A konkrét emberi sorsok, a dolgozók és a szakszervezet nagyon is húsbavágó nehézségei és harca mögött felsejlik néhány alapvető kérdés:

A CONTITECH FLUID AUTOMOTIVE HUNGÁRIA KFT. MAKÓI LOGISZTIKAI CSARNOKA (FORRÁS: ROSTA TIBOR / MTI)

Sztrájk széllel szemben

A Magyarországon hét gyárral rendelkező német multinacionális nagyvállalat jelenleg nagyjából 1600 főt alkalmazó makói telephelyére 2021 februárjában figyelt fel az országos közvélemény, amikor a koronavírus-járvány közepette több munkabeszüntetésre került sor az üzemben: előbb kettő, nyolc majd huszonnégy órás sztrájkot, míg végül márciusban határozatlan idejű sztrájkot tartottak a gyár dolgozói. A sztrájk végén a munkáltató abban állapodott meg a munkavállalókkal, hogy év végéig visszaállítja az általa tavaly nyáron egyoldalúan felrúgott kollektív szerződést, és új kollektív szerződés tárgyalásába kezd a szakszervezetekkel. 

Ami idén februárban és márciusban történt a makói gyárban, több szempontból is egyedülálló volt. A pandémia alatt a makói Continentalon kívül csak a veresegyházi GE Aviation gyárban és a gyöngyösi B. Braun gyárban került sor sztrájkra, és egyik említett cégnél sem fajult a helyzet odáig, hogy határozatlan idejű sztrájkot hirdettek volna. A makói sztrájk különleges volt azért is, mert amellett, hogy a szakszervezetnek egyszerre kellett megküzdenie a coviddal és a munkáltatóval, a saját szakszervezeti szövetségével is nézeteltérései támadtak.

Tekintve a legalapvetőbb hátráltató tényezőt, a magyar munka törvénykönyvét, a makói sztrájk figyelemre méltó minden külső körülménytől függetlenül is. Nagy kockázatot vállal ugyanis az, aki ma sztrájkot szervez Magyarországon.

Amennyiben a bíróság jogellenesnek ítél egy sztrájkot, a munkavállalói oldalnak meg kell térítenie a sztrájk okozta anyagi károkat, ami több száz millió forintra is rúghat. 

2021 márciusában a sztrájk eredményeképp a dolgozók év végéig visszanyerték a felrúgott kollektív szerződést, és a vezetőség új szerződés tárgyalásába kezdett a szakszervezetekkel. A konfliktus színtere tehát a gyártósoroktól visszakerült a tárgyalóasztalokhoz, de a sztrájkkal a munkavállalók nem nyertek új egyezséget, csak időt. Időt nyert viszont a munkáltató is, ami alatt nem maradt tétlen: a Continental saját bevallása szerint kilencven embert bocsátott el a sztrájk óta. Az elbocsátottak között feltűnően sok a sztrájkban részt vett, tapasztalt dolgozó, akik 10-20 évet is lehúztak a cégnél, és akiknek munkájára korábban nem volt panasz.

Néhány hónappal később, idén szeptemberben újra a médiafigyelem középpontjába került a makói Continental: olyan viselkedési kódexet vezettek be a gyárban, ami írásos engedélyhez kötötte a beszélgetést a különböző műszakban dolgozóknak. A csendrendelet híre – amelyről a Mérce számolt be elsőként – végigsöpört a magyar sajtón. A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) szerint a munkáltató a csendrendelettel is a dolgozói önszerveződést és a szakszervezet munkáját kívánta akadályozni, a Continental szerint a csendrendelet „jó szándékkal, de nem megfelelő szövegezéssel készült”. 

Ha közelebbről is megvizsgáljuk a gyár történetét, ez a több szempontból is kirívó 2021-es esztendő, a sztrájkok, az azt követő elbocsátási hullám és a csendrendelet mintha csak a jéghegy csúcsa lenne. A dolgozókkal beszélgetve kiderül, hogy a jelenlegiekhez hasonló problémák már a 2008-09-es évben is felmerültek, s ahogy akkor, úgy 2020-21-ben is konfliktusok sorozata vezetett a munka beszüntetéséhez. 

Van azonban egy nagy különbség: míg 2009-ben hivatalosan is elmarasztalták a makói munkáltatót a munkaügyi szervek, 2021-re a Kormányhivatal alá rendelték, és így kvázi megszüntették azokat a munkaügyi hatóságokat, amelyek bár csekély összegekre, de megbírságolták egykor a Continentalt.

Másfelől nézve, a makói Continental ügye annyiban nem rendhagyó, hogy középpontjában a munkaidőkeretről szóló viták állnak, ami Magyarországon korántsem egyedi. Az utóbbi időben több szakszervezeti szövetség is arra utalt közleményeiben, hogy az autóiparban a munkáltatók gyakran „trükköznek” a munkaidőkerettel. 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szerint a kötelező oltás munkáltatói bevezetése – tehát a járványkezelés kiszervezése az államtól a munkahelyekhez – megkönnyíti a munkáltatói visszaélést a munkaidőkerettel, mert lehetővé teszi, hogy az oltatlanokat kényszerszabadsággal szankcionálják, pedig fizetetlen szabadságot ezidáig hivatalosan nem írhatott elő a munkáltató. Makón egyébként bevett gyakorlat fizetetlen szabadság kivételére ösztönözni a munkavállalókat.

