, indoka nem lehet annak, hogy harmadik országbeli munkavállalókat foglalkoztatnak ma Magyarországon" - utal arra, hogy nem fogja a vendégmunkások foglalkoztatása letörni a béreket.
Megjegyezte: ezen a piacon is nagyon komoly verseny alakult ki a közép-kelet-európai országok és a nyugati országok között.
"A megfelelően kvalifikált, jól integrálható harmadik országbeli munkavállalóknál már bérverseny van, és ebben azért a közép-kelet-európai országok nem állnak nyerésre" - fogalmazott.
A Liga vezetője szerint egyébként sokkal inkább az okozhat problémát a következő időszakban, hogy nehezebb lesz kirúgni a vendégmunkásokat, mint a magyarokat, mivel eleve többet költenek arra, hogy idehozzák és itt foglalkoztassák őket, tehát a befektetett időt és összeget a munkáltató nem akarja majd elveszíteni.
Közép és hosszú távon esetleg az jelenthet Mészáros Melinda szerint problémát, hogyha a hazaiakhoz képest nagyobb számban foglalkoztatnak külföldi munkavállalókat egy-egy vállalatnál, és ott nem működnek érdekképviseletek, szakszervezetek, akkor nem folytatnak bértárgyalásokat, és nincs garancia a megfelelő éves béremelésekre.
Az interjút itt lehet meghallgatni.
forrás: liganet.hu
Kapcsolódó cikkek
Mitől lesz jobb az élet vidéken?
2023. július 06. 11:24
Kezdődik a LEADER helyi fejlesztési stratégiák újratervezése. Hogy tényleg jobb lesz-e ettől vidéken élni, az kérdés, de a cél ez lenne.
Az eddigiekhez hasonlóan az új támogatási rendszerben is folytatódik a LEADER program, amely a vidéki kistelepülések önkormányzatai, vállalkozói és civil szervezetei számára nyújt lehetőséget kisléptékű vidékfejlesztési, vállalkozásfejlesztési projektek megvalósítására.
Már készül az új megbízásokra a Magyar Vagon
2024. december 12. 21:07
Kétezer-ötszáz fős csapattal, ezen belül mintegy 150 mérnökkel, ebből több mint 50 profi konstruktőrrel készül az új megbízásokra a Magyar Vagon Zrt. A MÁV vasúti járműkarbantartó tendere fő esélyesének tartott társaság vezérigazgatója, Ludvig László beavatta a Világgazdaságot a cég terveibe.