Súlyos figyelmeztetést adott ki a Világbank, jöhet az újabb válság
Az ukrajnai háború az „1970-es évek óta a legnagyobb nyersanyagársokkot" fogja okozni – figyelmeztet a Világbank. A nemzetközi szervezet egy új előrejelzésében azt írta, hogy a konfliktus okozta zavarok a földgáztól a búzán át a gyapotig számos árucikk esetében hatalmas áremelkedéshez vezetnek – írja a BBC nyomán a portfólió.hu.
„Az áremelkedés kezd nagyon nagy gazdasági és humanitárius hatásokkal járni”
–- mondta Peter Nagle, a jelentés társszerzője a BBC-nek.
Az Ukrajna elleni orosz háború okozta sokk következtében idén meredeken emelkednek a globális energia–és élelmiszerárak– olvasható a Világbank negyedévente ismertetésre kerülő, árupiaci kilátásokról szóló jelentésében. A dokumentum összeállítói szerint az idén
a globális energiaárak 50,5 százalékkal emelkednek tavalyhoz képest, 2023-ban viszont már 12,4 százalékkal csökkennek. Az élelmiszerárak az idén várhatóan 22,9 százalékkal nőnek, jövőre viszont 10,4 százalékkal visszaesnek. A Világbank a legjelentősebb, 29,7 százalékos növekedést a növényi étolajok szegmensében várja az idén. Emellett a műtrágyák drágulása elérheti a 69,2 százalékot, ami az egyik okozója a mezőgazdasági termékek áremelkedésének.
Tavaly az energiaforrások ára csaknem megduplázódott, az élelmiszerek ára 31 százalékkal nőtt. A Világbank megjegyzi, hogy az elmúlt két évben az energiaárak emelkedése a 70-es évek eleje óta a legjelentősebb volt. Az élelmiszerek – amelyeknek a legnagyobb beszállítója Oroszország és Ukrajna –, valamint a műtrágyák drágulása 2008 óta a legnagyobb volt.
„Az árupiacok az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb kínálati sokkját élik meg az Ukrajna elleni orosz háború hatásai miatt”
–- mondta Ayhan Kouz, a Világbank fejlesztési kilátásokkal foglalkozó csoportjának igazgatója, aki szerint nyersanyagárak emelkedése világszerte súlyosbítják az amúgy is magas árnyomást. A Világbank előrejelzése szerint idén a búza ára több mint 40 százalékkal nő, rekordmagasra emelkedik. Az emelkedő árak komoly nyomást fognak gyakorolni a búzaimporttól függő fejlődő országokra.
https://168.hu/penz/a-vilagbank-soha-nem-latott-inflaciora-es-nyersanyagarsokkra-figyelmeztet-233407
Kapcsolódó cikkek
Az állami, önkormányzati szférában a védőoltást bizonyos körben kötelező felvenni
Munkaszüneti napok és ünnepnapok 2017-ben
2017. már jobban alakul, hiszen több hosszú hétvége lesz, min t a megelőző évben. Az már szinte biztos, hogy a szerdára eső munkaszüneti napból nem fognak hosszú hétvégét kreálni, hiszen akkor két napot kéne ledolgoznia hétvégén mindenkinek. Annak viszont nincs akadálya, hogy valaki ekkorra időzítse a szabadságát, és így csak négy napot kell kivennie annak, aki heti 40 órában, rendes munkaidőben dolgozik. De az is praktikus megoldás, ha csak a csütörtöki és pénteki napot veszi ki, mert így is 5 nap szabadság van egybefüggően.