Szintén említésre méltó, hogy az egyik fő konfliktusforrás a makói Continentalnál az a kormányzati intézkedés volt, ami áprilisban lehetővé tette, hogy a munkáltatók a szakszervezetek megkerülésével rendeljenek el két éves munkaidőkeretet. A két éves munkaidőkeret egyoldalú elrendelése más autóipari munkahelyeken is a mai napig konfliktusforrás. A Vasas Szakszervezeti Szövetség múlt hónapban arra figyelmeztetett, hogy több cégnél a munkásokon hajtanák be a két éves munkaidőkeretben le nem dolgozott munkaórák árát.

Két ember a harminchétből

2021. október 19-én sajtótájékoztatót tartottak a makói Continentalnál, amelyben az országosan hírhedtté vált gyár vezetői tisztázni kívánták a sajtóban megjelent híreket. Elhangzott, hogy az utóbbi időben összesen 90, köztük 37 teljeskörűen foglalkoztatott és 53 munkaerőkölcsönzőn keresztül alkalmazott munkavállalót küldtek el a cégtől, és további 140 munkaerőkölcsönzésben dolgozó munkavállalót terveznek elküldeni a közeljövőben. Az ügyvezető igazgató tagadta, hogy az idén februárban lezajlott sztrájk résztvevőit és hangadóit küldték volna el, és üzleti szempontokra hivatkozott. Újságírói kérdésre az is elhangzott, hogy üzleti titoknak minősülnek a cég bevételei, tehát nincsenek arról nyilvánosan elérhető adatok, hogy milyen mértékben veszteséges a cég.

Október 1-én és 2-án e cikk szerzőjének alkalma volt a 37 elbocsátott dolgozó közül többel is találkozni. Kettejük történetét röviden ismertetem.

Neve elhallgatását kérő személy több mint 15 évet dolgozott a makói gumigyárban, fizikai munkásként. „Kazános” volt, ami az egyik, ha nem a leginkább egészségügyileg megterhelő munkakör a gyárban. A sztrájkban fontos szerepet vállalt, sztrájkőr volt, és ahhoz a kazános műszakhoz tartozott, amiről azt tartják, hogy „kirobbantotta” a sztrájkot. Amikor a sztrájk után felkérték, hogy tanítson be egy ukrán vendégmunkást, megkérdezte, hogy ki fogják-e rúgni. Válasz: nem. Valóság: kirúgták, miután betanította utódját, az ukrán vendégmunkást. Elbocsátása után megpróbált elhelyezkedni egy másik Continental-telephelynél, ahova föl is vették volna, de orvosi alkalmatlanságot állapítottak meg nála, rosszak lettek a véreredményei. Makón is rendszeres orvosi vizsgálat folyik, ott eddig nem találtak nála problémát. 

Neve elhallgatását kérő személy több mint 10 évet dolgozott a makói gumigyárban, a sztrájk alatt szellemi munkásként. Fizikai munkásként kezdte, a szakszervezetnek is tagja volt. Amikor feljebb léptették, a munkáltató azt kérte, hogy mondjon le szakszervezeti tisztségéről. Egyike volt annak a kevés középvezetőnek, akik kiálltak a beosztottjaikért, és csatlakoztak a sztrájkhoz. Közvetlen felettese közölte vele, hogy nagy hiba volt „pólósként” részt vennie a sztrájkban (a gyárban különböző színű pólót hordanak a különböző munkakörökben). Mielőtt elküldték, neki is be kellett tanítania utódját.

Levélben kérdéseket tettünk fel a Continentalnak a két elbocsátott dolgozó történetével kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy általános gyakorlat-e a makói gumigyárban, hogy utóda betaníttatása után elbocsátanak valakit, a cég nemmel válaszolt, majd hozzátette:

„Az egyik területünkön ilyen eset fordult elő, amikor ideiglenes, kölcsönzött munkaerőt képeztünk ki. Sajnálatos módon az üzleti körülmények azt eredményezték, hogy gazdasági okokból fel kellett mondanunk mind a kiképzett kölcsönzött alkalmazottak, mind a képzést végző munkatársak szerződését.”

Ebből arra következtethetünk, hogy mára nem csak a képzést végző fizikai munkást, hanem a kiképzett ukrán vendégmunkást is elbocsátották. Bevett gyakorlatról lehet szó, az elmúlt napokban három olyan volt dolgozóval is sikerült beszélnünk, akiknek be kellett tanítaniuk utódjukat, ők nem kölcsönzött alkalmazottak voltak. A cég azt is leszögezte, hogy „semmilyen irányba nem gyakorolunk nyomást szakszervezetek elhagyására, egy ilyen helyzet nem lenne összhangban magatartási kódexünkkel”.

Vissza a jövőbe

Az idei történések előképeként tehát felsejlenek a 2008-2009-es makói események, amelyek mély nyomot hagytak a Continental munkavállalóiban. A legtöbb elbocsátott dolgozó, akit volt alkalmunk kérdezni erről az időszakról, elevenen emlékezett ezekre az évekre. A szakszervezeti vezetők is innen datálják a problémákat: „A 2008-09-es válság alatt vesztette el a munkavállalói közösség a bizalmát a vezetésben. Azóta nem tettek azért, hogy visszanyerjék.”

