Jövőre 200 ezer forint lehet a szlovák minimálbér

2018. augusztus 10. 08:05
A szlovákiai szakszervezetek szövetsége olyan minimálbér-emelést akar jövőre, amely 200 ezer forintnak megfelelő euró fölé tolná a legkisebb fizetéseket.

A szlovák munkaügyi minisztérium jövőre a jelenlegi 480 euróról 520 euróra (166 ezer forint) akarja emelni a minimálbért - írta a pozsonyi Új Szó. A szociális partnerek még elemzik a javaslatot, a Szakszervezetek Szövetsége (KOZ) azonban már jelezte, hogy az ennél nagyobb emelést fog szorgalmazni.

 

A KOZ 635 euróra (203 ezer forint) emelné a minimálbért. Az indoklás szerint jól fog teljesíteni az ország gazdasága, továbbá  áremelkedés várható, ami főleg az élelmiszereket fogja érinteni. A javasolt összeg a 2019-es feltételezett nemzetgazdasági átlagkereset 60 százaléka lenne. Magyarországon a minimálbér idén 138 ezer forint, amit a szakszervezetek 10-12 százalékkal növelnének 2019-ben.

Lengyelországban bruttó 2220 zlotys (166 ezer forint) minimálbért javasol a kormány jövőre, ami lényegében megegyezik a munkaadók javaslatával - derült ki a gazeta.pl cikkéből. Az egyik legnagyobb és legrégibb szakszervezet, az OPZZ ultimátumot is adott a miniszterelnöknek: vagy tovább tárgyalnak a minimálbér emeléséről, vagy tüntetések lesznek. Azt akarják, hogy a minimálbér ne legyen kevesebb, mint 2383 zloty (180 ezer forint), azaz az átlagbér 50 százaléka.

A szlovákiai munkaadók ugyanakkor olyan mechanizmus bevezetése mellett érvelnek, amely előre megszabott kritériumok teljesítéséhez kötné a minimálbér emelését. Emellett fontosnak tartják, hogy minimálbér témája politikamentes legyen, hogy ne legyen egyes politikusok és szakszervezeti tagok olcsó populizmusának eszköze.

napi.hu

Kapcsolódó cikkek

Cafeteria: brutális kártérítést fizet a magyar kormány

2017. szeptember 19. 09:45
Kifizette egykor a Ticket Express utalványokat forgalmazó francia Edenredet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A francia étkezésicsekk-forgalmazó kiebrudalása a magyar csekkpiacról eddig 10,1 milliárd forintba került az adófizetőknek, ám újabb kártérítések is jöhetnek még - tudta meg a Zoom.hu.

A szakképzésen is múlik a mezőgazdaság versenyképessége

2017. december 12. 07:48
A magyar mezőgazdaság versenyképessége nagymértékben függ az ágazatban dolgozók szakképzettségétől, a szakemberhiány megoldásától, és az oktatás minőségétől - hangsúlyozta a földművelésügyi miniszter hétfőn Nagykátán, a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és hét, az FM fenntartása alatt működő agrár szakképző iskola közötti megállapodás aláírásán.