Segítenék a magyar tejágazat helyzetének javítását az OKSZ tagvállalkozásai

2016. április 12. 07:15
Áfát csökkentene a szervezet Elkötelezettek az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tagvállalkozásai a magyar tejtermelők súlyos piaci helyzetének javítása iránt; lehetőség szerint már júliustól csökkenteni kell a stratégiai fontosságú tejtermékek általános forgalmi adókulcsát (áfa) a jelenlegi 18-ról 5 százalékra - közölte a szervezet hétfőn.
 

Az OKSZ ezzel a tejtermelők múlt heti fővárosi demonstrációjára, illetve petíciójára reagált.
A kereskedelmi szövetség szerint a kisebb áfakulcs az alacsonyabb ár révén nagyobb fogyasztásra ösztönzi a vásárlókat, egyidejűleg visszaszoríthatja a feketézést, mindez pedig nagyobb piacot jelenthet a hazai tejtermelőknek.
Támogatják az OKSZ tagvállalkozásai, hogy a piaci szereplők a kiegyensúlyozottabb tejfelvásárlási árak, az áringadozások tompítása érdekében hosszú távú szerződéseket kössenek.
Támogatják az ellenőrző hatóságok szigorúbb és hatékonyabb fellépését is a jogszabályok ellen vétő tejpiaci szereplőkkel szemben. Egyetértenek azzal, hogy a hatósági ellenőrzéseken különösen a feltárt élelmiszerhamisítás, valamint áfacsalás elkövetői ellen a legnagyobb szigorral lépjenek fel, akár a jogsértő importőrök és feldolgozó üzemek kizárásával a termékpályáról - közölték.
Tájékoztatásuk szerint a kereskedők még nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a magyar tejtermékek népszerűsítésére, anyagi terheket is vállalva.
A közleményben kiemelték egyebek mellett azt is, hogy a kereskedők készek együttműködni a termékfejlesztésben a tejfeldolgozókkal.
Az egyes üzletláncok önállóan is kialakítják a magyar tejpiacot segítő üzleti gyakorlatukat - hangsúlyozták.
Az OKSZ szükségesnek tartja, hogy a tejpiac valamennyi szereplője hosszú távú együttműködésre törekedjen. Így a tejfeldolgozó üzemek is tekintsék át a magyar tej felvásárlás növelésének lehetőségeit, továbbá a tejtermelők hosszabb távon is törekedjenek a hazai tejpiaci igényeket segítő, kiegyensúlyozott ütemű értékesítésre.
Az OKSZ közleményében hangsúlyozta, elengedhetetlennek tartják, hogy a tejtermelőkkel együttműködésben a tej termékpálya minden szereplője, így a tejfeldolgozók, a nagykereskedők, a bolti, áruházi kiskereskedők, valamint a magyar állam egyaránt vállaljon szerepet a magyar tejpiac megmentésében. 

Forrás: Magyar Hírlap

Kapcsolódó cikkek

Elhanyagolt munkavédelem

2016. február 23. 09:31
Cikk dr. Kéri Ádám szakértésével. Ötből négy cég továbbra sem tartja be a munkavédelmi előírásokat, minden harmadiknál pedig súlyosan megsértik a szabályokat – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának jelentéséből. Az adatokból látszik, hogy egyre kevesebb a munkaügyi ellenőrzés, tavaly már alig 14 ezer munkáltatónál vizsgálódtak a hatóságok.
A munkavédelmi hatóság 2015. évi tapasztalatairól szóló jelentés megtalálható a MÉDOSZ honlapján az "Irattárban".

 

Az első MezőgépShow Mezőfalván - Kattintson a részletes programért!

2016. június 08. 08:24
2016. június 17-18-án kerül sor Mezőfalván az I. NAK MezőgépShow-ra, ahol több mint 2000 látogató követi majd figyelemmel a gépbemutatókat, precíziós gazdálkodási bemutatókat, illetve hibridbemutatókat. Ez csak ízelítő a programkínálatból, a végleges programért és regisztrációért görgessen lejjebb!