Évtizedek óta nem látott sztrájk zajlott le a múlt héten Magyarországon az Audi győri gyárában, ami a szakszervezetek történelmi sikereként tekinthető. Vannak, akik viszont a magyar gazdaság kilátásait féltik a sztrájk miatt. Valóban kell félni a munkaadóknak a szakszervezetek erejétől Magyarországon? Tömegesen harcolhatnak ki hatalmas béremelést? Más gyárakat is elérhet egy sztrájkhullám? Tényleg túl keveset fizetnek Magyarországon a multik? A Portfolio cikke.

 Soha nem látott sztrájkkal nézett szembe az Audi győri vezetése, és még a dolgozók is meglepődtek, hogy mekkora egység alakult ki a munkabeszüntetésről.

A közel egy hétig tartó sztrájkot végül a munkavállalók nyerték meg, miután az Audi vezetése a legtöbb követelésüket teljesítette, köztük a legfontosabbat, a 18%-os béremelést is. Az Audi vezetése részben azért volt kénytelen engedni a szakszervezet kéréseinek, mert a győri sztrájk akadályozta a Volkswagen-csoport többi üzemének termelését is. Hiányoztak a győri alkatrészek, legfőképp a motorok.

A rendszerváltás utáni legnagyobb sztrájk győztesei tehát (rövid távon biztosan) a munkavállalók lettek, ami több más szakszervezetet arra ösztökélhet, hogy a munkaerőhiányos helyzetben jelentős béremeléseket harcoljanak ki. És ha ez nem sikerül nekik, akkor napirendre kerülhet a munkabeszüntetés.

A recept látszólag nagyon egyszerűnek tűnik, azonban van egy elég objektív akadálya (több más mellett) annak, hogy sikerrel járjanak a bérharcban a munkavállalók. Mégpedig az, hogy Magyarországon a szakszervezeti tagok aránya a foglalkoztatottak közül mindössze 10%-os. Vagyis minden tízedik dolgozó mögött áll szakszervezet, és az is kérdéses, hogy annak mekkora ereje van az adott cégen belül.

Az Audi gyár dolgozóinak 70%-a tagja az Audi Hungária Független Szakszervezetnek (AHFSZ), és nagy támogatottsága volt a munkabeszüntetésnek, ami kulcsfontosságú volt abban, hogy képesek voltak véghezvinni a sztrájkot.

Az AHFSZ egyébként az elmúlt 3-4 évben erősödött meg ennyire, így tehát néhány évvel ezelőtt még nem biztos, hogy ugyanilyen sikerrel tudták volna érvényesíteni az érdekeiket. A legtöbb szakszervezet pedig Magyarországon gyengébb az AHFSZ-nél.

Elmondható tehát, hogy az erős érdekérvényesítés fontos eszköze lehet az erős szakszervezet.

Ugyanakkor még inkébb elengedhetetlen, hogy a dolgozók higgyenek abban, hogy a szakszervezeti vezetők képesek a megfogalmazott kéréseket keresztülvinni a cégvezetésen. Ebből a szempontból pedig továbbra is a munkaerőhiány lehet a nagy fegyverük a dolgozóknak, és nem a szakszervezetetek.

Makro

Makroszinten igen kevés esély van arra, hogy a vállalatoknál tömegesen, hosszú ideig tartó sztrájkok alakuljanak ki, éppen azért, mert hazánkban a szakszervezetek gyengék. Elvétve azért képesek lehetnek munkabeszüntetésre a dolgozók, főképp a multinacionális vállalatoknál, ahol valamelyest erősebbek lehetnek a szakszervezetek, de ahhoz, hogy az Audinál látott eredmények tömegessé váljanak, jelentősen erősödni kellene ezeknek a szervezeteknek.

Mint a fenti ábrán láthatjuk, a rendszerváltást követően a kelet-közép-európai országokban folyamatosan csökkent a szakszervezeti tagok aránya a dolgozók közül, így gyakorlatilag elsorvadtak ezek az érdekérvényesítési lehetőségek. A munkaerőhiány kellett ahhoz, hogy a magyar dolgozók újra megerősödjenek a munkaadókkal szemben, és képesek legyenek magasabb béremelést kiharcolni.

Az MNB egyik elemzése szerint a 70-es években az OECD-országokban a "korábbi, konszenzusra törekvő bértárgyalások konfliktusossá váltak, megszaporodtak a sztrájkok és válaszul a szakszervezeti jogok korlátozására irányuló kormányzati intézkedések". Egyre kevesebben lettek szakszervezeti tagok a fejlett országokban, a munkaerőpiac liberalizáltabb lett, amely nehezítette a munkavállalók helyzetét, azonban hozzájárult a kifejezetten gyors globális GDP-növekedéshez is.