2008 őszén a gazdasági világválságra és a megrendelések csökkenésére hivatkozva a makói gumigyár informális megállapodást kötött a munkavállalókkal. A cég azt ígérte, hogy a csökkenő termelékenység ellenére nem lesznek tömeges elbocsátások, ha a munkások csökkentett bérért dolgoznak, és állásidő alatt lemondanak az őket megillető alapbérről. Az állásidő alatt a le nem dolgozott munkaórákat „időbankba” helyezték, hogy azokat később is ledolgoztathassák, és „önkéntes” alapon fizetetlen szabadságot is kivetettek a dolgozókkal. 

Az azóta önálló entitásként megszűnt Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) 2009-ben a fenti eljárást jogellenesnek találta, és három és félmillió (!) forintra bírságolta a céget. A hatóság döntése így szól erről:

„… a társaság, mint foglalkoztató többféle módon igyekszik elkerülni az állásidő megfizetését, nevezetesen fizetés nélküli szabadság engedélyezésével, szabadság kiadásával, az úgynevezett időbankba (munkaidőkeretbe) jegyzett később ledolgozandó mínusz órákkal.”

Az OMMF azt is kimondta az „önként” kivett szabadnapokról, hogy az nem „választási lehetőség”, hanem „választási kényszer” volt:

„Az önkéntesség megvalósulásának hiányát mutatják azon tanúnyilatkozatok, melyek szerint, akik aláírták a kérőnyilatkozatot, tisztában voltak vele, ha nem teszik, elküldik őket. A szervezéskor a munkáltató oldaláról voltak erőszakos módszerek is, aki nem írta alá a kérőnyilatkozatot, felmondtak neki. Elhangzott továbbá az is, hogy a munkáltató ajánlotta, hogy egyezség alapján a munkahelyek megtartásáért vállaljanak a munkavállalók fizetés nélküli szabadságot.”

A munkáltató azonban még a fenti, jogellenes alkut is felrúgta, amikor ígéretét megszegve 2009 tavaszán csoportos létszámleépítésbe kezdett, a szakszervezet és az Üzemi Tanács bevonása nélkül. Az azóta ugyancsak a Kormányhivatal alá rendelt Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ akkor mindössze 25 ezer forintos rendbírságot szabott ki a cégre, amiért elmulasztotta tájékoztatni a hivatalt arról, hogy csoportos létszámleépítést hajtott végre. A rendbírságról szóló dokumentum szerint 2008 augusztusa és 2009 áprilisa között nyolc ütemben 168 fő munkaviszonyát szüntette meg a gumigyár. 

Felmerülhet, hogy a Continental gazdasági kényszerűségből, a „kereslet és kínálat” logikája szerint hozta meg ezeket a döntéseket. Ennek azonban ellentmond az a tény, hogy ez idő alatt számolták fel a Continental egyik spanyolországi telephelyét, ahonnan a termelés egy részét Makóra helyezték át. Emiatt 2009 második felére – azaz már az elbocsátások után – súlyos munkaerőhiány keletkezett a gyárban. 

A spanyolországi termelés Makóra való áthelyezése a szakszervezet és a munkavállalók előtt sem volt ismeretlen, akik ezért már akkor sem látták értelmét az elbocsátásoknak, amikor a termelés még alacsony volt.

Amikor aztán a megrendelések és a termelés újra felfutottak, a munkáltató vissza is vett közel száz, korábban elbocsátott munkavállalót – egy részüket azonban nem teljes körű foglalkoztatásban, hanem munkaerőközvetítő cégen keresztül. Túl azon, hogy a munkaerőkölcsönzésben dolgozókat Európa-szerte munkahelyi hátrányok érik, és eleve könnyebb őket elbocsátani, a 2008-2009-ben kirúgott, majd kölcsönzősként visszavett munkavállalók a végkielégítésük egy részétől is elestek. Annak összege ugyanis a cégnél eltöltött évekkel párhuzamosan növekszik, feltéve persze, hogy az illető teljes körű alkalmazott. 

Egy dolgozó elmondása szerint az akkori ügyvezető igazgató, aki a sztrájk előtt nem sokkal távozott a cégtől, akkor azt mondta, „a törzsgárda megóvása érdekében” vezették be a munkaerőkölcsönzés rendszerét, elvégre a kölcsönzötteket könnyebb és olcsóbb lesz kirúgni, mint a „törzsgárdát”. Egy évtizeddel később, a járvány első hulláma alatt valóban a kölcsönzésben dolgozókat bocsátották először, de a sztrájk után épp a „törzsgárdából” távolítottak el embereket.

Úgy tűnik, mind a két fél levonta a tanulságokat a 2008-2009-es időszakból. Ahogy egy szakszervezeti vezető fogalmazott a Mércének: 

„2008-2009-ben legalább megígérték a foglalkoztatási garanciát, amit nem tartottak be. Ebből tanultak, és nem ám, hogy betartották volna, hanem most már meg se ígérik.” 

Pihenj! Dolgozz!

A 2008-as események nagyfokú hasonlóságot mutatnak a gyár 2020-as évével. Ahogy akkor, úgy tavaly is egy külső, globális fejlemény adta meg a kezdőlökést: februárban megérkezett Európába a koronavírus-járvány, három hétre leállt a gyár. Nem csak a járványvédelmi intézkedések és az egészségügyi bizonytalanság hátráltatták a munkavégzést, hanem az is, hogy a gazdasági sokk hatására bezuhant a megrendelések száma.

