Így hozzuk létre a munkaidőkeretet

A munkáltató a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I.tv. (Mt.) 93.§-a alapján a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidő-keretben is meghatározhatja. A munkaidő-keretben teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munkaidő és az általános munkarend alapul vételével kell megállapítani. Ennek során az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti napot figyelmen kívül kell hagyni. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy amennyiben november 1. napjától egyhavi munkaidőkeretet alkalmaz a munkáltató, mely november 30. napjáig tart, abban az esetben első lépésben azt kell megnézni, hogy általános munkarendben (hétfőtől péntekig) novemberben mennyi munkanap van. Miután ezt kiszámoltuk (21 munkanap és 1 munkaszüneti nap), fel kell szoroznunk a napi munkaidővel, és ezt a munkaidőmennyiséget oszthatjuk szét munkaidő-keretben november hónapban egyenlőtlenül. Ugyanez a módszer alkalmazandó 4 vagy 6 havi munkaidő-keret alkalmazása esetén. A munkaidőkeret lezárásakor a munkáltatónak a munkavállalóval a ténylegesen teljesített munkaidő alapján el kell számolnia.

Alulfoglalkoztatás esetén bérlevonási tilalom érvényesül

Az Mt. 156.§-a szerint egyenlőtlen munkaidő-beosztás (munkaidő-keret) és havibéres díjazás esetén a munkavállalónak – a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül – a munkaidő-keret minden hónapjában (több havi munkaidő-keret esetében természetesen) minden hónapban a havi alapbére jár. Órabéres díjazás esetén – eltérő megállapodás hiányában – a munkáltató a munkavállaló munkabérét az adott hónapban irányadó általános munkarend szerinti munkanapok számának és a napi munkaidőnek az alapulvételével számolja el és fizeti ki. A munkavállaló fizetése tehát havonta a teljesített munkaidő tükrében - a munkaidőkeret nem ingadozhat, ez azonban nem jelenti azt, hogy a munkaidőkeret végén elszámolási kötelezettség ne állna fenn. A munkaidőkeret lejártakor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend és a napi munkaidő, valamint a teljesített munkaidő alapulvételével el kell számolni. A munkaidőkeret lejártát követően, ha a munkavállaló az általános munkarend szerint elszámolt munkabérnél alacsonyabb összegű munkabérben részesült, a különbözetet számára a következő havi munkabérrel ki kell fizetni. Az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a munkavállaló az általános munkarend szerint elszámolt munkabérnél magasabb összegű munkabérben részesült. A levonás azonban csak a "túlfizetés" esetére vonatkozhat. Az elszámolás során azonban a munkáltató nem veheti figyelembe csökkentő tényezőként azt, ha saját maga a munkavállaló számára kevesebb munkaidőt osztott be, mint amennyit a törvény megengedett volna. A munkaszerződésben ugyanis a munkáltató mintegy megvásárolja a munkavállaló napi munkaidejét, jelen esetben azt, hogy november hónapban 21x8 óra időtartamban fogja a munkavállalót foglalkoztatni. Amennyiben nem éri el a foglalkoztatás ezt a szintet (pl: csak 16 napra osztja be a munkavállalót), a különbségre állásidőre járó juttatást (alapbér) kell a munkavállaló számára fizetni. Nem alkalmazható tehát ezért bérből való levonás.

2012.07.01. napjától lehetséges bérlevonás, ha a munkaviszony a munkaidő-keret közben szűnik meg

Előállhat az a helyzet, hogy a munkaidő-keret folyamán szűnik meg a munkaviszony. 2012 közepéig, azaz az új munka törvénykönyve hatályba lépéséig ilyen esetben a teendő az volt, hogy a munkáltatónak meg kellett vizsgálnia, hogy a munkavállaló a munkaidőkeret időtartamán belül a megszűnés napjáig, általános munkarendben, a napi munkaidő figyelembevételével mennyit dolgozhatott volna és ahhoz képest állapították meg a többletet vagy a hiányt. A többletet rendkívüli munkavégzésként, míg a hiányt állásidőként kellett kifizetni. Levonásra a munkavállaló béréből nem volt lehetőség. 2012-ban azonban az új munka törvénykönyve változtatott a szabályokon és attól függően vezette be a jogkövetkezményeket, hogy melyik fél és miért szüntette meg a munkaviszonyt. Amennyiben a munkaviszony a munkavállaónak felróható módon szűnik meg időközben, és az elszámolás során fény derül arra, hogy a munkavállaló munkaideje például alul volt osztva, abban az esetben az előlegnyújtás szabályai alapján a munkavállaló oldalán valóban fizetési kötelezettség keletkezik. Az Mt. 95.§-a alapján ugyanis az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a munkaviszony a munkaidőkeret lejárta előtt a munkavállaló felmondásával, a munkavállaló próbaidő alatti azonnali hatályú felmondásával, a munkáltató azonnali hatályú felmondásával, a munkáltatónak a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a nem egészségi okkal összefüggő képességével indokolt felmondásával szűnik meg és a munkavállaló a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél magasabb összegű munkabérben részesült. Ezzel egyidejűleg a törvény az állásidőre való juttatások meghatározásánál ezen eseteket kifejezetten kizárta.  Így tehát az előlegnyújtás szabályai érvényesülnek, de - a korábbi szabályozással szemben - az állásidő szabályai nem érvényesülnek.

Dr. Kéri Ádám

ügyvéd