Szolidaritáson alapuló, méltányos önszabályozás a cél

2016. november 21. 11:30
Szolidaritáson alapuló, méltányos önszabályozást javasol a Földművelésügyi Minisztérium a tejágazat valamennyi résztvevőjének – mondta Fazekas Sándor miniszter a tejágazat piaci helyzetének áttekintésére és rendezésére összehívott szakmai fórum után, amelyen részt vett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Tej szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a tejtermelők, a feldolgozók és kiskereskedők képviselője.

A tejágazat a magyar mezőgazdaság meghatározó ágazata, a tárca számára kiemelt fontosságú, hogy a döntően hazai tulajdonban levő ágazat Magyarországon, magyar munkaerő segítségével továbbra is egészséges és jó minőségű tej- és tejtermékekkel lássa el a hazai lakosságot – szögezte le Fazekas Sándor.

A szarvasmarhatartást és a tejágazatot a tárca továbbra is stratégiai ágazatnak tekinti, a piaci viszonyok rendezésében a termelők pártján áll. A kormányzat az utóbbi években az ágazatnak rekordnagyságú támogatást adott, a termelők piaci alkupozícióinak erősítéséhez és érvényesítéséhez továbbra is maximális erkölcsi támogatást biztosít.

A tanácskozáson szintén résztvevő Czerván György államtitkár elmondta: kiemelt agrárkormányzati cél, hogy a piaci helyzet konszolidációját követően a termelés növekedjen, a magyar tej és tejtermékek pozíciója a hazai és külpiacokon egyaránt erősödjön. A Földművelésügyi Minisztérium és a kormányzat ennek érdekében minden lehetséges, a tejpiacra hatást gyakorló anyagi és szakpolitikai eszközt mozgósított.

Kiemelt feladat a feldolgozóipar fejlesztése, melynek keretében a kis-és középvállalkozások számára elsősorban az európai uniós forrásokból – így a Vidékfejlesztési programból és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból - nyílik lehetőség. A nagyvállalatnak minősülő tejfeldolgozók a Kormány nemzeti költségvetési forrásból biztosított fejlesztési támogatásait vehetik igénybe.

A tejpiacon utóbbi fél évben bíztató folyamatok mutatkoznak, ugyanakkor a felvásárlási árak csak lassan növekednek. Cél, hogy a termelőknek, feldolgozóknak és a kereskedőknek is egyaránt méltányos jövedelmet termeljen az ágazat, ennek érdekében javasolja a szaktárca az önszabályozási eszközök alkalmazását, amely képes lehet elősegíteni ennek a célnak a megvalósítását.

hirek.elelmiszerklub.hu

Kapcsolódó cikkek

Változások a nyugdíjrendszerben

2018. augusztus 08. 08:23
Jövőre járulékmentes lesz a munkaviszonyban saját jogú öregsági nyugdíjasként szerzett kereset, és nem kell a nyugdíjbalépés előtt megszüntetni a biztosítási jogviszonyt. Az idei és a jövő évi nyugdíjváltozásokat eredményező törvényet elemzi dr. Farkas András.

Vége a pálmaolaj aranykorának?

2018. január 26. 08:43
Az Európai Unió úgy döntött, hogy 2021-re betiltja a pálmaolaj bioüzemanyagként való hasznosítását. Az olajat termelő országok „mezőgazdasági apartheidnek” bélyegzik a döntést, mert szerintük az unió irigységből és rasszizmusból akarja ellehetetleníteni a trópusokon egész országokat eltartó iparágat. Az EU viszont éppen a termelő országokban véghezvitt felelőtlen környezetrombolással indokolja a döntést. A pálmaolaj ugyanis – noha nem is olyan régen még a klímaváltozás ellenszereként ünnepelték – az utóbbi évek legsúlyosabb ökológiai krízisét idézte elő.