A munkavállaló alapvető szolgáltatása a kijelölt időben (a munkaidőben) történő, rendelkezésre állás munkavégzés céljából. 

A képlet látszólag egyszerű – egymástól jól elkülönül a munkaidő, amikor a munkavállalónak munkát kell végeznie, és a pihenőidő, amikor a munkavállalót ilyen kötelezettség nem terheli. Azonban a valóságban számos „köztes” időszak azonosítható, amely bizonyos szabályrendszer, pl. a magyar törvényi előírások alapján pihenőidőnek, más, szintén kötelező előírások, különösen az uniós szabályok alapján munkaidőnek tűnnek. Sőt, valójában a munkavállalónak számos kötelezettsége akad pihenőidőben is, pl. nem veszélyeztetheti munkáltatója jogos gazdasági érdekeit. Érdemes megkülönböztetni egymástól a napi pihenőidő, heti pihenőnap, heti pihenőidő kérdését, hiszen fontos szerepet játszhatnak például a munkaidő-beosztásnál, ráadásul a munkaidő és pihenőidő rendelkezéseinek gyakorlati alkalmazása (betartása) a munkaügyi hatóság kiemelt ellenőrzési területe. 


A munkáltatónak széles mozgástér áll rendelkezésére, hogy meghatározza egy munkavállaló rendelkezésre állásának idejét, vagyis a munkaidejét. Egyes munkaköröknél azonban érdemes lehet például kötetlen munkarendet vagy munkaidő-keretet meghatározni. A munkaidő-beosztás szabályait főszabályként a munkáltató állapítja meg, azonban a kötetlen munkarend esetén lehetséges a főszabálytól való eltérés, így a munkáltató a munkaidő beosztási jogát a munkavállaló számára átengedheti. A munkaidő-keret megfelelő eszköz lehet a munkáltató számára, hogy úgy alakítsa a munkaidő felhasználását, ahogy azt a munkáltató igényei megkívánják.

A munkáltatóknál eltérő a gyakorlat a munkaközi szünet kérdésében is, ugyanis ezen időszak főszabály szerint nem számít munkaidőnek. Ettől viszont a munkavállaló javára el lehet térni, például a felek megegyezhetnek, hogy a 6 óra munkavégzést követően kötelezően kiadandó 20 perc munkaközi szünet a munkaidő része, így a ténylegesen ledolgozott órák száma nem 8 lesz (napi 8 órás munkaidő esetén), hanem 7 óra 40 perc. 

Készenléti jellegű munkaköröknél viszont éppen az ellenkezője igaz, tehát a munkaközi szünet időtartama a törvény erejénél fogva beleszámítandó a munkaidőbe. 

A szabadság kiadásának szabályai, amellett pedig a munkaidő-nyilvántartás vezetési kötelezettség, szintén sok nehézséget jelenthet a munkáltató számára a mindennapi életben. A fizetett szabadság az egyik olyan fontos jogintézmény, amely elhatárolja a munkaviszonyt az egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyoktól, hiszen a munkavállalót olyan időszakra is megilleti a díjazás, amikor nem végez munkát. A szabadságot főszabály szerint az esedékesség évében és természetben kell kiadni, de itt is találkozunk kivételekkel, attól függően, hogy például mikor kezdődött a munkaviszony, vagy a szabadság igénybevétele. A kiadás során figyelemmel kell lennünk bizonyos egybefüggőségi és közlési szabályokra is. 

Valójában tehát a munka- és pihenőidős szabályozás elsőre egyszerűnek tűnő rendszere igen bonyolult, komoly kérdések merülnek fel a kérdéskör részletes vizsgálata során. 
A témával kapcsolatos előadássorozat: http://softc.hu/hir/MUNKAuGYI-ROADSHOW

Dr Fodor T. Gábor
munkajogász