Nem engednek a hívek, zúgolódnak: tüntetést szerveznek Győrben a kitiltott Ferenc Atyáért
2024. augusztus 27. 14:51
Ferenc Atya barátait és a győri híveket hívták tüntetésre szombaton este a Püspökvár elé. Több száz támogató jelent meg, különböző feliratú, tiltakozó táblával – számolt be róla a Kisalföld.

Benkovich Ferenc atyától megvonták a misézés jogát, a szentségek kiszolgálását, illetve kitiltották az Apor-iskolából, amit két kezével és több száz önkéntes segítővel közösen épített, majd nyugdíjazták a győri papot. Ezzel kapcsolatosan szintén reagált a Győri Egyházmegye püspöksége.
A demonstrálók szerint független, katolikus iskolájuk tulajdonjogának és a Szent Anna Otthon tulajdonjogának, tehát a két alapítvány vagyonának megszerzéséért tették mindezt. Többek között ezért szólaltak fel a 77 éves papért. Kézben tartott égő gyertyák, feliratokkal és képekkel ellátott plakátok, molinók tűntek fel a tömegből.
Kérjük vissza Ferenc atyát! Isten bárányai nem hallgatnak!

- állt a táblákon. Volt aki a 10 parancsolat egyikére hívta fel a figyelmet. Fiatalok, idősebbek, gyerekek együtt álltak ki a szeretett atyáért.

forrás: hellovidek.hu
Kapcsolódó cikkek
Figyelj a határidőkre! Az szja-bevallási tervezet már elérhető
2024. március 22. 16:20
Fontos információkat közölt a NAV a személyijövedelemadó-bevallásról.
Online a legegyszerűbb és leggyorsabb a személyijövedelemadó-bevallási tervezetek átnézése, elfogadása – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mai közleményében.
Cél az EU átlag-életszínvonal elérése
2023. november 14. 14:33
A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, mint az Országgyűléstől és a Kormánytól független konzultációs, javaslattevő és tanácsadói testület, 2023. november 10. napján tartotta ez évi negyedik és egyben utolsó plenáris ülését, ahol a résztvevők a következő nyilatkozatot fogadták el.