A Continental ezúttal sem szeretett volna állásidő alatt teljes alapbért fizetni, ezért 75%-os alapbér kifizetését ajánlotta a szakszervezeteknek. Pedig állásidőért egyébként is ritkán fizettek, helyette a le nem dolgozott órákat megintcsak munkaidőkeretbe számolták, és kényszerszabadságra küldték a dolgozókat.

Még egy „szándéknyilatkozatot” is kiküldtek postán a dolgozóknak, amelyben „önkéntes” alapon jelezhették, hogy beleegyeznek-e, vagy sem. Hogy mennyiben volt „önkéntes” hangnemű az aláírandó szándéknyilatkozat, azt az olvasóra bízzuk: „Tudomásul veszem, hogy a munkáltató a tájékoztatóban részletezett munkahely megőrzési tervét csak abban az esetben tudja végrehajtani, ha legalább a munkáltatónál állományban lévő munkavállalók legalább 90%-a írásban nyilatkozik a munkáltató felé, hogy vállalja a határozott időre szóló csökkentett munkaidőre vonatkozó munkaszerződés módosításának aláírását.”

Azoknak, akik nem írták alá a nyilatkozatot, közös megegyezéssel szüntették meg a munkaviszonyát. Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke akkor azt mondta erről a Mércének, hogy „személyre szabott érvekkel” győzték meg az embereket, hogy közös megegyezéssel távozzanak. 

Ezen felbuzdulva több olyan dolgozó, aki aláírta a szándéknyilatkozatot, viszont megbánta azt, közös megegyezéses elbocsátását kérte, de nem kapta meg. Ezért is fogalmazott lapunknak úgy Hajdú Roland szakszervezeti titkár (Makói Gumiipari Szakszervezet) a Continental „munkahelymegőrzési” programjáról, hogy „már csak azt kéne megtanulniuk, hogy azoknak a munkahelyét őrizzék meg, akik szeretnék is megőrizni azt”.

Áprilisra megérkezett a kormány covid-segélycsomagja. Mármint a cégeknek. A veszélyhelyzet alatt a rendeleti kormányzás elrendelte a rendeleti cégvezetést. A kormány „munkahelymegőrzés” címén előbb kvázi felfüggesztette a munkajogot, majd lehetővé tette a nagyvállalatoknak, hogy önkényesen két éves munkaidőkeretet vezessenek be, kollektív szerződéstől függetlenül. Az utóbbiról szóló rendelet éppen húsvétkor született, ezért nevezte azt László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke „Orbán nagypénteki ajándékának”. 

A Continental makói telephelye teljes mértékben ki akarta használni a kormány adta lehetőséget, és két évre emelni a munkaidőkeretet, míg a cég más magyarországi telephelyein csak az év végéig hosszabbítottak rajta. Hogy miért lett volna ez súlyos teher a munkásoknak, azt Hajdú Roland így foglalta össze: 

„A gyakorlatban azt jelentette volna, hogy csökkentett béren otthon lettek volna az emberek, majd a covid megszűnése utáni időszakban pedig folyamatosan dolgoztak volna. Ezt nem bírták volna a munkatársak, erre korábban már volt példa.”

Mivel a kormány jóvoltából a munkáltató ezt megtehette volna a kollektív szerződésben foglaltaktól függetlenül is, nem világos, hogy júniusban miért döntött úgy a vezetés, hogy felmondja a kollektív szerződést. Jogi homokszemcse kerülhetett a gépezetbe: bár a munkaidőkeretet egyoldalúan meg tudták hosszabbítani, gátat szabott a munkáltató terveinek, hogy a munkaórák úgynevezett „elszámolási időszakát” viszont hat hónapban határozta meg a kollektív szerződés. Ezért lehetett mégis szükség a szerződés egyoldalú felmondására.

A Continental egyik alkalmazottja lapunknak elmondta, szerinte a makói telephely azért biztosít rosszabb munkafeltételeket a cég más telephelyeinél, mert a térségben kevesebb a munkalehetőség, sőt, sokan a szomszédos Békés megyéből kénytelenek ott állást találni. Vélhetően ezt a helyzetet használta ki a helyi cégvezetőség akkor is, amikor két éves munkaidőkeretet akart elrendelni. Arról is kérdést tettünk fel a Continentalnak, hogy szerintük mi okozza a telephelyek közötti különbséget. A vállalat kurta válasza szerint „a munkakörülmények és juttatások javításának tükröznie kell munkatársaink helyi igényeit és telephelyeink eltérő üzleti helyzetét is”. (A Continental kérdéseikre adott válaszát a cikk végén teljes terjedelmében közöljük.)

A háború: béke, a bizalom: kételkedés

Az első sztrájkbizottságot 2020 októberében alapította meg a szakszervezet. Érdemes megjegyezni, hogy ekkor már a koronavírus-járvány második hullámánál járunk, amely hazánkban jóval súlyosabb volt az elsőnél. Ebben az is közrejátszott, hogy a magyarországi korlátozások is csak a szolgáltatói szektorra és a szabadidőre vonatkoztak, az ipari szektorra és a munkaidőre nem: a G7 áprilisi cikke szerint uniós szinten korreláció volt megfigyelhető a járvány második és harmadik hullámának súlyossága és egy-egy ország ipari dolgozóinak aránya között. 

