Tapasztalatcsere a fenntartható erdőgazdálkodásról

2018. szeptember 18. 09:10
A gazdasági, társadalmi és természetvédelmi elvárások közötti harmóniát biztosító többcélú erdőgazdálkodás tapasztalatainak átadását segíti az az Európai Unió által finanszírozott projekt, amelynek keretében hazánkban üdvözölhetjük a georgiai környezetvédelmi és mezőgazdasági miniszterhelyettest és delegációját – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a georgiai (grúz) szakemberek fogadásakor.

A fenntartható erdőgazdálkodás megerősítése Georgiában” elnevezésű Twinning (ikerintézmény-fejlesztési) program megvalósítását a magyar Agrárminisztérium a litván Környezetvédelmi Minisztériummal közösen nyerte el.  A tanulmányútra érkezett georgiai delegáció több magyar helyszínen vizsgálhatja a természetvédelmi célú erdőgazdálkodás, az örökerdő gazdálkodás hazai gyakorlata mellett a fekete és a szürkegazdaság visszaszorítását célzó faanyag-kereskedelmi lánc ellenőrzését is.

Kép letöltése
 
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária/AM

 

Farkas Sándor köszöntőjében kiemelte Magyarország FAO-s ösztöndíjprogramját, amelynek keretében az elmúlt tíz évben 40 országból 300 diákot fogadtunk különböző mezőgazdasági képzésen. Mint azt a miniszterhelyettes jelezte, reményei szerint a programban résztvevő hallgatók száma a közeljövőben megsokszorozódik.

Kép letöltése
 
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária/AM

 

Iuri Nozadze, georgiai miniszterhelyettes bizakodásának adott hangot, amikor kijelentette: a Georgia előtt álló mezőgazdasági kihívások megválaszolásához jelentős segítséget nyújt a hamarosan záródó Twinning program során szerzett tapasztalat, egyúttal megköszönte a magyar szakemberek segítségét.

(AM Sajtóiroda)

 

Kapcsolódó cikkek

Nagyobb hangsúlyt kap az agráriumban a kutatás-fejlesztés és az innováció

2016. február 29. 07:58
Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár az Agrya – Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének konferenciáján tartott előadásában felhívta a figyelmet az alkalmazott kutatás, valamint az innovációs megoldások hazai mezőgazdaság jövője szempontjából meglévő alapvető jelentőségére.

A bérA bérmegállapodás kedvezhet az agráriumnak

2016. november 23. 08:14
Megállapodott kedden a kormány a szociális partnerekkel a következő két év minimálbéremeléséről és járulékcsökkentéséről. A munkavállalók elégedettek, a munkaadók is bizakodva tekintenek a jövőbe. A lépés jót tehet az agráriumnak is.