Néhány alapinformáció a kérdésben. Az új vadgazdálkodási törvény új alapokra helyezi és szigorúbban szabályozza a vadkár viselését és megtérítését. A törvény értelmében vadkárnak minősül a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár tíz százalékot (a továbbiakban: természetes önfenntartási érték) meghaladó része.

A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vadfajjal vadgazdálkodási tevékenységet folytat és annak vadászatára jogosult, valamint akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetve akinek vadászterületéről a vad kiváltott.

A vadkár kérdés évek óta jelentős probléma, a két oldal, vagyis a vadgazdálkodók és a mezőgazdasági tevékenységet folytatók közötti kompromisszumos megoldás nehezen alakítható ki. A vadkár pénzben kifejezett értéke jelenleg a kártérítések alapján meghaladja a 2 milliárd forintot, ami az ágazat statisztikában szereplő bevételének 10%-át teszi ki, de a tényleges kár mértéke elérheti akár a 20-30%-ot, tehát a 2,3 Mrd Ft háromszorosa is lehet az, ami valójában a vadak által okozott tényleges kár mértéke.

A felmérés eredményeit a Vadvilág Megőrzési Intézet munkatársai két vaskos kötetben írták le és foglalták össze, amelyről rövid előadásban számolt be az egyik érintett kolléga. A felmérés 2015 őszén zajlott, több héten keresztül online formában volt lehetőségük az érdeklődőknek a kitöltésre. Ennek során több mint kétezer kérdőív kitöltése történt meg, amelyek közül a ténylegesen értékelhetők száma 1857 db volt.

Az eredmények azt mutatják, hogy az országban nem egyöntetűen jelentkezik a probléma. A legnagyobb arányban öt megye (Baranya, Somogy, Zala, Vas és Veszprém) érintett, a legkevésbé pedig Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy itt nem merülnek fel károkozások, de nem akkora mértékben, mint az előbbi megyékben.

Az eredmények szerint a válaszadók kétharmadának semmilyen kötődése nincs a vadgazdálkodáshoz illetve a vadászathoz, vagy semmilyen vadvédelmi megoldást nem alkalmaz, vagy nem is tartja ezt szükségesnek, miközben a vadkár előfordulás a válaszadók gazdaságai által lefedett terület 80%-ot meghaladó részén már előfordult. Eme látszólagos ellentmondás mögött az húzódik meg, hogy a védekezés szempontjából nem mindegy, hogy a kár milyen mértékű. A kérdőívet kitöltők mindössze 24%-nál mutatkozott a kár jelentősnek, vagy súlyosnak, ami már komoly termésveszteséget jelentett. Ehhez járul még hozzá, hogy a pénzben kifejezett mérték a károk közel ötödénél 100 ezer Ft alatt marad, további harmadánál 100-300 ezer Ft közötti.

Valószínűleg a mérték függvényében jelentkeznek kártérítésre is az érintettek, akik közül a többség vagy azért nem kér kártérítést, mert úgy gondolja, nem fizetnének neki, vagy azért, mert sok az „utánajárás”. A kérdések között a szakértői felkészültségre vonatkozók is megtalálhatóak voltak, amivel kapcsolatban bár negatív vélemények nem mutatkoztak, sajnos pozitívan sem nyilatkoztak a kitöltők. Mindemellett úgy vélik, hogy ezzel a témakörrel indokolt lenne foglalkozni és szükség lenne jól felkészült szakemberekre, tanácsadókra, akik a védekezés mellett a kártérítési folyamatokban is segítik őket eligazodni.

Összességében az eredmények alapján a vadkár kérdéskörében is a kommunikáció megerősítésére, térségi szintű megelőzési és kezelési stratégiára, a szakérői munka minőségének javítására, a kutatás finanszírozására, a tanácsadás, tájékoztatás és szakértés intézményesített formájának megerősítésére volna szükség.

Az ülés végén a hozzászólók továbbra is nehezen megvalósítható problémának ítélték meg a vadászok és a mezőgazdaságból élők közötti érdekellentétek feloldását, az együttműködési készség hiányát, valamint ebből adódóan a szabályozási háttér egyik, vagy másik oldalra billenő mérlegét.

Újabb problémakör végén jutottunk el tehát arra a következtetésre, hogy ma az információ, a tudás átadása jelentheti a megoldás felé vezető utat, ami elvezethet majd egy mindenki számára elfogadható és hosszú távon fenntartható kompromisszumos szabályozási háttér kialakításához.

Forrás: gazdablog.hu