Téged is padlóra küld a rezsiemelés, infláció? Így tudsz sokat spórolni a bevásárláson

2022. augusztus 05. 10:01
A járványhelyzet alatt sok háziasszonynak előre kellett tervezni, akár napokra is, hogy mire lesz szüksége a családnak. Most, a magas infláció és a rezsiemelés miatt ismét szükség lesz az előrelátásra. Ha ki akarunk jönni a pénzünkből, nem árt tervet készíteni a kiadásokról, illetve meghatározni egy keretet a havi bevásárlásra, hiszen ilyenkor tudjuk a legtöbb pénzt elszórni felesleges termékekre. Persze voltak és vannak olyanok, akiknek nehezebben megy a tervezés, nekik szeretnénk most segíteni néhány tanáccsal. Íme néhány tipp, amivel rengeteg pénzt tudsz megtakarítani bevásárlás során.
Téged is padlóra küld a rezsiemelés, infláció? Így tudsz sokat spórolni a bevásárláson

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, 2022. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 11,7%-kal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,5%-kal nőttek.

12 hónap alatt, 2021. júniushoz viszonyítva:

  • Az élelmiszerek ára 22,1%-kal emelkedett, ezen belül legjelentősebben a margarin 58,1, a sajt 43,4, a száraztészta 39,9, a kenyér 39,7, a baromfihús 37,1, a tejtermékek 36,5, a tojás 34,3, a péksütemények 31,1, a tej 24,9%-kal drágult.
  • Átlag alatti mértékben, 11,3%-kal nőtt a sertéshús ára, a csokoládé, kakaó 6,5, a cukor 5,7%-kal került többe. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 7,3, ezen belül a szeszes italok 9,5%-kal drágultak.
  • A tartós fogyasztási cikkekért 12,4, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 20,1, a szobabútorokért 19,7, a használt személygépkocsikért 17,6, az új személygépkocsikért 12,0%-kal kellett többet fizetni. A lakásjavító és -karbantartó cikkek ára 29,6, az állateledeleké 27,0, a testápolási cikkeké 14,8, a járműüzemanyagoké 11,2%-kal lett magasabb.
  • A szolgáltatások díja 5,6%-kal emelkedett, ezen belül a taxi 26,1, a lakásjavítás és -karbantartás 20,6, a járműjavítás és -karbantartás 15,6, az üdülési szolgáltatás 10,5%-kal került többe.

1 hónap alatt, 2022. májushoz viszonyítva:

  • A fogyasztói árak átlagosan 1,5%-kal nőttek. Az élelmiszerek 2,9%-kal drágultak, ezen belül a margarin 12,7, a rizs 6,6, a sajt 5,9, a tejtermékek 5,1, a baromfihús 4,7, a péksütemények 4,0, a száraztészta 3,7, a tej 3,6, az alkoholmentes üdítőitalok 3,3, a házon kívüli étkezés 3,1, a kenyér 2,0%-kal került többe, az idényáras élelmiszerek ára 1,0%-kal csökkent.
  • A tartós fogyasztási cikkek ára 1,4%-kal nőtt, ezen belül a konyhai és egyéb bútorok 2,9, a szobabútorok 2,4, a használt személygépkocsik 2,2%-kal drágultak. A szeszes italok, dohányáruk ára, valamint a szolgáltatásoké egyaránt 0,8%-kal nőtt, ez utóbbin belül az üdülési szolgáltatásokért 8,8, a taxiért 3,7, a sport és múzeumi belépőkért 3,0%-kal kellett többet fizetni.
Ezt csak megfejelte az aszály

Az ezermilliárd forintot is megközelítheti Magyarországon az aszály által okozott kár, ám a helyzet nemcsak hazánkban súlyos: egész Európában rendkívüli szárazság pusztít, aminek a közvetett hatásait egyelőre még nem lehet felbecsülni sem. Mégis, a nemzetközi piacokat uraló bizonytalanság mellett az időjárás további közvetett és közvetlen áremelkedéshez vezethet, amely a mezőgazdasági termékek árában is megjelenhet. Ez viszont azzal jár, hogy a lakosság további drágulásra számíthat.

Nem kell attól tartani, hogy bármiből komoly hiány lesz, viszont az, hogy elszáll egyes termékek ára, sajnos ténykérdés

- fogalmazott a Pénzcentrumnak adott interjújában Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Mint mondta, nagyon sok olcsóbb, saját márkás terméket veszünk, elindult a "lefele vásárlás" is. A portál arról is kérdezte a szakembert, hogy érzékelik-e már az infláció hatását a fogyasztási szerkezet alakulásán.

