Országos kampány a nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésére
2023. augusztus 18. 14:57
A „Nyúl-j bele” országos kampánysorozat-, a hazai nyúlhús-fogyasztás népszerűsítésének következő állomása a Debreceni Farmer Expon volt.
Az eseményen Papp Zsolt az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, Giczi Gergely az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese és Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi szervezet és Terméktanács elnöke, tartott sajtótájékoztatót. Bede Róbert mesterszakács a helyszínen felállított látványkonyhában elkészített-, több mint 500 adag, ízletes nyúlkóstolóval kínálta az érdeklődőket.
Papp Zsolt az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, a tárca célja a nyúltenyésztés esetében is, a termelők helyzetbe hozása és erősítése. Ezt az elmúlt időszakban évi 150 millió forint keretösszegű de minimis támogatással, állategészségügyi szolgáltatások támogatásával, valamint a Vidékfejlesztési Program forrásain keresztül tudta segíteni. A Vidékfejlesztési Program számos pályázati felhívás segítségével kiemelt figyelmet fordított az állattartó gazdaságok – köztük a nyúltartó gazdaságok – versenyképességének javítására. Ennek keretében 27 olyan támogatási kérelem számára fizettek ki eddig több mint 3,1 milliárd forint támogatás, amelyeket kifejezetten nyúltartó gazdaságok nyújtottak be telephelyeik fejlesztésére, vagy nyúlhús feldolgozó üzem (vágóhíd) létesítésére. Az elkövetkezendő években a KAP Stratégiai Terv keretében pályázható forrásokból folytatódhat majd az ágazat további fejlesztése, – többek között – hasonló jellegű beruházási támogatásokkal, mint a korábbi időszakban. Az új vidékfejlesztési pályázati felhívások az idei év végén, illetve 2024-ben várhatók.
Juráskó Róbert a Nyúl Terméktanács elnöke beszámolt róla, hogy a kampány célja, hogy megismertessék a fogyasztókkal ezt a könnyen emészthető, zsírszegény, egészséges és ízletes fehér húst, hogy a nyúlhús minimum heti egyszer a magyar családok asztalára kerüljön. Sokan nem tudják, hogy a nyúlhús semmilyen allergén anyagot nem tartalmaz, a kisbabák már 4 hónapos kortól fogyaszthatják, ezért több bébiétel gyártó kínálatában megtalálható. A másik fontos információ, a húsfélék közül a nyúlhús rendelkezik a legmagasabb fehérje tartalommal, méltán mondhatjuk, hogy a nyúlhús a 21. század fehérje forrása. A nyúlhús kedvező táplálkozás-élettani hatásai alkalmassá teszik arra, hogy diétás étrenden élők, kisgyermekek és idősek is fogyaszthassák.
Giczi Gergely az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese kiemelte, hogy az Agrármarketing Centrum 2017-ben szervezett először fogyasztásösztönző kampányt a nyúlhús népszerűsítésére, amelyet eddig már további öt alkalom követett. Az eddigi tapasztalatok szerint a promóciós kampányok hatására egyre nyitottabbak az emberek a nyúlhús fogyasztására, egyre többen felismerik azt is, hogy a nyúlhús kiemelkedő vitamin- és fehérjetartalma miatt jelentős szerepe van a táplálkozásban. A kampányok rámutatnak arra is, hogy a nyúlhús sokkal változatosabban elkészíthető, nem csak nyúlpaprikásként vagy vadasként kerülhet az asztalra.
Idén országszerte több helyszínen lesz látványfőzés és kóstoltatás a Tetrabbit Kft. – hazai nyúlhús feldolgozó támogatásával, melynek célja, hogy minél többen megismerjék a nyúlhúsból készíthető ínyencségeket, azok élettani előnyeit és elkészítésének igen változatos módjait.
HÁTTÉR
Nyúlfeldolgozás számokban
A 2022-es évben hazánkban, két üzemben összesen 3.925.874 vágónyulat 10335 tonna élősúlyban dolgoztak fel. A vágóüzemek 100%-ban hazai előállítású, magyar nyulat kínálnak. A Covid világjárvány, az Orosz-Ukrán háború hatásai és a drasztikus energia-, takarmány áremelkedések mind-mind nehéz helyzetbe hozták a nyúltenyésztőket. Az üzemek teljesítménye együttesen 2022-ben 8,6%-os csökkenés volt, ez a 2021 –es évhez képest. A nehéz helyzetben az ágazat össze tudott fogni és az elmúlt év kihívásait jól kezelte.
Hazánk a mai napig az egyik legnagyobb nyúlhús exportőr Európában, a friss magyar nyúlhús kedvelt termék a gyors szállítás, a kiváló minőség és a rugalmasság okán. Magyar nyúlhús kerül többek között Németország, Svájc, Olaszország, Spanyolország, Románia, Hollandia hűtőpultjaira és éttermi hálózatába.
Az elmúlt évben a belföldi nyúlhús forgalmazás tovább bővült. Ma már minden nagyobb áruházláncban napi termékként megtalálható a magyar nyúlhús. 2020-ban 583 tonna nyúlhús, még 2021. évben 711 tonna, és 2022. évben közel 750 tonna nyúlhús termék kerül értékesítésre a hazai üzletláncokon és nagykereskedőkön keresztül, főként 0,5 és 1 kg-os kiszerelésű konyhakész termékekként.
Miért egészséges a nyúlhús?
A nyúlhús kedvező beltartalmának köszönhetően könnyen beilleszthető a modern étrendekbe. Más, népszerű húsfélékkel összehasonlítva a nyúlhúsnak a legalacsonyabb a koleszterintartalma és igen zsírszegény is. Emellett könnyen emészthető fehérjéket tartalmaz nagy mennyiségben, ezért diétás étrenden élők, kisgyermekek és idősek számára kiemelten ajánlott.
A nyúlhús kifejezetten „könnyű” húsnak minősül. Fehérjetartalma magas (17-20%), zsírtartalma alacsony (6,5-8%) és könnyen emészthető.
forrás: amc.hu
Kapcsolódó cikkek
Támogatás a szerencsi csokoládégyár beruházásához
2023. május 04. 14:05
Csaknem 300 millió forint támogatást nyújtott a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a Versenyképességi programban a szerencsi csokoládégyár 600 millió forintos kapacitásbővítő beruházásához - mondta Joó István, a HIPA vezérigazgatója a Szerencsi Bonbon Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón.
A vezérigazgató hozzátette, büszkék arra, hogy a szerencsi csokoládégyár a koronavírus-járvány közepette is a beruházás mellett döntött.
Gluténmentes és finom! Igen, ez ma már egyáltalán nem lehetetlen!
2023. október 18. 16:10
A II. Gluténmentes kenyér és péksütemény verseny eredményhirdetésén jártunk, ahol megismerhettük a verseny hátterét és az indulókat.
A Magyarok Kenyere program keretében meghirdetésre került, II. Gluténmentes kenyér és péksütemény verseny eredményhirdetésén jártunk, ahol megismerkedhettünk a verseny hátterével, a zsűrizés rejtelmeivel és a versenyen indulókkal.