Az agrárium a visszahúzó erő

2017. november 15. 10:34
Jól teljesített a magyar gazdaság a harmadik negyedévben, köszönhetően annak, hogy idén végre megindult az uniós támogatások kifizetések. A KSH kedden közzétett adatai szerint az előző év azonos időszakához képest a GDP 3,6 százalékkal növekedett, sőt a naptárhatás kiszűrésével 3,8 százalékos volt a bővülés. Ezúttal a piaci elemzők jóslata bevált, ugyanis 3,5-4 százalék közötti harmadik negyedéves éves összevetésű növekedési adatot vártak.

Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője azt közölte, hogy a mezőgazdaság teljesítménye fogta vissza a még jelentősebb növekedést, az építőipar és számos piaci alapú szolgáltatás viszont erősítette a gazdaság teljesítményét.

A kormányzati előrejelzés idén 4,1 százalékos GDP-növekedéssel számolnak, ami aligha valósul meg, de szakértők szerint a 3,7 százalékos éves növekedést nem tartják kizártnak. Ez összecseng azzal, hogy az Európai Bizottság a múlt héten kiadott friss előrejelzésében 0,1 százalékponttal 3,7 százalékosra javította a Magyarország idei gazdasági növekedésére vonatkozó prognózisát. A Fitch Ratings londoni elemzőinek múlt heti elemzése szintén 3,7 százalékos növekedést valószínűsít. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) is javította várakozását, hétfőn kiadott regionális előrejelzésében, igaz, hogy a 0,3 százalékpontos emeléssel is csak 3,2 százalékra javította a Magyarországra vonatkozó becslését.

Az Eurostat összesítése szerint a régióban kimagasló Románia 8,6 százalékos növekedése, de Lengyelország és Csehország 5-5 százalékos bővülése is említésre méltó. Szlovákia gazdasága 3,4 százalékkal nőtt.

nepszava.hu

Kapcsolódó cikkek

Sajtóközlemény

2018. november 05. 10:58
A Magyar Idők honlapján 2018. november 5-én az alábbi téves információ jelent meg:
„Palkovics Imre azt közölte, hogy a szakszervezetek sem ragaszkodnak a béren kívüli juttatási rendszer fenntartásához, megerősítette ezt lapunknak Mészáros Melinda, a Liga vezetője is.”

A FrieslandCampina szolgáltató központot hoz Magyarországra

2017. május 08. 07:43
A világ egyik legnagyobb szövetkezeti alapon működő tejipari vállalata, a holland FrieslandCampina regionális pénzügyi szolgáltató központot hoz Magyarországra, ahol 150 embernek ad munkát az első ütemben – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a beruházás bejelentésén.