„Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni”

2017. szeptember 29. 09:44
Folytatja a nyáron elindított rendhagyó csereüzleteit Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor. A hajdúsági libatenyésztő és a békési dinnyetermesztő gazda után ezúttal egy hetet egy szekszárdi borásznál töltenek. A német alkotó ezalatt tájképet fest a gazdaságról, cserébe pedig arra kéri vendéglátóját, hogy forgasson kisfilmet és adjon betekintést munkájába, életébe. 

A művész-kurátor páros október 4-én (szerdán) 18 órától Budapesten, az Aurórában mutatja be a kezdeményezést, beszámol a gazdákkal való együttműködésről és a korábbi, más országokban készült „gazdafilmekből” is vetít. 

A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című projekt a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum nemzetközi CAPP projektjének részeként valósul meg, amely a közösségi együttműködésen alapuló művészeti munkákat támogatja. 

Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor nyáron két gazdával működött együtt sikeresen: egyrészt a békési dinnyeszezon csúcsidőszakának feszültségekkel teli napjait örökítették meg, másfelől egy hajdú-bihari libatenyésztőnél az előnevelés nagy gondosságot és szakértelmet igénylő munkájába kaptak betekintést. A magyar mezőgazdaság e két szimbolikus, ám de sok kérdést is felvető területe után, a képzőművész-kurátor páros új ágazatban és régióban keresett együttműködő partnert. Szeptember 28. és október 4. között a sikerágazatnak kikiáltott borászattal fognak foglalkozni és szüretelni mennek a Dél-Dunántúlra, egy szekszárdi családi gazdaságba.

Sokak szerint a szőlő- és borgazdálkodás érte el a rendszerváltás óta a legnagyobb fejlődést a termelési ágak közül. A szekszárdi borvidék is ilyen sikertörténet, hiszen a rendszerváltás előtt háttérbe szorított régiónak számított, a tsz-ek idejében nem voltak önálló borai. A kilencvenes elején alakuló kispincék és családi borászatok mára már jelentős sikereket értek el, 2016-ban az Év borászát is ez a régió adta. A helyi gazdák és borkereskedők a szekszárdi borok elismertsége kapcsán többek között a szakmai alapon, önszerveződő és önszabályozó módon történő összefogás fontosságát hangsúlyozzák.

„Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című kezdeményezés alapja tulajdonképpen egy csereüzlet, amelyben művészet és mezőgazdaság találkozik. Az egyhetes együttműködések alatt Antje Schiffers az egykori „vándorfestőket” megidézve egy-egy képet fest vendéglátóinak a gazdaságukról, míg a gazdák cserébe rövid videókat készítenek a munkájukról és beszámolnak a gazdálkodásról. Az ezekből összevágott „gazdafilmek” a gazdák szemszögéből igyekeznek megragadni az elmúlt évek, évtizedek változásait és főbb fordulatait. Hogyan hatottak ezek a fordulatok (pl. rendszerváltás, uniós csatlakozás) a mindennapos munkájukra, életükre milyen kihívásokat és lehetőségeket jelentettek? 

A művész-kurátor páros október 4-én (szerdán) 18 órától Budapesten, az Aurórában invitál beszélgetésre, ahol beszámolnak a három gazdával való együttműködésről, Antje Schiffers bemutatja a 2000-ben indult művészeti kezdeményezést, és a korábbi, más országokban készült „gazdafilmekből” is vetít.


„Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” projektbemutató, beszélgetés és filmvetítés:

2017. október 4. (szerda) 18 óra, Auróra (1084 Budapest, Auróra utca 11.)
Angol és magyar nyelven. A program ingyenes.

https://www.facebook.com/events/119675745410593/
https://www.facebook.com/auroraunofficial/

Az alkotók novemberben visszatérnek a gazdák településeire, és a helyi közösség számára „Gazdafilmek éjszakája” címmel filmpremiert tartanak. A három Magyarországon készült film mellett más országokban dolgozó gazdák filmjeiből is válogatnak, amelyeket Antje Schiffers 2000 óta készített több mint tíz európai és afrikai országban. A magyar filmeket és a festményeket 2018. januárjában a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban, a nemzetközi CAPP program eredményeit összefoglaló zárókiállításon is bemutatják. A CAPP Művészeti Együttműködési Program 2015-2018 képzőművészek és közösségek párbeszédét segíti elő nemzetközi képzések, rezidencia programok és pályázatok révén. A program fókuszában nem elsősorban a mű mint végső produktum áll, hanem a teljes alkotói folyamat, valamint a közösségekkel, közönséggel kialakítható kapcsolat és párbeszéd.

Bővebben: 

https://www.szeretekgazdalenni.net (magyar és angol nyelven)
https://www.facebook.com/szeretekgazdalenni/ 
http://www.ichbingernebauer.eu/ (angol és német nyelven)

A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” kezdeményezés a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum CAPP Művészeti Együttműködési Programja, a Kreatív Európa Program – Európai Unió, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Erste Alapítvány és az ifa – Institut für Auslandsbeziehungen támogatásával valósul meg.

 

otpagrar.hu

Kapcsolódó cikkek

Szakképzetlen közmunkásokkal próbálnák megduplázni a magyar mezőgazdaság termelékenységétv

2018. május 25. 06:39
Érdekes dolgokat mesélt a kormány mezőgazdasági terveiről a Világgazdaságnak adott interjújában Nagy István agrárminiszter. Az újonc kormánytag világosan fogalmazott abban, hogy mi a legfontosabb feladat a magyar mezőgazdaságban

Elérhetővé vált több új erdészeti formanyomtatvány

2018. május 28. 09:11
Mintapéldákkal és kitöltési útmutatókkal segítenek a helyes kitöltésben.