Indul az elnökválasztás a Magyar Szakszervezeti Szövetségben

2021. október 18. 08:40
Székely Tamás az aspiránsok között
Indul az elnökválasztás a Magyar Szakszervezeti Szövetségben

 

 

Aki biztosan nem indul, az épp a választást előkészítő László Zoltán, míg aki biztosan elfogad egy ilyen felkérést, az a szövetség eddigi alelnöke, Székely Tamás. A Népszava cikke.

Elkezdődött tegnap hivatalosan az új elnök megválasztásának folyamata a Magyar Szakszervezeti Szövetségben (MASZSZ), miután a konföderációt hat éven át vezető Kordás László szeptember 19-én bejelentette, lemond és a DK politikusaként folytatja pályáját. Az elnökválasztóvá átminősült éves kongresszust november 19-re hívták össze, a tagszervezetek pedig október 30-ig állíthatnak jelöltet a posztra – tájékoztatta tegnap levélben társait az előkészítő bizottságot vezető vasas alelnök, László Zoltán. László Zoltán a Népszavának elmondta: jelölt bárki lehet, aki tagja a szövetség valamelyik szervezetének és írásban elfogadja a felkérést.

A MASZSZ-ban zajló kiválasztási folyamatban már eddig is több jelölt neve merült fel, de közülük csak ketten járultak hozzá véleményük megjelenéséhez, a többiek még korainak tartották a megszólalást.

Aki biztosan nem indul, az épp a választást előkészítő László Zoltán, míg aki biztosan elfogad egy ilyen felkérést, az a szövetség eddigi alelnöke, Székely Tamás. A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke lapunk érdeklődésére kifejtette: rengeteg a feladat a konföderációk szintjén, mert ezek a szövetségek sínylették meg leginkább az országos érdekegyeztetés felszámolását.

Az egykori érdemi beleszólási lehetőség helyett például ma jóformán csak a minimálbér tárgyalásokon kap szerepet versenyszféra fóruma, az olyan szaszervezeti kezdeményezésekkel, mint a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének visszaállítása, nem is foglalkoznak. Ezen változtatni kell – jelentette ki lapunknak Székely Tamás, aki ugyanilyen súlyú feladatnak tartja az ágazati és helyi tárgyalások szakmai segítését adatokkal, elemzésekkel, nemzetközi összehasonlításokkal.

A legnagyobb támogatásra az alelnök szerint az építőipari szakszervezet szorulna, ami szinte felszámolódott az elmúlt években, de hasonló helyzetben van az élelmiszeripari ágazat is. Más jellegű baj lehet az autóipari cégeknél, ahol már a termelés év végéig történő felfüggesztésén gondolkodnak – sorolta. Ma a magyar gazdaság rossz állapotban van, magas az infláció, gyenge a forint, nőnek az energiaárak, kiutat kell keresni ebből a helyzetből, s ennek során a szakszervezeteknek is meg kell fogalmazni az elvárásaikat. Például azt, hogy az autógyártáson túl más ágazatokat is fejleszteni kell, javítva a szakképzés színvonalát, s ennek eléréséhez össze kell fogni a munkavállalói és munkaadói érdekképviseleteknek. Ami pedig a szakszervezetek és a politika viszonyát illeti, Székely Tamás azt gondolja, a szakszervezeteknek tudomásul kell venni, hogy választások előtt felértékelődik a szerepük, mert még mindig nagy tagsággal rendelkeznek. A pártoknak pedig azt kell elfogadniuk, hogy ennek a tagságnak a nagy része nem kér a politikai üzeneteikből. A közvélemény lehet, hogy elfeledte például a Fidesz ellenzékben létrehozott villáskulcsos tagozatát, amivel a munkásoknak akart udvarolni, de a szakszervezeti tagok bizonyára emlékeznek és nem kérnek az ilyen ötletekből.

Forrás: Népszava / www.szakszervezetek.hu

Kapcsolódó cikkek

Lépfene gyanús szarvasmarhát vizsgálnak

2016. szeptember 19. 09:14
A múlt heti megbetegedés után ismét lépfene gyanús szarvasmarhát vizsgál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma. Mindkét eset Békés megyei, legelőn tartott szarvasmarha állományokat érint. Bár az elmúlt években meghozott állategészségügyi intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan csökken a lépfene járványkitörések száma Magyarországon, azonban a hazai kérődző állomány védelme érdekében továbbra is kiemelten fontos a körültekintő gondoskodás és a megelőzést szolgáló vakcinázás az állattartók részéről.

Brutális leépítést jelentettek be az európai autóiparban

2020. június 04. 08:18
Pont került a napok óta tartó találgatások végére. A szakszervezet már csütörtökön arról adott tájékoztatást, hogy pénteken 15 ezer fős leépítést jelenthet be a Renault annak a tervnek a részeként, amelynek segítségével euró milliárdokat takarítana meg a koronavírus-válság miatt még nehezebb helyzetbe került francia autógyártó. Ma reggel pedig a vállalat hivatalos közleményében erősítette meg mindezt.