A makói Continental is csak a járvány első hulláma alatt állt le. Mire ősszel megalakult a sztrájkbizottság, a termelés felfutóban volt. A szakszervezetek közleményei szerint a megnövekedett kereslet és a tavaszi elbocsátások miatt munkaerőhiány lépett fel a gyárban (déjà vu), és a megmaradt dolgozók alig győzték elvégezni a munkát. A munkaerőhiányt ellensúlyozandó már júniusban is azzal próbálták motiválni a dolgozókat, hogy a munkaidőkeretben ledolgozott többletórákat havonta fizették ki, miközben a „munkahelyvédelem” címszó alatt csökkentett alapbér változatlan maradt. Októberben a munkáltató már „rendkívüli munkavégzési pótlékot” és „elkötelezettségi prémiumot” is fizetett. Decemberben extra pénzt kaptak azok, akik nem vették ki a szabadságukat. Ahogy az egyik interjúalanyom fogalmazott, „dolgoztunk, mint a hülyék.”

A sztrájkbizottság októberi megalakulását a fenti problémákon túl a júniusban felmondott kollektív szerződés visszaállítása motiválta. Ekkor még a szakszervezet viszont nem döntött arról, hogy valóban sztrájk szervezésébe fog kezdeni, a megalakulás inkább csak erődemonstráció és figyelmeztetés volt a munkáltató felé. Felmerült annak lehetősége is, hogy sztrájk helyett másfajta akciót, például félpályás útlezárást szerveznek, ami a járványügyi helyzet és az általános dolgozói félelem miatt is kézenfekvőbbnek tűnt akkor.

A sztrájkbizottságnak rengeteg hátráltató tényezővel kellett megküzdenie: az egyeztetésbe bevont „sárga” (munkáltatóbarát) szakszervezetekkel, a munkavállalói oldal számára rendkívül szigorú magyar sztrájktörvénnyel és a járvánnyal. A Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) a járvány okozta nehézségekről így nyilatkozott:

„A covid nem csak a munkavégzésben okozott nehézséget, hanem a szakszervezet szervezkedésében is. Online taggyűléseket kellett tartani, ami nagyon sok fizikai területen dolgozó, esetleg idősebb munkatársaknál plusz gondot okozott.”

Időközben a Continental még egy francia anyanyelvű ideiglenes menedzsert is a helyszínre hivatott, hogy megoldja a tőke-munka konfliktust. 

Egyfajta hivatalos indoklást arra vonatkozóan, hogy mégis mi volt a cégvezetés baja az előző kollektív szerződéssel, a már említett 2021. október 19-én tartott sajtótájékoztatón ismerhettük meg.

Szűr-Szabó Levente igazgató ekkor úgy fogalmazott, hogy a szerződés „elavult” volt, és kifogásolta, hogy a 2012 előtti, régi munka törvénykönyve alatt köttetett. Bizonyos részeit nem csak elavultnak, de kétértelműnek is tartotta, amelyek ezért szerinte tisztázásra szorulnak. Az igazgató a régi kollektív szerződés „rugalmatlanságára” is panaszkodott. Arra a kérdésre, hogy mit ért „rugalmasság” alatt, példaként említette a hétvégi munkavégzés lehetőségét. 

A sztrájk történetét végigtekintve viszont nehéz másként megítélni a kollektív szerződés egyoldalú felmondását a Continental részéről, mint stratégiai ballépést. Ez a lépés nem csak feldühítette a munkásokat, de megnyitotta az utat a jogszerű sztrájk előtt. Magyarországon a sztrájk ugyanis akkortól jogszerű, amikortól kimondásra kerül, hogy a felek nem tudnak megállapodni a vitatott ügyről.

Megállapodásra márpedig nem sok esély lehetett úgy, hogy a kollektív szerződést éppen a munkáltató mondta fel. Mi több, a munkások szemében ekkorra már rég „elvesztette a munkáltató a szavahihetőségét”, ahogyan azt egy dolgozó megfogalmazta a Mércének.

„Nem volt meg a bizalom abban, hogy ha javulna a gazdasági helyzet, akkor majd változtatni fognak [az új munkafeltételeken], és nem próbálnak majd akkor is extra profitot húzni ebből, amikor már nincs is erre szükség” – foglalta össze a helyzetet érdeklődésünkre az MGSZ.

A két érintett gumiipari szakszervezetnek, a GSZSZ-nek és az MGSZ-nek (Gumiipari Szakszervezeti Szövetség és Makói Gumiipari Szakszervezet) nézeteltérései támadtak az országos ernyőszervezetével, a VDSZ-szel is (Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége). A VDSZ és a GSZSZ-MGSZ vitái messzire vezetnek, ami azonban a konkrét ügyet illeti, a gumiipari szakszervezeti vezetők végül úgy döntöttek, a saját útjukat járják, és nem fogadják meg a VDSZ tanácsait. Decemberben ezért új szakértők bevonásával új sztrájkbizottságot alapítottak, ezúttal az Audi Hungária Független Szakszervezet, a Vasas Szakszervezeti Szövetség és a veszprémi Continental-szakszervezet sikeres sztrájk szervezésében már tapasztalt szakértőinek segítségével, de sok más ágazati és konföderációs szakszervezettől is kaptak támogatást. Ekkor merült fel először komolyan a sztrájk ötlete. „Nem tudtuk a külsős szakértők bevonásáig, hogy miként lehet sztrájkot szervezni, és addig nem is volt célunk” – meséli az MGSZ titkára, Hajdú Roland. Decemberben került kimondásra, hogy a kollektív szerződésről szóló tárgyalások nem vezettek eredményre, így lassan kezdett minden összeállni a sztrájkhoz. 

