Prémiumkategóriás élelmiszerekkel mutatkozott be a magyar agrárium Sanghajban

2018. november 08. 07:06
Nagy István agrárminiszter megnyitotta a magyar standot a Kínai Nemzetközi Import Kiállítás agrárpavilonjában, majd magyar termékek piaci megjelenéséről tárgyalt a helyi kereskedelmi vállalatok vezetőivel Sanghajban.

A modern, innovatív magyar mezőgazdaság tiszta forrásból merítkezik, erre nemes példával szolgálnak kiállítóink, akik a standok mellett az udvarban, mintagazdasági környezetbe illeszkedve várják vendégeiket – jelentette ki az agrárminisztérium vezetője az első ízben megrendezett, 130 ország részvételével zajló kiállítás magyar agrárstandjának megnyitója után.

A 24 milliós kínai metropoliszban tartott eseményen már első nap komoly érdeklődés mutatkozott a magyar ásványvizek, borok, sajtok, toll- és pehely ágyneműk iránt.

Kép letöltése
 
Fotó: AM

 

Az importtermékek engedélyeztetéséért is felelős Kínai Vámhivatal miniszterhelyettesével, Wang Lingjunnel folytatott tárgyalásán Nagy István kijelentette, hogy a viziszárnyasok kivitelének újraindítása után a tárca kezdeményezi a többi szárnyasféle export engedélyezését is. A tárcavezető a sertéshús export újraindításának lehetőségét is indítványozta.

Sanghaj importtermékeket forgalmazó élelmiszerlánchálózatának, a Cityshop alapítójával a tárcavezető magyar termékek online áruházakban történő megjelenéséről egyeztetett.

Kép letöltése
 
Fotó: AM

 

Továbbá Nagy István a világ 500 legnagyobb vállalata között nyilvántartott Greenland csoport elnök-vezérigazgatójával, Zhang Yulianggal a magyar élelmiszeripari termékek kínai nagyvárosokban megvalósítandó népszerűsítéséről állapodott meg.

Kép letöltése
 
Fotó: AM

 

Az agrárminiszter Kína második legnagyobb élelmiszeripari nagyvállalata, a Bright Food csoport vezetőjével is tárgyalást folytatott egy olyan együttműködésről, mely a magyar vállalatok által előállított termékek a kínai fogyasztói igényekhez való megfelelését tűzi ki célul. A cég, mely elsősorban tej és tejtermékek kis és nagykereskedelmi forgalmazásában érdekelt, kiváló partnere lehet a kínai piacokon megjelenni kívánó  magyar vállalatoknak.

(AM Sajtóiroda)

 

Kapcsolódó cikkek

Tapasztalatcserével segítették egymást a sajtkészítők

2019. szeptember 24. 08:30
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága 2019. szeptember 11-12-én juh- és kecsketejből készített sajtok témakörében rendezett „TANULJUNK EGYÜTT!” programot a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézetnél.

Az áruházak csak az erő nyelvén értenek

2020. május 12. 08:22
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke és a Fidesz agrárpolitikusa nem hiszi, hogy az állásukat vesztett pesti pincérek szedik majd le a spárgát, de a járvány alatt is meg kell oldani a mezőgazdaságban a munkaerőhiányt. Interjúnkban arról is beszélgettünk, hogyan érinti a mezőgazdaságot a koronavírus-járvány, hogy mi az agrárkamara baja a kiskereskedelmi láncok üzletpolitikájával, hogy milyen következményei lesznek a kormány nemrég benyújtott, mezőgazdaságot és állami földeket érintő törvényjavaslatának, és hogy melyik cégekből lehetnek mintagazdaságok a jövőben.