Olasz kamarai főtitkár: élénkül az olasz-magyar árucsere-forgalom

2017. április 21. 07:38
Élénkül az olasz-magyar árucsere-forgalom, Olaszország akár már másfél éven belül a negyedik helyre léphet a jelenlegi ötödikről Magyarország partnereinek listáján a kétoldalú árucsere-forgalom volumenét tekintve - mondta Francesco M. Mari, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara (MOLK) főtitkára szerdán Budapesten, a kamara üzleti fórumán.

Hangoztatta: biztató jel, hogy az olasz vállalatok számára  már nem az olcsó munkaerő a legnagyobb vonzerő.

MagyarországonCseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) képzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta, a magyar kormány számára fontos az olasz üzletemberek véleménye, hiszen Olaszország jelentős befektető Magyarországon.

Beszélt arról is, hogy van egy természetes gazdasági és logisztikai egység Nyugat-Magyarország, Alsó-Ausztria, Szlovénia, Bajorország és Észak-Olaszország között, amelynél megvan a potenciál egy komoly gazdasági régió kialakulására.

Kitért arra, hogy Magyarország nem az olcsó munkaerő országa szeretne lenni, ezzel pedig együtt jár, hogy a versenyképességet ezentúl hatékony szakképzéssel és modern technológiai megoldásokkal lehet fenntartani.

Arra a kérdésre, hogy a béremelkedés miatt esetleg több, eddig Magyarországon működő vállalat áthelyezi más országba a termelését azt válaszolta, reméli, minél kevesebb cég megy el emiatt.

Mint fogalmazott, látni kell azt is, hogy ez kétoldalú folyamat, munkavállalók azért is elhagyják az országot, mert nem kapnak megfelelő jövedelmet, és a bérek növekedése magától is megindult már Magyarországon a minimálbér emeléstől függetlenül.

Az államtitkár szerint a munka miatt külföldre települt 200-250 ezer ember is komoly munkaerő tartalékot jelent, ők akkor térnének vissza Magyarországra, ha tovább emelkednének a jövedelemszintek, és ha meg tudják teremteni azt az egzisztenciát, amit megszoktak a határon túl. Hozzátette, hogy tavaly kiegyenlítődött az országból távozók és a visszatérők száma.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint dinamikusan nő az olasz-magyar kereskedelmi termékforgalom. A januári adatok szerint a behozatal Olaszországból 91,2 milliárd forint volt, ami 1,8 százalékos növekedés 2016. januárhoz képest, míg a kivitel 126,3 milliárd forintot tett ki, ami 27,2 százalékos növekedés.

Tavaly egész évben 7,5 százalékkal nőtt a behozatal Olaszországból Magyarországra az egy évvel korábbihoz képest, így 1245,6 milliárd forintot tett ki, míg a kivitel 1380,1 milliárd forintra rúgott, ami 6,0 százalékkal haladta meg a 2015-ös adatot.

elelmiszer.hu

Kapcsolódó cikkek

Több száz tonna lejárt és beazonosíthatatlan élelmiszert foglaltak le

2016. április 18. 10:59
Az élelmiszer-hamisítás a drogkereskedelem után a második legjelentősebb feketepiaci tevékenység, amely potenciálisan súlyos egészségi kockázatot jelent a vásárlók számára.

200 ezer új munkavállaló hiányzik a magyar piacról – a béremelés önmagában nem megoldás

2017. november 20. 09:28
Az egyre növekvő hazai munkaerőhiány már nemzetgazdasági problémákat okoz – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a  Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), akik szerint a hazai szakképzési rendszer megújítása az egyik legkomolyabb lehetőség a kihívás hosszútávú kezelésére. A szervezet egy országos, minden megyére kiterjedő eseménysorozatot rendez idén ősszel, hogy meghallgassa és összegezze a jelenlegi szakképzési rendszer problémáit, most a fővárosban került sor többoldalú egyeztetésre.