Makón a sztrájk előtti hónap, 2021 januárja sem telt konfliktusmentesen. A munkáltató egységesíteni akarta a munkaszerződéseket, és mivel ezek személyre szabottak, a munkavállalók attól tartottak, hogy egységesítésük megfosztaná őket egyéni, „szerzett” jogaiktól. A munkáltató tagadta, hogy el akarná venni a munkások „szerzett jogait”, ők viszont nem bíztak abban, hogy a már egységesített munkaszerződésekbe ezek a jogok utólag visszakerülnének. Ugyanebben a hónapban a „kazánosok” – akik a fizikailag leginkább megterhelő munkát végzik a gyárban – hiába vártak a HR vezetőre irodája előtt, hogy tárgyaljanak a 3%-os béremelésről, a HR vezető nem jelent meg a megbeszélt időpontban. Itt is felmerül a már emlegetett bizalom kérdése:

„A sztrájk azért is alakult ki, mert a cég elrúgta a pöttyöst olyan messzire bizalmilag, hogy az nem igaz. Akármit ígér, akkor se fogod elhinni”

– fogalmazott egy kazános lapunknak.

Az a pont

„Nem csak most, előtte is nagyon sokan féltették a munkahelyüket. Ennek ellenére mégis eljött az a pont.” (egy dolgozó)

A szakszervezet novemberben nagyjából 1500 főt kérdezett meg arról, hogy hajlandók-e valamilyen demonstrációban, például félpályás útlezárásban részt venni. A kitűzött cél nem a munkakörülmények javítása, hanem megőrzése volt, a kollektív szerződés visszaszerzése. A megkérdezettek közül mintegy 1300 ember válaszolt igennel. Ebből már lehetett sejteni, hogy a sztrájkhajlandóság is magas lenne. A szakszervezet nem titkolta el a munkáltató elől a felmérés eredményeit: „Bemutattam az Andrásnak is [a HR vezetőnek] a paksamétát, ennyi ember ezt mondta, és még tudomást sem vettek róla. // Nem is féltek? // Nem. Nem törődtek vele.”

Február 16-án zajlott le az első, figyelmeztető sztrájk. Nem csak a sztrájkhoz vezető út volt rögös, de maga a sztrájk is. A járvány, a munkaerőkölcsönzés intézménye, a szakszervezeti szövetséggel való viták mind-mind nehezítették a munkavállalók önszerveződését.

Nagy akadályt gördített a munkások elé, hogy a járványügyi intézkedések miatt tilos volt a gyülekezés, így a gyár előtt nem tartózkodhattak a sztrájkolók, a munkáltató pedig nem akarta őket beengedni a munkaterületre. A munkáltató nyíltan kimondta, hogy rendőrt hívna a gyár előtt gyülekező sztrájkolókra, mondván, a gyülekezésük járványügyi szabályokba ütközik. A szakszervezet viszont azt tervezte, hogy sajtótájékoztatót szervez a gyár elé, ahol a sajtó élőben közvetítette volna, ahogy a rendőrség elszállítja a több száz dolgozót. Ez a terv a munkáltató fülébe juthatott, mert végül beengedte a sztrájkolókat a munkaterületre. 

Hátráltató tényező volt a munkaerőkölcsönzés intézménye is. A makói telephelyen mindig is nagy arányban foglalkoztattak kölcsönzött munkaerőt, akiknek hivatalosan egy Prohuman nevű cég a munkáltatójuk, a Continentallal csak közvetetten állnak munkaviszonyban. A kölcsönzött munkások ezért csak szolidaritási sztrájkon keresztül tudtak volna csatlakozni kollégáikhoz, amivel közvetlen alkalmazásban álló munkatársaiknál is nagyobb kockázatot vállaltak volna, mert a Continentalnak nincs indoklási kötelezettsége elbocsátásuk esetén. Mire viszont határozatlan idejű sztrájkra került sor, már olyan nagyarányú volt a munkabeszüntetés, hogy a teljes termelési folyamat megbénult, így a kölcsönzésben dolgozóknak is le kellett tenniük a munkát. 

Voltak még más „Tom és Jerry-szerű” próbálkozások is a Continental részéről. Felmerült annak lehetősége, hogy a munkáltató pihenőnapra küldi a sztrájkolókat, de a szakszervezet figyelmeztette, hogy ez jogellenes. Ahogy arról már februárban is beszámoltunk, a szakszervezet közleménye szerint pár tucatnyi dolgozót sikerült megtévesztenie a munkáltatónak, ők sztrájk helyett szabadságra mentek. 

A cégvezetés végső igyekezetében megpróbálta visszaültetni a szakszervezetet a tárgyalóasztalhoz. Ezzel a sztrájk jogellenessé vált volna, hiszen az csak addig jogszerű, amíg nem folyik a konfliktusos kérdésről tárgyalás. 