Nagyon. Nálunk a saját márkás termékek aránya 25-26 százalék volt nagyon sok éven keresztül. Idén pedig felmentünk 30 százalék fölé. És ezen belül is az S-Budget fejlődik a legjobban, amely a legolcsóbb kategória. Nyilván ezt úgy is el lehetne érni, hogy 500 új cikket belistázok, de nem ez történt. Gyakorlatilag a tavalyi portfólióval megyünk cikkelemszámban. A jó hír ebben az, hogy ez azt mutatja, hogy a vállalat válságállóbb, mint tízen évvel ezelőtt volt, mert a fogyasztóknak már tudunk alternatívát adni. 2008-2009-ben volt 50 ilyen cikkünk, most meg van 600. Ahhoz, hogy a fogyasztói bizalom megmaradjon, fontos, hogy legyen alternatívája a vásárlóknak. Hogy azt tudjuk mondani, hogy a SPAR-ban akkor is be lehet vásárolni, ha szűkebb a pénztárca. Egy S-Budget termék azért olcsóbb, mert a gyártó is olcsóbban adja, ugyanis nem végez marketingtevékenységet a termékhez köthetően. Mi tervezzük meg a csomagolást is és az árrésünk is kisebb rajtuk. Ugyanakkor a termék minősége megmarad – sok esetben jobb is, mint a konkurens brandek

- emelte ki Heiszler Gabriella.

Itt az ideje tervezni és spórolni

A pandémia sok családot a tudatosabb tervezés felé terelt, hiszen a kijárási korlátozások alatt csak megadott időben végezhettük a bevásárlásokat. Ez azt jelentette, hogy sok háziasszonynak előre kellett tervezni, akár napokra is, hogy mire lesz szüksége a családnak. Azok, akik hamar átvették a hétköznapok új ütemét, volt, hogy előre tervezték még azt is, mit főznek az adott héten és ennek mentén végezték a heti nagybevásárlásokat.

Ugyan már ismét rendszeresen és időkorlát nélkül látogathatók a boltok, még most is érdemes megfontolni, mire van szükségünk, mi azt amit alapanyagként hasznosíthatunk, hiszen a felhalmozás és impulzusvásárlás csak pazarláshoz vezet. Ez pedig az infláció és a rezsiárak mellett nem megengedhető. Persze voltak és vannak olyanok, akiknek nehezebben megy a tervezés, nekik szeretnénk most segíteni néhány tanácsal. Íme néhány tipp, amivel rengeteg pénzt tudsz megtakarítani bevásárlás során.

Íme néhány hasznos tipp:

  • Írj egy listát. Talán nagyon régimódinak tűnik, de nem muszáj papírra írnod. Járd körbe a házat és közben akár a telefonodba is bepötyögheted, mi az, ami elfogyott, amit pótolni kell, ami szükséges az étkezésekhez, főzéshez. Ha csak azt veszed meg, ami a listán van, elkerülheted az impulzusvásárlást és a sorok között is céltudatosabban futhatsz végig.
  • Vigyél csak annyi pénzt magaddal, amiből a szükséges dolgokat meg tudod venni. Ha nincs nálad több pénz, nem tudsz más dolgokra költeni csak, amik a listádon vannak.
  • Mérd fel a terepet! Mielőtt nagyobb bevásárlásra indulsz, nézd át a boltok kínálatát, a legtöbb katalógus már olnline elérhető. A Pénzcentrum oldalán folyamatosan elérhető az összes nagyobb üzletlánc friss akciós újságja. Emellett érdemes helyi fogyasztói piacokra is kilátogatni, hiszen jó minőségű, hazai termékeket vásárolhatunk, kedvező áron.
  • Ruházat terén is legyünk megfontoltak. Kövessük az időjárás változását és csak azokat a darabokat vegyük meg, melyekre valóban szükségünk van. Mielőtt bármit is megvásárolnánk, tegyük fel a kérdést, hogy valóban szükségünk van-e az adott darabra, vagy sem. Ha elbizonytalanodunk, akkor valóban semmi szükségünk egy sokadik Érdemes az évszaknak megfelelő cipővel, kabáttal rendelkezni, ez a hidegebb hónapok közeledtével egyre fontosabbá válik.
  • Ne unalomból vásárolj! A felesleges pénzköltés akkor következik be, ha csak úgy, beugrunki ide vagy oda vásárolni. Ha valamilyen baráti programra vágyunk, ne egy közös vásárlás legyen az, hiszen ilyenkor könnyebben elvisz a hév és olyan termékeket is megveszünk, amire nincs is szükségünk.

www.hellovidek.hu

Kapcsolódó cikkek

Idén 160 ezer tonna görögdinnye termett

2020. szeptember 02. 08:09
Itthon idén 160 ezer tonna görögdinnye termet, ez tízezer tonnával kevesebb, mint tavaly, ugyanakkor a termőterület nagyobb arányban, mintegy húsz százalékkal csökkent - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn Győrben.

Fillérekért kapható a piacon ez a gyümölcs: egészséges és finom lekvárjának nincs párja

2021. szeptember 09. 11:22
A hazai szilva szezonja a sokféleségének köszönhetően júliustól egészen októberig tart, az ország keleti csücskében előszeretettel termesztett, máshol alig ismert tájfajták azonban egészen október közepéig teremnek. Ezekből készül az országszerte, sőt határon túl is ismert szatmári szilvapálinka, ami mára már hungarikummá vált, és a szintén népszerű szatmári szilvalekvár, ami üstben készül, majdnem egy napig főzik, és semmit nem tesznek hozzá, az íze mégis utánozhatatlanul finom.