Egyéb

Komoly döntések előtt áll a gabonavertikum

2019. június 11. 12:32
Komoly döntések előtt áll a versenyképesség javítására a gabonavertikum, a magyar mezőgazdaság meghatározó ágazata - mondta Nagy István agrárminiszter a Gabonavertikum - versenyképesség itthon és a világban elnevezésű konferencián csütörtökön a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán, Mosonmagyaróváron.

Az iskolakertek a magyar agráriumot is gazdagítják

2019. június 11. 12:31
Az iskolakertek hozzájárulnak ahhoz, hogy a felnövekvő generáció óvja, védje és becsülje környezetét - jelentette ki Nagy István Agrárminiszter a Szokolya Zöld Szíve Ökológiai Szemléletű Madárbarát Tan- és Élménykert átadásán, pénteken.
 

Balesetet szenvedett, nem dolgozhatott, kirúgás lett a vége

2019. június 03. 08:11
Vendéglátóipari cég dolgozója konyhai munkát végez, illetve ételt szállít ki. Baleset érte az otthonában, eltörte a kezét. Ennek ellenére dolgozni szeretett volna, amit szigorúan megtiltott neki a munkáltató. Ez nem tetszett a munkavállalónak, aki félti a megélhetését, ezért a közösségi oldalán elkezdte szidni a cég vezetőit, családtagjaikat és a kollégáit, a céget és annak ügyvezetőjét meg is nevezte a posztjában. Jelenleg keresőképtelen. Megalapozza ez a viselkedés a munkaviszonya azonnali hatályú felmondását? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.

Szigligeten megálljt parancsoltak a beépítési láznak

2019. június 03. 08:08
Bár az évi rendes top 10-es nyári balatoni úticélok között általában nem is szerepel, ezt mi csöppet sem bánjuk! Évtizedek óta azért drukkolunk, hogy minél tovább megmaradhasson ilyen szellősnek, tisztának és rendezettnek ez a parányi félsziget, a Balaton-felvidék tanúhegyei között: Szigliget. Ahol nyáridőben, csúcsszezonban is élvezhető a strand, és zöld a fű. Várából csodás a panoráma, az Ófaluban kihagyhatatlan a kézműves fagyizó, lábainál pedig hullámzik a Balaton.

Lázár János : "Mezőhegyes mintagazdaság nem wellness központ"

2019. május 31. 08:41
Visszavonják a mezőhegyesi fejlesztések tervezésére kiírt közbeszerzést

Igazságosabb Európát!

2019. május 31. 08:28
2019. május 21-24 között tartotta az Európai Szakszervezeti Szövetség kongresszusát, amelyen a LIGA Szakszervezhetek küldöttsége is részt vett. A kongresszus megválasztotta az ESZSZ új vezetőit, módosította az ESZSZ alapszabályát és elfogadta a szervezet beszámolóját, és az úgynevezett "Bécsi kiáltványt", amely vezérgondolata az igazságosabb Európa követelése.

"Mindig furcsán néznek rám, ha elmondom, hogy nálunk a munkának becsülete van"

2019. május 30. 08:53
Miért nem félnek a Bridgestone-nál attól, hogy a robotok elveszik a munkahelyeket? Hogy lehet, hogy egy cafeteria guru fél éve elhangzó ötlete Tatabányán évek óta működik? Miért 12 órázik önszántából évek óta 800 ember, és miért nem veszi magára az abroncsgyár a környezetvédelmi kérdéseket? Ezekről is kérdeztük Topolcsik Melindát, a cég ügyvezető igazgatóját.

49. Természetbarát Találkozó - Hortobágy

2019. május 29. 11:36
A MÉDOSZ 2019. május 24-26. -án tartotta a 49. Természetbarát Találkozóját Hortobágyon.
A találkozó célja a 48 éve tartó hagyomány folytatása, szakszervezeti tagjaink és családtagjaik körében a barátság elmélyítése, hazánk szépségeinek, nevezetességeinek megismerése, a természet megszerettetése, a turizmus bázisainak további szélesítése.

Kivándorló ország lettünk

2019. május 29. 10:52
Még nem tartunk másfél milliónál, de sok százezernél már igen. Az elvándorlás ma az egyik legaggasztóbb társadalmi probléma. Magyarország mostanra egyértelműen kivándorló országgá vált, bár az elvándorlás egy nehezen mérhető folyamat. A Társadalmi Riport 2018 című kötet egyik tanulmányában arra keresik a választ, hogy hol a helye Magyarországnak a kelet-európai régió erősödő elvándorlási folyamataiban, melyek az érzékelhető magyar sajátosságok és a magyar munkapiacon várható hatások. A tanulmány megállapításait Bernát Anikó, a TÁRKI szociológusa árnyalja, egészíti ki.

Százalékot a szakszervezetnek!

2019. május 29. 10:50
Dávid Ferenc