S akkor még nem említettük a sztrájk alatti közvetlen munkáltatói nyomásgyakorlást. A dolgozók elmondása szerint a sztrájk alatt többször is felszólították őket, hogy álljanak vissza dolgozni, és olyan érvekkel próbálták őket „jobb belátásra bírni”, minthogy a sztrájkkal akkora károkat okoznak a cégnek, hogy emiatt fog csökkenni a bérük. Az ilyen érvek talán akkor működhettek volna, ha nem csökkent volna amúgy is a bérük…

A gazdaság vastörvényei

A 2008-as és 2021-es eseményekben közös, hogy mindkét gazdasági válsághelyzetben a munkáltató mindenáron el akarta kerülni az állásidőre járó alapbér kifizetését, vagyis a munkások bérén igyekezett megspórolni a cég bevételcsökkenését. Ám amikor úgy látta jobbnak, kész volt tömeges elbocsátásokba kezdeni, és súlyos összegeket fizetni a végkielégítésekért, nem beszélve a sztrájkkal járó órási anyagi károkról. A Continentalnak tehát valószínűleg inkább elvi problémája volt azzal, hogy el nem végzett munkáért fizessen, minthogy gyakorlati megfontolásból cselekedett volna így. Abban sem volt feltétlenül mindig ráció, hogy állásidő helyett a munkaidőkeretbe számolták a mínuszórákat:

„Amikor a kazánosokkal ledolgoztatták a mínuszórát, előfordult, hogy csak lökdösték a vizet egész műszakban… Azért kell bejönnie csak, hogy ledolgozza a mínuszóráit, de nem végzett effektív munkát. Dózerrel tologatta a vizet egész nap, mert nem tudtak neki más munkát adni, mert ugye a terület, ahol dolgozott volna, foglalt volt, a gépek foglaltak voltak.” – mesélte egy munkás.

„A cégnek be kellett nyelnie, hogy kifizette előre a munkát. Hogy ne menjen kárba semmi, és ne legyen az, hogy mínuszba kitoltunk ennyi pénzt a semmiért, igenis bent kellett lennie a dolgozónak. Dolgoztatták, mert ki lett fizetve. Ez csak arról szól, hogy a pénzügyi adatok jól álljanak.” – tette hozzá egy másik.

Arra a kérdésre, hogy nem járt-e volna jobban a munkáltató, ha mégis inkább állásidőt fizet, a dolgozók válasza egyhangú volt: „dehogyisnem”.

A Continentaltól szerettük volna megtudni, hogy van-e olyan központi elvárás a cégnél, hogy a le nem dolgozott munkaórákat mínuszóraként és állásidőként számolják el. Erre konkrét választ nem kaptunk, de annyit elmondtak, hogy „az úgynevezett rugalmas időbank az egyik eszköz a szezonális és gazdasági ingadozásokra való jobb reagáláshoz, és bevett gyakorlat megfelelve a törvényeknek. Makói cégünk a járvány 2020. márciusi kitörését követően élt a törvényi lehetőséggel, hogy a lehető legtöbb munkahely megőrzése érdekében 2021 végéig meghosszabbítsa a munkaidőkeretet”.

Tanulságok

A külpolitika iránt érdeklődők tudják, hogy a 2021-es német választásokon nem történtek történelmi változások. A legutóbbi hírek szerint a szociáldemokraták vezette koalíciós kormányban egyszerre vennének részt az „autóiparellenes” zöldek és a jobboldali-neoliberális „autóipartámogató” FDP. Így hát hiába volt a 2021-es német választásoknak kiemelkedő témája a klímaváltozás és az autóipar jövője, a németek végül úgy döntöttek, hogy nem döntenek. 

Magyarországon ellenben sokáig nem volt átpolitizált téma az autóipar, nemhogy annak bizonytalan jövője, de jelene sem. Ebben hoztak változást a 2018-as rabszolgatörvény-ellenes tüntetések és legutóbb az egyik vezető német autóipari konszern, a hannoveri székhelyű Continental elhíresült makói ügye. A dolgozók mellett már kiállt a helyi Fidesz vezetője, Czirbus Gábor és Lázár János, volt miniszter, a kormányzó párt 2022-ben is minden bizonnyal újrainduló helyi képviselője is. Baloldalról a VIII.-IX. kerületben induló Jámbor András és Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke szólalt fel a dolgozókért, dolgozói jogokért. Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt és Hódmezővásárhely polgármestere, akinek egyéni körzetében található Makó is, zavarba ejtően keveset beszél az ügyről. 

A politika viszont nem csak beleszólt a Continental „magánügyeibe”, hanem alakítója is volt az eseményeknek. A makói történet egyik fontos állomása volt Orbán már említett „nagypénteki ajándéka”, amivel a kormány kollektív szerződéstől függetlenül tette lehetővé két éves munkaidőkeret elrendelését a nagyvállalatoknak. S nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Continental is, mint sok más multicég, a kormány stratégiai partnere, amit a kormány alkalomadtán „munkahelyteremtésért” cserébe támogat. 

