Egy számokkal alá nem támasztható érzésem: kezd eltávolodni a cégek kifelé mutatott munkaadói képe a mindennapokban megélt valóságtól. Egyre nagyobb a licitverseny, a technológia pedig egyre több eszközt ad a kreatívok kezébe. De megéri?

A minap készítettem egy interjút egy HR szakemberrel, aki most álláskeresői oldalról tapasztalja meg a munkaerőpiacot. Kicsit meglepődve és szomorkásan jegyezte meg, hogy hatalmas az ellentmondás a munkaadói szlogenek és a valóság között. Nincs visszajelzés a pályázataira, az interjúkon elég vegyes a szakmai felhozatal, egyszóval az a sokat hangoztatott pozitív jelölt élmény csak nyomokban tetten érhető.

Egy másik kedves ismerősöm egy nagy, piacvezető cégtől váltott egy “névtelen”, két éve alakult kisvállalkozáshoz. Előző munkaadója az iparág sztárvállalata. Ő azonban egy merev, személytelen munkahelyként titulálta a céget, ahol egymást tapossák és nyomják el az emberek, és ahonnan akkori kollégái zöme is eljött. Szemben mostani kenyéradójával, ahol helyén érzi magát, szárnyal, vezetői figyelnek rá és segítik őt a fejlődésben.

Egy korábbi kollégám döbbenten és értetlenkedve távozott egy tekintélyes szintén piacvezető multi állásinterjújáról. A cég szintén elég gyakran bukkan fel a médiában employer branding üzeneteivel. Az interjúra egy levegőtlen, sötét szobában került sor, az asztal másik végén ülők azt sem tudták megmondani, kit keresnek és mi lesz az új munkatárs pontos feladata. A pályázó sokat találkozott az online térben a cég kampányüzeneteivel, ám a személyes találkozó impulzusait nem tudta a vállalatról benne élő képbe illeszteni.

A sort tudnám még folytatni saját példákkal is. Nyilván nem lehet egy nagy cégtől elvárni, hogy munkatársai minden időpillanatban a márkaüzenettel összhangban viselkedjenek, kommunikáljanak, kivételek pedig mindig akadnak.

Ha nem vagy szupertrendi, nem kellesz senkinek?

Úgy érzékelem azonban, hogy a munkaadók kifelé történő kommunikációja kezd elszakadni a valóságtól. Elképzelhető, hogy azért, mert licitversenybe kerülnek a legjobbakért folyó harcban. Egyre hangosabbnak, figyelemfelkeltőnek, szupertrendinek kell lenni, egyre több pénzt kell költeni, hogy a cég nagy tömegek számára látható és vonzó legyen.

Gyakori fogás, hogy a vállalat üzleti sikereit, profitabilitását, vonzó termékeit kapcsolja össze a nagyszerű munkahely érzésével. A kettő nem ellentéte egymásnak, de nem is jár kéz a kézben. Hiába a 200 százalékos bevételnövekedés, ha kifacsart, a burn-out szélén táncoló, belsőleg felmondott kollégák állnak a siker mögött.

A külcsínyre érzékeny cégek halmozzák (és ne legyünk álszentek, részben vásárolják) a különféle munkaadói díjakat, íratják a csilli-villi sajtóközleményeket. Elfelejtik azonban, hogy mindennek az alapja, mi történik a cég falain belül. Hogyan érzik magukat a munkatársak, milyen véleményt fogalmaznak meg belső köreikben, mennyire ajánlják a munkatársak kifelé a munkahelyet. Az álláskeresők pedig mit érzékelnek, amikor először felhívja őket a HR-es, amikor az első állásinterjún a tárgyalóba lépnek vagy amikor az első munkanapjukon az irodába toppannak. A személyes élmény számít, ez felülírja a sok millióba kerülő márkakampányokat.

A saját arcod mutasd

Mi ebből a jelenségből a tanulság a munkaadóknak? Azt mutasd kifelé, amilyen vagy, abból is a legjobb arcodat. De ami a tiéd. Ettől leszel hiteles, vonzó. Nem a jelzőktől, a szupervideóktól, a díjaktól. Ha konzervatív, végrehajtó kultúra a tiéd, akkor ne “out of the box” mentalitást hirdess. A mai pályakezdők is sokszínűek - a gyakori leegyszerűsítés ellenére is. Meg fogod találni az oda illő pályakezdőt akkor is, ha nem tűnsz szupertrendinek. Csak legyél őszinte.

Mit csinálj akkor, ha a valóság nem vonzó, mert nem annyira jó ott dolgozni? Akkor a probléma gyökeréhez nyúlj, ne az egyszerűbb felületi kezelést válaszd. Tényleg egyszerűbb egy jól hangzó kampányt felépíteni vagy kreatív hirdetést írni, mint a szervezetet, a folyamatokat, a munkához való hozzáállást átalakítani. De a nehezebb út vezet előre, előbbi csupán csalódott új munkavállalókat és fluktuációt hoz magával.

Ha tényleg jó egy munkahely, annak híre megy szájhagyomány útján. Akad szép számmal példa erre a HR marketing forrásokkal nem vagy alig rendelkező kkv szektorban. Ismerek olyan kis céget, amely soha semmilyen díjban nem részesült, de a 20 évestől a 60 évesig minden generáció megtalálható, egymásért képesek dolgozni-küzdeni, befogadóak az újak felé, mozgáskorlátozott is a csapat tagja és büszkék arra, hogy ott dolgoznak.

hrblog.hu