Tudatos Vásárlók Családi nap február 18.-án – bemutatkoznak a közösségi gazdaságok

2023. február 06. 13:32
Hazánkban is egyre népszerűbbek a közösségi gazdaságok, személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg. A gazda vállalja, hogy egész évben a közösség tagjainak termel, míg a vásárlók vállalják, hogy átalánydíjért cserébe átveszik a terményeket.
Tudatos Vásárlók Családi nap február 18.-án – bemutatkoznak a közösségi gazdaságok
Február 18-án újra családi napra hív minden érdeklődőt a Tudatos Vásárlók Egyesülete a CEU (Közép-európai Egyetemre, a Budapest 5. kerületébe, a Nádor utcába. A résztvevők idén is találkozhatnak az ország több közösségi gazdaságának képviselőjével. Továbbá színes programokkal, előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel, magcserével, kézműveskedéssel, sőt, gyerekprogramokkal is várják a résztvevőket, – mindezt a fenntarthatóság jegyében - központi helyszínen, a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) épületében, 12 és 18 óra között.
 
Ez a legrövidebb élelmiszer ellátási forma, amelyben a családok egy teljes szezonra szerződnek közvetlenül a gazdával, aki cserébe friss, sokszor aznap leszedett zöldséget szállít. Hazánkban március végéig tart az időszak, amikor a vásárlók csatlakozhatnak az aktuális szezonra, és ezáltal átalánydíjért cserébe minden héten jó minőségű, helyi, szezonális, és legtöbbször bio élelmiszerhez juthatnak.
A délután első felében a Tudatos Vásárlók Egyesülete szakmai előadásra, majd beszélgetésre hívj a gazdaságok képviselőit, érdeklődőket. A fő téma az éves pénzügyi tervezés lesz a jelenlegi inflációs nyomás kontextusában.
 
A délután további részében a nagyközönségé a terep. A gazdákkal való ismerkedésen túl hallgathatnak előadásokat, részt vehetnek magcserében a Magház szervezésében, kézműveskedhetnek. Velük lesz többek közt Őry Barnabás, a 3órás kert könyv szerzője, aki a saját kert kialakításáról beszél majd, Fülöp Ádám a Pipacs Pékség egyik alapítója és Dr. Szira Fruzsina, az ÖMKI vezető kutatója, akik egy kerekasztal beszélgetés keretében az ősi, kevésbé ismert gabonákban rejlő kulináris lehetőségeket mutatják be. Dr Lengyel Boglárka gyermekorvos, és dr. Király Ágnes, a Fermentor Blog és Műhely képviseletében a szezonális táplálkozás előnyeiről beszélgetnek majd. A gyerekeket sem kell otthon hagyni, hiszen színes programok várják őket is, többek közt kézműves foglalkozások, ügyességi játékok és zsonglőrködés.
 
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Halálos szalmonella érkezett az ukrán baromfihússal!

2024. április 10. 13:07
Halált is okozhat az a szalmonella-változat, mely ukrán baromfihússal érkezett Európába.

Újdonságok Berlinből

2023. március 13. 10:51
Nem történt óriási meglepetés, az idén is ehető újdonságot választott a szakmai közönség a Fruit Logistica kiállítás legjobb újdonságának. A boldog győztes a Rijk Zwaan nemesítőház csapata, a fődíjas újdonság pedig a Tatayoyo márkanéven forgalmazott snackpaprika-fajta lett. Az ezüstérmet a Syngenta vitte haza az érést a héjszín változásával jelző sárgadinnyéjével; a bronzot pedig a spanyol Anecoop szövetkezet egy brokkolialapú guacamole-helyettesítővel.