1500 milliárd forint: ennyivel kap több pénzt a tervezettnél a magyar mezőgazdaság

2022. március 02. 08:53
A háromszorosára emelt a vidékfejlesztési támogatások a gyakorlatban egy olyan óriási lehetőséget adott a hazai agrárium szereplői számára, amely lehetővé tette, hogy 1500 milliárd forint értékben írjon ki pályázatokat a tervezett forrásokon felül - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
1500 milliárd forint: ennyivel kap több pénzt a tervezettnél a magyar mezőgazdaság

Feldman Zsolt, Czerván Györggyel (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselőjével közösen tartott, az agrárgazdaság aktuális kérdéseivel foglalkozó gazdafórumon arról beszélt, hogy a kormány által megnövelt forrásokból a gazdálkodók modernizálhatták a gazdaságaikat és új élelmiszeripari kapacitások létesülhettek.
Hozzátette, hogy ebből a pénzből olyan agrárgazdálkodási programok indulhatnak el, amely a gazdálkodók számára új előnyöket és jobb jövedelemtermelő képességet jelent. Hangsúlyozta azt is, hogy a kormány odafigyelt, hogy a gazdálkodók tavasszal megkapják a tavalyi támogatási forrásokat. Hozzátette, hogy lehetőséget szeretnének biztosítani a Megújuló Vidék Agrárium Programmal és eszerint tervezi a közös agrárpolitikai források felhasználását. 

Tervezzenek előre, gondolkodjanak középtávon, ahogy a saját gazdaságuk fejlesztése ezt igényli  

- fűzte hozzá a gazdálkodóknak Feldman Zsolt.

Címlapkép: Getty Images

www.agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Nemzetközi ranglistán: öt helyet javított tavalyhoz képest a Szent István Egyetem

2020. március 11. 08:32
Tíz magyar egyetem került fel a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb képzésterületi rangsoraira. A mezőgazdasági képzések listáján a Szent István Egyetemet a 151-200. helyre sorolták, mely a tavalyi évhez képest ugrásszerű előrelépést jelent.

Csúcsot döntött júniusban a mezőgazdasági árak emelkedése

2022. augusztus 16. 09:23
Idén júniusban 48,3 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági felvásárlási átlagárak az egy évvel korábbiaknál. Ez új havi csúcs állított be, hiszen eddigi legintenzívebb növekedés 2011 márciusában 48,2 százalék volt. Akkor onnan meredeken lefordult – írja cikkében Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.