Az autóipar mint politikai téma aligha fog kikopni a közbeszédből a közeljövőben. Amíg a reflektorfények a makói Continentalra irányulnak, s amíg a Vasas Szakszervezeti Szövetség arra figyelmeztet, hogy több magyarországi autóipari cég a munkásokkal fizettetné meg a mínuszórákat, amiket a csökkenő termelés miatt nem tudtak ledolgoztatni, vészjósló hírek jelennek meg a chip- és magnéziumhiányról, a globális ellátóláncok akadozásáról. 

A 2021-es német választásokon tehát nem született valódi döntés az ország autóiparáról. De a németeknél legalább szavaztak róla, miközben Magyarország csak passzívan várja, mégis mi lesz az autóipar és alkalmazottainak sorsa. 2021 februárjában, egy világjárvány közepén viszont összefogott Makón néhány száz munkás, hogy a német autóipar egyik nagyágyújával szemben kiálljon alapvető jogaiért. Ahogy a makói konfliktusok eredete is egy évtizedre nyúlik vissza, úgy abban is bízhatunk, hogy a sztrájk tanulságai is velünk maradnak, és a történetnek nincs itt vége, hiszen dolgozók milliói vannak hasonlóan rossz helyzetben hazánkban. A kérdés inkább csak az, esetükben mikor jön el az a pont. 

A Continental kérdéseinkre adott válaszát, melyből a cikk során több alkalommal idéztünk, teljes terjedelmében is közöljük.

„Hangsúlyozzuk, hogy a Continentalnál végzett mindennapi munkánkat a magatartási kódexünk vezérli. Ez a globális vállalati kultúránk szerves része, amelyet makói üzemünkben is alkalmazunk, hiszen a szervezetünk egészére érvényes. A törvényeknek, rendeleteknek és belső irányelveknek megfelelően irányítja tevékenységünket. Ez mindannyiunk számára nagyobb egyértelműséget, biztonságot és cselekvési szabadságot ad a működésünk során. Tisztességes eszközökkel szeretnénk nyerni a versenyben, hiszen az egyik szenvedélyünk a versenyszellem, ami az alapértékünk egyik alappillére. Ügyfeleink, üzleti partnereink, munkatársaink és minden más érdekelt fél bizalmát elsősorban a tisztességgel és megbízhatósággal vívjuk ki. Csak így tudunk értéket teremteni minden érdekeltünk számára, magunkat is beleértve. Ennek megfelelően a termékeinkkel, rendszereinkkel és szolgáltatásainkkal nyerhetünk a globális versenyben.

A Continental csapatunkban világszerte erősítjük a vállalati értékeinket, és elősegítjük a tisztességes munkakörülményeket. Magától értetődik, hogy a törvényeket és előírásokat be kell tartani. Csak a fenntartható és felelősségteljes cselekvések tesznek minket alkalmassá a jövőre.

Ebbe az is beletartozik, hogy munkáltatóként tiszteletben tartsuk munkavállalóink szakszervezeti jogát. Éppen ezért semmilyen irányba nem gyakorolunk nyomást szakszervezetek elhagyására, egy ilyen helyzet nem lenne összhangban magatartási kódexünkkel.

Munkáltatóként és piaci szereplőként mindennapi tevékenységünk része a munkatársaink bevonása és felkészítése a feladatok elvégzésére – a képzések elengedhetetlen részei a gépek, folyamatok vagy biztonsági utasítások megismerésének. Nálunk nincs olyan általános gyakorlat, hogy a képzést végző munkatársunk szerződését az utódjának felkészítése után felmondjuk. A változásokat azonban nem kerülhetjük el, akkor sem, ha az embereket betanítottuk, mert továbbra is rugalmasan kell reagálnunk a változó üzleti körülményekre. Az egyik területünkön ilyen eset fordult elő, amikor ideiglenes, kölcsönzött munkaerőt képeztünk ki. Sajnálatos módon az üzleti körülmények azt eredményezték, hogy gazdasági okokból fel kellett mondanunk mind a kiképzett kölcsönzött alkalmazottak, mind a képzést végző munkatársak szerződését.

A rugalmasság fontos a versenyképesség megőrzéséhez. Az úgynevezett rugalmas időbank az egyik eszköz a szezonális és gazdasági ingadozásokra való jobb reagáláshoz, és bevett gyakorlat megfelelve a törvényeknek. Makói cégünk a járvány 2020. márciusi kitörését követően élt a törvényi lehetőséggel, hogy a lehető legtöbb munkahely megőrzése érdekében 2021 végéig meghosszabbítsa a munkaidőkeretet. A kollektív szerződés 2021. márciusi, újbóli hatályba lépését követően innen lépett életbe a kollektív szerződés rendelkezése, amely jelenleg maximum 6 hónapos időkeretet tesz lehetővé a makói telephelyünkön.

Minden telephelyünkön és irodánkban folyamatosan javítjuk a munkakörülményeket, ugyanazokat az elveket követve, hogy versenyképesek legyünk a munkaerőpiacon. Minden telephelyünk adottsága eltérő lehet, a munkakörülmények és juttatások javításának tükröznie kell munkatársaink helyi igényeit és telephelyeink eltérő üzleti helyzetét is. Ezzel együtt törekszünk arra, hogy dolgozóink számára élhető és emberhez méltó munkakörülményeket biztosítsunk. Minden telephelyünkön.”

Az írás létrejöttét és megjelenését a Friedrich-Ebert-Stiftung támogatta.

Címlapkép: Lehoczki Noémi / Mérce

www.merce.hu