Kivételt az északi, skandináv országok jelentettek, ahol úgy történt meg a liberalizáció, hogy magas maradt a szakszervezeti tagok aránya. Ezek az országok kivételesek: a termelékenység érdemben nem haladta meg a bérek növekedését, ehhez a skandináv államokban az adózási bázis szélesítése mellett az adók magasan tartása vált szükségessé amellett, hogy az állam érdemben fektet be a társadalmi jóléti szolgáltatásokba (oktatás, társadalombiztosítás).

Ezekben az országokban a bérhányad mozgása inkább ciklikus tényezőnek tekinthető, míg a világ többi részében a bérhányad csökkenése trendszerű és összefüggésbe hozható a bértárgyalási pozíciók változásával

- írja az MNB.

Ahogy látható, Magyarországon is csökkent a bérhányad (1995 és 2013 között), ami összefüggésbe hozható a szakszervezetek gyengülésével és a piac végbement liberalizációjával.

Az elmúlt pár évben viszont újra magasabb szintre kapaszkodott a bérhányad egy hazánkban, mutatva, hogy a szakszervezeti lefedettség mellett más fontos magyarázó tényezők is lehetnek (munkaerőhiány, minimálbér-emelés). (Érdemes megjegyezni azt is, hogy a magyar bérhányaddal kapcsolatban nehéz eligazodnunk jelenleg, hiszen a KSH adatai rendkívül rosszak. Erről itt írtunk bővebben.)

Bérek és termelékenység

Habár a multinacionális vállalatokat sokan szeretik ostorozni, azért nehéz azzal vádolni őket, hogy olyan rosszul fizetnének. Tény, hogy a legtöbb nagyvállalatnál igen komolyan veszik a munkaidőt, figyelik a teljesítményt, miközben a kisebb cégek "lazábbak", de a multik jobban meg is fizetik a dolgozókat a kisebbekhez képest.

A Portfolio birtokába került, a Pénzügyminisztérium által készített elemzés szerint

a hazai tulajdonú vállalatoknál dolgozók 49%-át érintette 2017-ben a minimálbér vagy a garantált bérminimum emelése, miközben a külföldieknél ez az arány mindössze 27%-os.

A különbség tehát hatalmas, és azt jelzi, hogy a nagyvállalatok sokkal jobban fizetnek. (A valóságban azonban valamivel kisebb lehet a különbség, hiszen a kkv-kra sajnos még ma is sokkal jellemzőbb, hogy a fizetés átutalása mellé egy boríték is jár a munkavállalóknak.)

A multik azért tudnak többet fizetni, mert egy alkalmazott nagyobb bevételt termel nekik, miután hatékonyabban tud dolgozni a modernebb, fejlettebb technológiával.

Az alábbi grafikon azt mutatja be, hogy mekkora szakadék tátong a külföldi és a magyar cégek egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott értéke között:

Az MNB azonban azt mondja, hogy a külföldi cégek tudnának még többet fizetni Magyarországon, sőt, kellene is nekik.

Nemzetközi összevetésben vizsgálva szerintük a hazai tulajdonú vállalatok bérhányada tekinthető egyensúlyinak, mivel összhangban van az adott vállalati kör esetén regisztrált termelékenységi szinttel. Ezzel szemben a külföldi tulajdonú vállalatok esetén a termelékenységtől érdemben elmarad a bérek színvonala.

A külföldi vállalatok termelékenysége 2,5-3-szorosa a hazai tulajdonú vállalatoknál regisztrált szintnek, miközben bérekben 2,1-2,3-szoros a különbség.

Azonban nem túlságosan meglepő, hogy a feltörekvő európai országokban a nagyvállalatok jobbára nem fizetnek annyi pénzt, mint amennyi a termelékenységi előnyükből adódik. Mint rámutattunk,

éppen csak annyival fognak többet fizetni, hogy versenyképesen legyenek a magyar munkaerőpiacon a hazai tulajdonú cégekkel.

Ha sokkal magasabb bért kellene fizetniük - összhangban a termelékenységükkel -, akkor az adott ország nem igazán vonzaná a külföldi tőkét.

Emiatt azonban nem kell arra törekednünk, hogy leszorítsuk a béremelkedési ütemet. Magyarország a rendszerváltást követően sokat profitált abból, hogy beáramlott az országba az FDI, a fejlettség jelenlegi szintjén azonban arra kell figyelnünk, hogy ne az olcsó munkaerőre, hanem a termelékenység növelésére helyezzük a hangsúlyt. Nem csoda, hogy sokan várják a már kormány által belengetett, de egyre csak csúszó versenyképességi csomagot.

Forrás: Portfolio

szakszervezetek.hu